Irodalmi Szemle, 1979
1979/6 - Gágyor József: Megy a gyűrű vándorútra... (Gyermekjátékok és mondókák a galántai járásban)
Gágyor József MEGY A GYŰRŰ VÁNDORÚTRA... Gyermekjátékok és mondókák a galántai járásban A gyermekjátékok a szellemi néprajz kincsei közt foglalnak helyet. Jelentőségükről ezt írja Kodály Zoltán: „Aki nem szereti a magyar népet, leghamarább a gyermeken át fogja megszeretni, amit e játékok varázslatos kaleidoszkópjából felé sugárzó, s a pajkos hetykeségtől gyengéd ellágyulásig váltakozó száz arcát figyeli és megismeri. Ezért a nevelő nem lehet el e játékok beható ismerete nélkül. Szomorú gyermekkora nyomait holtáig viseli, aki úgy nőtt föl, hogy nem volt része bennük. Annak nincs sürgősebb teendője, mint utólag megtanulni, beleélni magát, meri enélkül nem férkőzik a gyermek leikéhez.” (A Magyar Népzene tára. Budapest, 1951. 2. kiadás: 1957. Előszó, XVI.) Ugyancsak ő vetette papírra a következő sorokat is: „Másrészt nagy e játékok tisztán emberi értéke is: fokozzák a társas érzést, életörömet. A mai gyermek koravénsége ellen nincs jobb orvosság. Nálunk már az óvodából kinőtt gyermek sem igen tartja magához valónak a játékot. Ezt ne hagyjuk annyiban. Bátorítsuk fel a nagyobbakat is: ne restelljék, ha kedvük telik benne. Minél hosszabb a gyermekkor, annál harmonikusabb és boldogabb lesz a felnőtt élete.” /Énekszó, 1937] Ezek a gondolatok késztettek arra, hogy oktató-nevelő tevékenységem mellett bejárjam a galántai járás magyar falvait, és lejegyezzem a még élő vagy már lassan feledésbe merülő gyermekjátékokat. A rendszeres gyűjtést 1967-ben kezdtem és 1976- ban fejeztem be. A játék hagyomány, ereklye. Gyűjteményem anyagában sok értékes elemet találhatunk, melyek régi társadalmi viszonyokra, történeti eseményekre mutatnak vissza (Tüzet vittem, Itt járt Mátyás király stb.). Egyes játékokban rég feledésbe merült művelődéstörténeti elemek őrződtek meg: egykori lakodalmi és fonószokások {Kis kacsa fürdik, Most viszik, most viszik Danikáné lányát stb.], régi varázsló szertartások és népi hiedelmek (Fehér liliomszál, Mizön ász?, Szűz lány, gyere elő stb.), hajdani táncok maradványai, népdalok, mesék töredékei (Hajlik a meggyfa, Mariska ül egy kövön stb.). Sajátos módon kitűnnek a régi várháborúk és katonaidők emléktei (Enyim a vár, tied a lekvár, Adj, király, katonát, Várkarózni stb.). Mindezek a megállapítások a kiolvasó mondókákra is érvényesek, nagyobb általánosságban azonban a logikus tartalommal szemben itt a mondóka hangsorainak puszta csengése, ritmusának lüktetése kerül előtérbe. Számottevő azoknak a mondókáknak a száma, amelyekben valamely idegen nyelv elferdített szavai fordulnak elő, illetve több nyelv szavai vegyülnek egymással, s ezáltal a gyermek számára teljesen érthetetlenek. Éppen ez az érthetetlenség a magyarázata annak, hogy ezeknél a mondókáknál gazdag szövegvariánsokkal találkozunk (Aka fuka funda luka, Ön dön dénusz stb.). Kodály Zoltán megállapítása szerint: „A gyermekdal sokkal mélyebb bepillantást nyújt a népzene biológiájába, mint a felnőtteké, s a felnőttek dalának sok tüneményét is megvilágítja.” (Magyar Népzene Tára, Gyermekjátékok. Előszó.) Énekes játékainkat vizsgálva nem nehéz észrevennünk a mondanivaló, a dallam és a mozgás, más szavakkal a költészet, a zene és a tánc ötvözetét a legelemibb szinten. Talán éppen ezért mondta Jean Paul, hogy a játék az ember °lső költészete.
