Irodalmi Szemle, 1979
1979/6 - Cselényi László: A Kacor királytól a Kalevaláig
A KACOR KIRÁLYTÓL A KALEVALÁIG Jómagam gyermekkoromból alig tudom, mit jelent voltaképpen az ún. ifjúságivagy gyermekirodalom fogalma. Nem mintha az én gyermekkoromban nem ismertük volna már akár a mi tájainkon, Gömörben is az írott, tehát nemcsak szóban elhangzó mesét, gyermekverset, mondókát stb. '„Rendőr bácsi áll a poszton, fut a róka árkon-bokron” — emlékszem még most is egy hajdani „leporelló” szentenciájára, vagy a Kacor király egykori változatára, melyet anyám még ma is el-elmond unokáinak: „Róka lyuka körül ne járj, mert alszik a Kacor király”. Mindenesetre ez minden vagy majdnem minden, ami e téren házunkban megtalálható volt, noha könyvek nálunk is akadtak, sőt, apai nagyanyám nagy olvasó hírében állott, bár könyveit alighanem kölcsön kapta vagy könyvtárból szerezte be, mert gyerekkoromból alig emlékszem néhány „saját” könyvünkre, melyek aztán hamarosan nálam is fölváltották az elsődleges gyermekirodaimat. Sok egyéb mellett így olvastam el példának okáért egy filléres sorozatban Sinka egyik írását lFütyöri és a hét vadász), vagy a Doni halálbánya című könyvet (a szerzőjére bizony már nem emlékszem). No de maradjunk egyelőre a kezdeteknél. Mert mi is az, hogy „gyermekirodalom”? A saját, homályos irodalmi emlékeimen kívül a későbbiek folyamán még kétszer kerültem vele közelebbi kapcsolatba: először (illetve másodszor) midőn tizenöt évvel fiatalabb húgom szellemi táplálékát kellett biztosítanom, aztán meg mostanában, csöpörödő lányaim növekvő „irodalmi” igényeinek kielégítésekor. S ha magamnak kevés szerencsém is volt e- téren, másodszorra, húszegynéhány éves fejjel, irodalmi pályafutásom első virágzása idején már annál nagyobb, rábukkanva a magyar gyermekvers-irodalom „bibliájára”, Weöres Sándor Bóbitájára: „Őszi éjjel / izzik a galagonya, / izzik a galagonya / ruhája”; vagy „Fut, robog a kicsi kocsi / benne ül a Haragosi, / din-don-diridongó”; vagy „Harap utca három alatt / megnyílott a kutyatár, / Síp- pal-dobbal megnyitotta / kutyafülű Aladár, / Kutyatár, kutyatár / kutyafülő Aladár”. A Bóbita s későbbi változatai, a Zimzi- zim vagy a. Ha a világ rigó volna többszörösen is megtalálhatók a könyvtárunkban, már a húgomnak két kiadása volt meg, a lányaimnak ugyanennyi, foszlányokra „olvasva” persze minden kiadás. S követte a Weöres-verseket a többi, ma már ugyancsak — s okkal — klasszikusnak nevezhető „műalkotás”, Tamkó Sirató Károly nevezetes Tengerecki Pál-ja vagy a szegény megboldogult Kormos Pista meséi (Ű a Sej, haj, csibekas című gyűjteményes mesekönyvének új megjelenésekor járt éppen mifelénk, s dedikálta nyomdából frissen hozott példányát az akkor még alig másfél esztendős Zsuzsi lányomnak.) Többször szóltam már arról, milyen szerencsés időszakra esett szellemi fejlődésem (mármint az 1953 és 1956 közötti esztendőkre, az újabb magyar literatúra párját ritkító nagy korszakára), ugyanezt mondhatom el a gyermekirodalommal kapcsolatbap is. Mert igaz ugyan, hogy az ifjúsági olvasmányokat illetően a magyar irodalom régebben sem volt szegény, gondoljunk csak bármelyik Jókai-regényre, Mikszáth ilyea jellegű írásaira, az Egri Cselényi László
