Irodalmi Szemle, 1979

1979/6 - Varga Imre: Mikor lázas voltam; Én, Ri és a tölgy (gyermekversek)

Most meg, a csudába, tüskét terem a párnám', ha vissza teremné, nagy örömmel látnám.

Aztán ágyam, mint a jég elolvad, a tócsán nagy betűk: TEGNAP LESZ MAJD HOLNAP.

Egész homlokomig száll le a mennyezet, érzem, hogy lüktetnek benne a vérerek.

Én pedig hidegszem: fehér fallá leszek — lógnak a mellemen üres képkeretek.

Az egyikből, nicsak!, az én arcom bámul, addig néz, addig néz, míg egyszer csak rám un. Elköszön a Nyúl: NINCS LÁZRÖZSA TÖVIS NÉLKÜL. Ahogy kilép a falon, a házunk is beleszédül.

Én, Rí és a tölgy

Tegnap este találkoztam Rí bohóccal.

Tele volt a füle-szája kenderkóccal.

— Gyere, járjunk egyet — mondta.

Épp szemünkbe tűnt egy tölgy.

Rí meg rászól: — Mit állsz itten,

mint egy fává fásult hölgy?!

— Ki maga, hogy így rámijeszt

— szólt vissza Rínék a fa —, tán csak nem a nagyhatalmú

pénzes-mérges kalifa?

Mert, én, nézze, magas vagyok, mint egy szerényebb torony, annyi mikket-makkot termek ... három éve számolom.

Talán hogyha makk-kalapot akar, én szívvel adok, vagy ha semmit, azt se bánom, úgy is hálás maradok.

— Ugyan, ugyan! Makk-tökfedőt? S éppen nekem, aki orron is járok?

Makk-kalapban ily bohócot ki látott?

Finnyáskodott a barátom, s fejre állt.

Foga közé fogta fülét, s a lábával szalutált.

— Kedves tölgyem, tovább megyünk, legyen a nagy ég veled,

aztán hogy mi nálad jártunk nehogy még ma elfeledd!