Irodalmi Szemle, 1979

1979/6 - Kovács Magda: Kelep-Kelep árulása (mese)

sebben, mint bármely más nap. Széllel-bélelt Puli, mint egy kerge, rohangált a tó, az udvarunk és a Nap-kert háromszögében. Ugyanis rábíztam, hogy ma úgy kell fénylenie a kert csodálatos virágainak, mint még soha. Nehogy megint lelegeljék a bárányfelhők! Ebben nem is esett hiba.

Nálunk viszont nagy volt a felfordulás. A falu összes asszonya ott tolongott a házban és az udvaron. Mind segíteni akartak. Az egyik befonta a hajamat, a másik kibontotta, nem is készülök el soha, hogyha édesanyám ki nem ment a kezükből. Ő aztán először is tisztára súrolt. Legalább három vízben. Pántlikát kötött a hajamba, a lábamra fényes, csikorgó új cipőt húzott. Közben a nádirigó szép, nagy útilapukkal megfoltozta a piros ruhámat.

— Ejha — nézett nagyot édesapám — tulajdonképpen ki lesz a menyasszony? Brekke, vagy te?

— Ó, én csak másodrendű ünnepelt vagyok — pironkodtam, szerénykedtem.

— Ugyan — csodálkozott édesapám —, és milyen minősítésben?

— Mint győztes hadvezér! — vágtam ki büszkén.

— Ä, hát háború volt. Hajbakapott egy sánta pók és egy hetvenkedő szúnyog

— nevetett édesapám, s huncut fényű tekintete szeretetteljesen simogatott. Ez volt nekem az igazi, a legszebb ajándék. Édesapám mindenkit meg tudott ajándékozni valamivel. Engem meleg fényű tekintete simogatásával, Brekkét egy füzér szárított tavalyi léggyel. Békacsemegének a lakodalmi asztalra. A karomra akasztva vittem a manócskák díszkísérete mellett. Hű parittyásaimnak megtiltottam, hogy velem jöjjenek. Féltem, hogy jelenlétük a tegnapi veszedelemre emlékeztetné az ijedős kis békákat. De titokban mégis utánam jöttek, s észrevétlenül szétszóródtak a nádasban.

A tóból kiemelkedő pázsitos szigetet jelöltük ki lakodalmi asztalnak. Brekke kívánságára az esküvő egyszerű volt, mentes minden ceremóniától, mert ő semmit sem szeretett, ami cifra, cikornyás.

— Ű, az olyan fárasztó, nem lehetne inkább toronyiránt? Ügy hamarabb — hajtogatta minden udvari eseménykor. Most boldogan ült ifjú férje oldalán. Iszapot ettünk és szárított legyet. Én, hogy fesztelenebbnek tűnjek, még a lábamat is felraktam az ünnepi asztalra. Igaz, nagyrészt kényszerűségből. A vízbe ugyanis mégsem lógathattam.

A nektártól, amit az ebéd végén kaptunk, kissé becslptek a józan életű békák. Mi tagadás, én is. Észre sem vettük, máris magasra szökött a kedvünk. A szomszédom, egy kövér béka asszonyság mindenáron azt akarta bebizonyítani, hogy hát úgy tud trillázni, mint a legszebb hangú madár, ha akar. Még szerencse, hogy senki nem hallotta őt a nagy lármában. Különben lehet, hogy tényleg trillázott.

A manócskák vidám bújócskát játszottak a vízi liliomok levelei között. Köröttünk, fölöttünk százezer szúnyog- és rovarpár ropta könnyű, légies táncát. Tulajdonképpen senki nem figyelt másra. S még akkor sem gondoltunk semmi rosszra, amikor hirtelen elsötétült felettünk az ég. Széllel-bélelt Puli biztosan itt bámészkodik a közelben, s ezalatt a bárányfelhők betörtek a Napkertbe, hogy lelegeljék a fényes virágot. Hogy megrémül, ha észreveszi, kuncogtam magamban, s már láttam is, amint lógó nyelvvel lohol az ég felé.

Ekkor csaptak le közénk a gólyák. Egyszerre a dermesztő csendben, hidegvérű gyilkosokként. Terített asztal várta őket. A békák megdermedtek a rémülettől, még menekülésre sem jutott idejük gondolni. Vagy ha gondoltak is nem engedelmeskedett a lábuk, s szelíd megadással tűrték, hogy felkapják őket a gó- lyacsőrök. Ezt jól kitervelte Kelep-Kelep, az álnok! Az áruló haramia!

— Meneküljetek! Meneküljetek! — kiabáltam a bénult kis állatokra, s két marokkal dobáltam őket a vízbe. De ekkor már ott küzdöttek hű parittyásaim is. Ó, de szeretem őket ebben a pillanatban, hogy tilalmam ellenére Is követtek. A lakodalmi asztal percek alatt csatatérré változott. Hullottak a kövek, a dorongok, koppantak a csőrök. Én Is kaptam egyet a bal szemem fölé. Volt már tehát sebhelyem is. De mit ér mindez, ha Kvarty apót közben a szemem láttára nyelte le Kelep-Kelep. Szegény öreg béka király! Az áhított iszap helyett egy gólya gyomrában lelt végső nyugalomra. Rettenetes düh öntött el. Ügy