Irodalmi Szemle, 1979

1979/5 - NAPLÓ - Cselényi László: Fordítás vagy magyarítás?

Fordítás vagy magyarítás?

Egyre gyakrabban forgatom Szenei Molnár Albert nemrégiben újra kiadott remek zsoltárfordításait, az egyetemes magyar líra, érzésem szerint, egyik legnagyobb remekművét. Igen, lírát mondtam, költészetet, nem műfordítást, mert meggyőződésem, hogy Molnár Albert egyedülálló teljesítményét nem elegendő csupán a műfordítás szűk mércéjével, különösképpen nem a mifelénk meghonosodott műfordí- tás-eJ.mélet mércéjével mérni. S nemcsak azért, mert e „psalmus hungaricus”-ok az átlagos fordítások közül messze kiemelkedő szellemi alkotások, hanem főként azért, mert szerzőjük egész életművének, szerintem, legjelentősebb részét alkotják. Fontosabbak tehát az egyetemes-magyar irodalomtörténet szempontjából, mint alkotójuk eredeti írásai, közöttük költeményei.

Miért írom mindezt? Azért, mert keresve sem találhatnék az épp kezem ügyében levő kötetnél meggyőzőbb példát arra, milyennek képzelem el a korszerű műfordítást. Sajnálatos tény, hogy a XX. század napi gyakorlatából, legalábbis a mi tájainkon egyre inkább kiveszőben van e Szenei Molnár-féle hozzállás. Az újabb magyar irodalomban, a nyelvújítás kora óta, nyomát is alig leljük, noha régebbi literatúránk legremekebb lapjait köszönhetjük neki. Gondoljunk Bornemissza Péter Magyar Elektrájára, Heltai Gáspárra, Pázmány Péterre, s a legeslegnagyobbak- ra, Károli Gáspár Biblia-fordítására, melynek az eltelt négyszáz esztendőben nemhogy méltó párja, megközelítő értékű ve- télytársa sem akadt.

Nem a közhelyek szaporítása miatt ismétlem el mindezt, hanem a számban olvasható magyarításaim magyarázataképpen s általában műfordítói (?) ars poeticám érzékeltetésére. Majd két évtizede fordítok, noha sok esztendős kihagyásokkal, s amit eddig elkövettem, alig-alig közelíti meg az elképzelt ideált, s mégis, számtalan kudarc ellenére, s egyre inkább, ezt a csalóka délibábot kergetem. A saját alkotássá beolvasztható műfordítói teljesítményt!

Egy elképzelt antológiáról álmodom, melyben az őskori mítoszoktól a kortárs költőkig próbálnám asszimilálni mindazt az egyetemes és a magyar irodalomból, amihez rokonsági-vérségi kapcsolatot érzek. Nemcsak műfordításokból-magyarítá- sokból állna természetesen az a gyűjtemény, más műfajokból is: hommage, kollázs, montázs, esszé, tanulmány, naplójegyzet, Vallomás a legeslegváltozatosabb keveredésben. A most megjelent Krétakor avagy lehetőségek egy elképzelt szöveghez című kötetem harmadik ciklusa (Kiegészítések avagy a történelem kerekeiben) ilyen jellegű szövegeimből közöl egy csokorravalót mutatóba a Hérakleitosz-, Bornemissza Péter-montázscktól a Milan Rúfus-kollázsig, A pitypang mítoszáig. Ezt a ciklust szeretném kötetté (esetleg kötetekké) bővíteni a jövőben, s e gyűjtemény részét képeznék az alább olvasható magyarítások Is. Ezek ürügyén szeretném elmondani néhány gondolatomat az említett dolgokkal (műfordítás-magyarítás) kapcsolatban.

A fordítás, természetszerűen, gyakorlati tevékenység is (avagy elsősorban az), megbízások ihletik, ha ihletik, mindenekelőtt. Ha legelső fordításaimat, a szlovák népballadák magyarításait, még Nagy László zseniális bolgár meg délszláv antoMűhelynapló