Irodalmi Szemle, 1979

1979/6 - Duray Miklós: A nap foltjai (mese)

Duray Miklós A NAP FOLTJAI

Egyszer régen, mikor az Ararát még tengeröböl volt, az Ipoly visszafelé folyt a medrében és a palóc nép erős országgal bírt, szemvakító fényesség és igen nagy forróság öntötte el a Karancsalját. A legelőn rekedt tehenek tőgyéből aludttejet fejtek az asszonyok, a tyúkok álmatlanságtól dögledeztek az éjjelnappal tartó világosság miatt, a disznókat pedig napok óta nem eresztették a kifutókba, nehogy tepertővé süljön a szalonnájuk. Azt már mondanom sem kell, hogy az Ipolyból omlósra főtt halakat fogtak a halászok, és a ropogósra sült kappan egyenesen a tányérba huppant. Pusztulás fenyegetett minden élőt. A fák zöld levelei egy-két nap alatt megszáradtak és összesodródtak, mint a szivar. A gyümölcsfákról pedig aszalt szilva és sült alma potyogott. A falusi nép kétségbeesve kiáltozott, és a Medves oldalában rejtőzködő Ördög Jancsi bosszújának tartotta ezt a szörnyű csapást. Amikor már úgy látszott, hogy elkerülhetetlen a végveszély, összegyűlt a falu apraja-nagyja a templomdomb körül, avégett, hogy elbúcsúzzanak egymástól. Mert ez így szokás. Ha valaki a családból országolásra indul, akkor az egész rokonság összejön az útrakélő házánál. Mivel ekkor úgy érezték, hogy mindannyian felkerekednek és odahagyják házaikat, hát nagy siránkozással a falu kellős közepére sereglettek. De mikor már csaknem nyakig voltak a búcsúzkodásban, a kisbíró lelkendezve nyargalt a templomajtó elé és csendre intette a sokaságot.

„Emberek, idefigyeljetek! Tapasztaljuk meg a helyzetet. Hátha a hegyen túl dühöng Ördög János. Ha még ketten vállalkoznak, hárman felhághatnánk a Ka- rancs legtetejére, hogy megnézzük a túloldalát.“

Örült a nép a kisbíró mentő ötletének, így hát rögtön-rögvest félbemaradt a búcsúzkodás.

„A holnap okosabb mint a ma.“

„Majd meglátjuk, mi hírt hoznak a kémek“ — mondták reménykedve. A kisbíró pedig a kaszakováccsal és a kötélverővel nyomban útnak indult.

Azon az éjszakán senki sem ludott aludni, de nem is annyira a minden zug-b.a beférkőző forró napsugarak miatt, hanem a nagy várakozástól. A falu népe a szérűskertekbén lebzselte át az éjszakát. A szekerekre pedig felrakták a legszükségesebb cókmókjaikat, hogy készen álljanak az indulásra, ha mégis úgy adja a helyzet.

A kisbíróék pedig igencsak szedhették a lábukat, mert pirkadatra visszaérkeztek.

„Nagy baj, nagy baj“ — jajveszékeltek már a falu határától.

Mindenki a templom felé futott.

„Megleltük szerencsétlenségünk okát. Jaj nekünk, elveszünk — bozsékolt a kisbíró.

„Kiszakadt a nap gúnyája“ — sápítozott a kaszakovács.

„Akkora lyuk tátong rajta, akár a losonci búzatér. Nincs rajtunk segítség“

— siránkozott a kötélverő.

A rossz hírek hallatára a népek ismét keseregve borultak egymás nyakába. Patakzott a sok könny és dagadozott a búbánat.

De ekkor egy nagyot rikoltott az öreg juhász legkisebbik unokája.

„Ha lyukas, üsse kő! Be kék fótoznyi!“ A körülötte álló emberek igencsak