Irodalmi Szemle, 1979

1979/6 - Kovács Magda: Kelep-Kelep árulása (mese)

harcoltam, mint egy oroszlán. Talán még hű parittyásaimon is túltettem. Sárban tiportunk, vízben tocsogtunk, elestünk és újra talpra álltunk, de lassan visszaszorítottuk a gólyákat.

— Utánuk! — kiáltották hű parittyásaim, amikor a gólyák menekülni kezdtek. És űzőbe vettük őket. Űztük, űztük a tanyájukig és túl azon, el messzire a mi vidékünkről. Vissza sem jöttek többé. Igaz, hiába is jöttek volna, mert szétdúltuk a fészkeiket.

Kelep-Kelep félig vak és süket öreganyjának, aki mit sem tehetett az egészről, megkegyelmeztünk. Ezentúl az udvarunk végében lakott egy nagy ketrecben, de később nem érezte jól benne magát, s inkább szabadon járt-kelt a réteken, kertekben. Jóságos vén gólyaanyó volt. Sokat mesélt azokról az idegen tájakról, amelyeket oly sokszor látott hosszú élete során. Amikor mondtuk neki Kelep-Kelep árulását, felháborodásában egészen kivetkőzött gólyamivoltá- ból. Attól a perctől még a giliszták sem kellettek neki, csak szilvásgombócot és mákostésztát evett. Később a békákkal is összebarátkozott. Szívesen hajó- káztatta őket a hátán.

A tavi világ lassan-lassan elfelejtette, kiheverte a nagy csatát. Megsiratták az elveszetteket és Kvarty apó helyébe Vak-Vakot választották királyukká. Brekke ugyanis lemondott a trónról. — Még a gondolata is fáraszt az uralkodásnak — vallotta meg nyíltan.

Vak-Vak igazságos uralkodónak bizonyult. Első üdvös cselekedeteként, felesége kívánságára, feloszlatta a botfülű békák udvari kamarakórusát.

— Tisztelem apám emlékét — sóhajtotta Brekke —, de ezt a macskanyávogást már nem lehetett tovább tűrni.

Ebben valamennyien egyetértettünk. Még a félig vak és süket gólya anyó is. Aztán kényelmesen elheveredve a pázsiton behunyt szemmel élveztük a Nagy Vegyes Népikórusnak az egész környéket betöltő himnuszát.

Bilko Roman, 8 éves