Irodalmi Szemle, 1979

1979/6 - Poliak, Ján: Beszélgetések az ifjúsági irodalomról (részletek)

Az a kijelentésem, hogy a gyermekköltészetnek hasznosítania kell a költészetnek, mint olyannak, a messzehordó fegyvereit, egy adott időszakban csúszott ki a szá-* mon és konkrét fegyverekre gondoltam vele. Az 1957-es év táján formálódott Szlovákiában az én költőnemzedékem. Ez egyszerű módon ment végbe: olyan dolgok iránt kezdtünk érdeklődni, amelyek nem voltak honosak nálunk. Megismerkedtünk a háború előtti költészet vívmányaival, s csak a hiányukat konstatálhattuk akkor, s e jelenség annál furcsább volt, mivel a háború előtti időszak e vívmányai olyan költőknek — Majakovszkijnak, Eluardnak, Lorcának, Nezvalnak és a többieknek — köszönhetők, akiket a háború utáni szocialista irodalomtörténetírás is elismer. S amint az általában lenni szokott, az előrelépés egyidejű volt a hagyományokhoz való visszatéréssel; mi voltaképpen nem tettünk mást, mint leporoltuk azokat a dolgokat, amelyek a háború előtti költészetből a fejlődést ösztönözhették. Újra fölfedeztük például az asszociativi- tást is, mint a költői gondolkodás mozgásának alapelvét. Az asszociációk sorát összekötő láncszemek a mi esetünkben az erős érzéki benyomások voltak. Köztük ugyanúgy, mint a háború előtti cseh poetizmusban — főleg a vizuális hatások kerültek túlsúlyba. A képzőművészeti indíttatású költői metafora, amit a dolgok színi- és alaki hasonlóságának elvén újítottunk meg, uralkodó elem lett a verseinkben.

És itt nincs is szükség további magyarázkodásra. Mindenki kitalálhatja, hogy az ilyenformán alakulgató nemzedék nagyon közel volt a gyermekirodalomhoz, hisz a világ érzéki megismerése éppen a gyerekkor jellegzetessége. A mi szövegeink előszeretettel nyúltak a valóság azon elemeihez, amelyeket a gyerekszem lát meg a legkönnyebben. A Hra pre tvoje modré oči, amely e nemzedék programversének számított (hasonlóképpen, mint annak idején Nezval Ábécéje), nem az egyetlen, képzőművészeti ihletésű metaforáktól hemzsegő vers volt. Csak találomra idézem vissza emlékezetemben, hogy a cigarettavég elnyomása a hamutartóban Stachot ujjával az orrát nyomkodó és közben tű-tű-ző kislányra emlékeztette; a kályhában lángra lobbanó kék színű irka Michalkoviőban egy kisdiáktársát utolsó útjára kísérő gyászmenet élén haladó lovak kék sörényének asszociációját váltotta ki; a kukoricacső Ondrust kötés alatti sebre emlékeztette; Sloboda azt állította, hogy az utcai nyomóskút olyan fiúra hasonlít, akinek elgurult a labdája... Mindezek a hasonlatok megtalálhatók azokban a szövegekben, amelyek 1958-ban a Mladá tvorba emlékezetes áprilisi számát alkották, vagy kellett volna alkotniuk. E lapszámban kért szót ugyanis nemzedékünk, s egyáltalán nem olyan szövegekről van szó ez esetben, melyek már eleve a gyermekek számára is íródtak volna [mint a Hra pre tvoje modré oči). S ennek ellenére a felsorolt hasonlatok közül vajon melyik ne állná meg a helyét valamelyik gyermekversben vagy mesében? (...)

TOMÄŠ JANOVIC (1937)

... Nem minden érdekesség nélkül való, hogy három szlovák gyermekeknek és ifjúságnak alkotó író (Viktor Kubai, Klára Jarunková és te) a Roháč* szerkesztőjeként kezdte pályáját, és mindmáig munkatársai maradtak a folyóiratnak. Ez is bizonyítja, hogy a humor és a gyermekkor olyan jelenségek, amelyek föltehetően vonzzák egymást.

— Nagyon bölcsen kezdem, tehát idézettel. Nietzsche szerint „Minden férfiban egy gyermek lakik. Játszani akar.” Amihez szívesen hozzátenném, hogy nemcsak a férfiakban, hanem a nőkben is, tehát a kolléganőmben, Klára Jarunkovában is, aki a könyveiben oly szépen el tud játszani a gyermekekkel. Játszani, s nem pedig játszadozni. S a játéktól, a gyermeki játékosságtól csupán egy ugrás a humor. A játékosság és a humor ugyanis az életöröm gyümölcsei, s kizárják magukból a konvenciók megcsontosodott és unalmas törvényeit. A gyermekek elültetnek a földbe egy telefont és várják, mikor nő ki telefonfa belőle, amelyen legkevesebb háromszáz készülék fog csengeni. És nevetnek, mert boldogok. De a felnőttek is nevetnek rajtuk, mert úgy vélik, hogy a gyermekek butuskák.. Nagyjából ez a különbség a gyermekek és a felnőttek humora (és világa) között. (...)

* Humorisztikus szatirikus hetilap