Irodalmi Szemle, 1979

1979/5 - FIGYELŐ - Szigeti László: Esélylatolgató

Soyinka Drámák című könyvét megpillantottam Budapesten az írók Könyvesboltjában, egy percig sem gondolkoztam azon, megvegyem-e vagy sem. Olvastam ugyanis a szerző Kongi szürete című drámáját néhány évvel ezelőtt Garai Gábor fordításában a Nagyvilág című folyóiratban. E számomra oly emlékezetes darab 1967-ben kelekezett. Cselekménye egy képzelt afrikai országban játszódik, s Kongi a kegyetlen diktátor Európában is jól ismert típusát testesíti meg. Danlola, az egykori törzsi király, azonban kimondottan afrikai s érezni, hogy megformálásánál Soyinka a törzsi hagyományok elemeiből építkezett. Kongi és Danlola harcának a nemzeti ünnepen, a szüret napján kellene eldőlnie, csakhogy akkor közbelép a harmadik, s az ünnepségből vértorna és zűrzavar lesz. Az Erdő tánca, amelyet 1960 októberében, Nigéria függetlenné válásának alkalmából mutattak be, hasonló végkifejletű. Csak az életforma változásának pillanatát viszi színre, a „hogyan tovább”-ra nem derít fényt. Csak az átmeneti helyzetet írta meg, ami lesz, az ő szemében bizonytalan. Bevallom, hogy Az Erdő tánca számomra alig érthető. Bonyolultsága elsősorban afrikai jellegéből következik. S bár valamennyi Soyinka drámája kamatoztatja rituális szerkezetét, egyiknél sem hagyta figyelmen kívül olyan mértékben az európai dráma formai-szerkezeti eszközeit, mint éppen ennél. A jorubák rituális szertartásai és mítoszai e darabban minden elemet átszőnek, s aki ezekben nem tudós, annak bizony nehéz a téma megértése. A Jero testvér megpróbáltatásai már nem olyan idegen a mi ízlésünknek, hiszen az álpróféták olykor-olykor miná- lunk is kivívják a tömeg hódolatát. Soyinka az álprófétát mitikus lénnyé emeli, jelezve néhány földijének hiszékenységét, korlátoltságát.

A Mocsárlakók két testvérről szól, akik világot látni indulnak, s a messzi városban egyik a másik áldozatává válik. A vesztes hazajön, hogy leromboljon néhány tabut és a papi tisztelettel szembeszálljon, mikor azonban fölfedezi, hogy itt is veszve minden, elhagyja szüleit, s a mocsáron át viszamegy a városba. Soyinka ebben a darabban félreérthetetlenül tudomásukra hozza, hogy nem szereti a várost és a civilizációt. Naturalista és szimbolista drámáink hőseinek rokanaként A Mocsárlakókban is megjelenik egy vak ember, aki a Soyinka szemléletében lételemnek tartott mitikus népi múltból a jövő felé tart. Nem is Soyinka remekmű lenne a Mocsár- lakók, ha ez a jövő nem lenne ködbe burkolt, s ha nem a humánum, a nép-szülőföld válalásának eszménye határozná meg.

Az emberáldozat szinte valamennyi Soyinka drámára jellemző. Az Erős fajta az önmaga sorsa elől, önszántán kívül a halálba menekülő ember klasszikusnak mondható témáját mutatja meg új társadalmi összefüggésekben, közösségi alap- helyzetben. A bűnök hordára egy idegen falu halálraítéltje lesz, s bár halála után a falubeliek rádöbbenhetnének ősi szokásaik, s önmaguk hiányosságaira, embertelenségére — késő, már nem találnak kiutat. Nem találhatnak, mert akkor alaposan meg kellene változniuk. E változástól már nincs messze Lakunlé, Az oroszlán és az ékszer ifjú, félszeg de a maga módján „modern”, szemléletébe haladó elemeket vegyítő tanító Is, aki Sidlt, a falu szépét csak azért nem szerzi meg, mert Baroka, a bölcs öreg túljár az eszén. Ebben a darabban a törzsi életformát Baroka, a haladást, helyenként rokonszenves tudással, Lukanlé képviseli. Soyinka mégis az öreg mellé áll, vallva, hogy a joruba istenségekhez ragaszkodó alakjai, akik képtelenek lerombolni hagyományos örökségüket, sokkal inkább fontosabbak számára, mint a romlott városi életet szülő kétes civilizáció figurái. Persze azt sem titkolja, hogy ha a maradiság és a babonák városi közegében élő figurák a haladást tudatosabban fogják képviselni, nyomban melléjük ált. Egyelőre azonban csak az esélyüket latolgatja. De ez az estélylatolgatás mind a hat magyarul megjelent színművére jellemző. Az afrikai ember esélyeit keresi, azét az afrikaiét, aki éppen egy nagy társadalmi változás súlytalanságában él, vagy éppen annak súlya nyomja a földre. Soyinka nem az emberi lét örök kérdésein keresztül kutatja a mai ember lehetőségeit, hanem a jelen keresztmetszetében. Lételeme a jelen, az égető társadalmi kérdések, tudatok, eszmék, hitek boncolása. Igaz, jó Iskolát kapott. Két évig tanult az afrikai szellemi mozgalmak egyik központjában, az ibadani egyetemen, majd 1954-ben Angliába utazott, ahol három év múlva irodalmi doktorátust szerez. Osborne Dühöngő ifjúság című drámája neki is szárnyakat adott. 1956-ban már egyik vezetője a londoni Royal Court Teahtre-nak, ahol 1957-ben