Irodalmi Szemle, 1979
1979/5 - KRITIKA - Varga Imre: A csillagok visszfényei
a földet, ám a zsarnokra ez nem hat, továbbra is kegyetlenkedik, gyötri a világot. S Rácz nem veszi észre ezt az ellenpontozást, s a záport is a zsarnok „szolgájaként” értelmezi, a szelíd esőcskét meg „kegyetlen, zord eső”-nek. A műfordítás értelmezés is; az idegen tartalom megértése, a forma felismerése, s ezek tolmácsolása az anyanyelv és költő-fordító nyelvkészletének keretei között. Nem elég csupán az eredeti szöveg témáját értenünk, hanem a rész elemeket is külön-külön meg kell vizsgálnunk, mintegy „kipreparálva” (vers-képek, mondatformák) — s ezek kapcsolódásaira is ügyelni kell. Rácz fordítói rutinja, költői érzékenysége, tudatossága rég maga alá gyűrte az előszámlált akadályokat, de olykor az idegen tartalom s a kötött forma kettős kötésében elvéti a hangot. A Laurához írt egyik Petrarca-szonett témája: a költő Ámorral együtt csodálja szerelmesét. S ez Rácz magyarításában valahogy kétértelművé válik. 0, Ámor, nézd! Ö mennyek szűz varázsa, éden küldötte, büszke, égi angyal; magunk feledve, néma hódolattal köszöntjük fénylő szépségedet, te drága! A szokatlan mondatfűzés, a mozaikszerűség okozza, hogy a Goethe Nyugat-keleti ■dívánjából kiemelt versváltás utolsó szakasza széttöredezik, s ez — dalszerű versről lévén szó — sérti a fület. Az, hogy gyűrűd az ujjadról a szent folyóba esett, ezer égi dalra unszol, édes álom, engemet. Vagyis: a költőnek az az álma, hogy kedvese vízbe ejtette a jegyajándékként kapott gyűrűt, állandóan versek írására ösztönzi a Háfíz bőrébe bújt lírikust. (Itt jegyzem :meg, hogy a Csillagsugárzásban Zulejkának és Hatemnek írt név-alakokat a magyar Szulejkának illetve Hátemnek írja.) A vers rész-elemei közül hatalmas szerepe és ereje van a költői képnek. S előfordul olykor, hogy a vers tolmácsolója túl kopárnak, dísztelennek találja az eredeti képet, s ezért aztán bonyolítja, földíszíti. Erre a Keats-magyarításból idéznék két jellemző példát. Ha szemed a kíntól vakká feketül, a tenger síkján nézd a messzeséget... ■s aztán: (a tenger) „mormog, s dagálya ezer barlangot áraszt el vizével, de Hekaté kisöpri mind az éjjel, s felzeng újra a hullámok danája." Rácz szívesen használ közkinccsé vált szóösszetételeket, a magyar költészetből ismert alakzatokat. így került Rúfus Harangsző című kis versének fordításába a „sóvárgott, messze fény.” (lásd Ady: lidérces, messze fény), Konfucius versébe — a nyugatos — „néma, méla holdat”, s egyik Háfíz-fordításba a képzavar gyanús „Szállj, sóhajom, s ha nem bocsát magához, hozd el nekem a lába halk nyomát.” A gyűjtemény Marvell versébe csúszik be a következő — (Ady Héja nászát visszhangzó] sor: „addig keljünk szilaj, vad nászra, vadmadárként dúlva, csatázva:” Rácz többször is felmutatja előttünk műfordítói mesterlevelét. Vagyis: folytatja a magyar műfordításirodalom jó hagyományát. Aki ugyanis belép ebbe a céhbe, bemutatkozásként lefordítja a világirodalom rövidverseit. Például A vándor éji dalát Goethetől, Li Taj-po négysorosát (A vándor felébred) és Hölderlin híres őszi versét. Hölderlin tó körül tarkázó lombokat és érckakascsikorgást megidéző kis dala ugyan hiányzik ebből a gyűjteményből (és sajnos a költő más
