Irodalmi Szemle, 1979
1979/1 - MŰHELY - Barak László: Vallomás, Tengerparti impressziók, Csend (versek)
BARAK LÄSZLÔ Vallomás •' •' ‘ ' • — Naplopók, egymást-vigasztalók, művészkék — mondják a téglanyelők, tág-torkúak. Egymást hallgatjuk, ki tudja hányadszor már. Bé a kaszáról, az erőről, a rétek, füzesek néhai csendjéről, a határ rég letűnt üdeségéről, élettel- telltettségéről beszéd. Egészen Bé ez a Bé-mozdulatú, Bé-gondolatú ember ... és ez a kis kávézó: számomra zsebkendőnyi őszinteség ebben a városban, egyetlen lehetséges és érvényes józanság a környező világ nagy-nagy részegségében. Egymást hallgatjuk, vagy hallgatunk. Hallgatunk! És fogadom, többet ad nekem ez a hallgatás, mintha a nagy hangzavartól süketülnék meg. Én nem szeretem, ha kézenfogva vezetnek. Én önként választottam a felemelő, lesújtó víziók állandó szorongásban tartó magányét. A magányt, melynek gránitfalai visszaverik a tartalmatlan kinyilatkoztatásokat, véresre koptatják a macskakölyök-mancsokat: a magányt, amely örökre magába zárja a paradicsommadarat, de igaz ösztönök m«npdé- ke... Társtalanok társasága a miénk. A kisvárosi kávéház csak helyszin, az önként vállalt börtön előszobája. nem ragyogás nem kékje sem zöldje a tengernek de szerencsét váró halászok só-szobra tornyosodott képzelt öblök sósivatag-partjairól fel az égre, fel a még feketébe át csillagok míves hálóján az őrületig nem szobrok magánya vádlottak lázas hideglelése nem terek némasága hangzavar növeszti lombját Csend Tengerparti impressziók
