Irodalmi Szemle, 1979

1979/5 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Kövesdi János: író a társadalomban (Beszélgetés Alekszandr Csakovszkij-jal)

Ön most Moszkvában él, de tudom, hogy régebben nagyon erős szálak fűzték Leningrád- hoz. Egy ideig az ún. leningrádi írócsoporthoz is sorolták. Beszéljen, kérem „Észalc Velencéjéről”:

— Erős szálak fűznek még ma is Leningrádhoz. Szeretem „Észak Velencéjét”, és szívesen is beszélek róla, bár nem mindig... Tudja, Leningrád jórészt az én katonaéletemet jelenti. És a háborúra emlékezni... Szóval a blokád alatt érkeztem Leningrád- ba haditudósítóként, és éppen úgy éltem, mint minden más leningrádi akkoriban. A városról szóló első könyvemet, az Ez történt Leningrádban címűt voltaképpen már akkor elkezdtem írni.

írt Ön egy másik könyvet is Leningrádről, a Blokádot, melyet a mi olvasóink is ismernek, sőt filmváltozatát is láthatták a moziban. Sokáig műsoron volt a csehszlovákiai filmszínházakban.

— Ami a Blokádot illeti, el kell mondanom, hogy miatta a hatvanas évek közepén vissza akartam költözni Leningrádba, csaknem huszonöt év távlatából akartam látni és láttatni ezt a nagyszerű várost. Olyan könyvet akartam írni Leningrádről, melyben a Nagy Honvédő Háború hős városaként mutattam volna be. Azt is meg akartam írni, miben rejlett a körülzárt város ereje, melyet Hitler kiéheztetéssel akart térdre kényszeríteni. Különösen az első háromszáz nap volt rendkívül nehéz... Nos, a regényt megírtam, persze Leningrádba nem költöztem vissza.

Milyen módon gyűjtött anyagot e nagyszabású műhöz, és elégedett volt-e a regényből készült filmmel?

— Kezdjük talán azzal, hogy a Honvédő Háború idején haditudósítóként jártam a frontokat, s amint már említettem, nem egyszer megfordultam a blokád alá vett Leningrádban is. Tehát a saját benyomásaimat és élményeimet is belevittem a regénybe. Természetesen csupán a saját élményeimből nem írhattam volna meg a Blokádot, mivel, aki olvasta a regényemet, az tudja, hogy nemcsak Leningrádről, a város hősies védelméről és a védők szenvedéseiről esik benne szó, hanem általában a háborúról is> Bemutatom a szovjet fővezérkart, tábornokokat, sorkatonákat és persze az ellenséget is, amit természetesen nem tehettem meg pusztán saját élményeimből, ismereteimből merítve. Számos ember vallomását hallgattam meg, nem csak olyanokét, akik Leningrádban harcoltak, hanem a legkülönbözőbb frontokon, a háború más-más szakaszában, különböző szinten teljesítve szolgálatot. És magától értetődően nekem is, mint minden írónak, aki történelmi tárgyú művet ír, sok-sok napot kellett eltöltenem a levéltárakban, hogy szólásra bírjam a sárguló papírlapokat, frontnaplókat tanulmányoztam, memoárokat olvastam és még sorolhatnám tovább. Ha hiteles művet akar írni az ember, a legapróbb részleteket is ismernie kell. Fáradságos munka az anyaggyűjtés, de elkerülhetetlen. Ami azt a kérdést illeti, elégedett vagyok-e a regényből készített filmmel, nem adhatok rá egyenes választ. Tudja, az írók ritkán ítélik meg tárgyilagosan, mennyiben sikeres, vagy sikertelen a művükből készített forgatókönyv, helyesen valósította-e meg a rendező az ő elképzeléseiket. Nehéz. Különösen egy olyan terjedelmes mű esetében, mint amilyen az én Blokádom is. Az író feladata, hogy írjon, a rendezőé, hogy rendezzen. Mindketten szuverén egyéniségek, megvan a saját felfogásuk a dolgokról.

Sok szó esik manapság az irodalom és a film, a film és a televízió, a tévé és az irodalom kölcsönhatásáról. Sokan féltik az irodalmat a televíziótól. Véleménye szerint veszélyezteti-e a tévé az irodalom létét?

— Érdekes kérdés, de nem túl bonyolult. Legelőször is üssük fel a filmtörténetet. Amikor megjelent a némafilm, nemsokára felvetődött a kérdés: „Vajon nem semmisíti-e meg a film a színházat?” Amikor megszületett a hangosfilm, a kérdés újra felmerült, csak kissé más formában: „Vajon nem öli-e meg a hangosfilm a színművészt?” Mert ugye a hang, a beszéd megjelenése megint forradalomnak számított és sokan veszedelmes fegyvernek vélték a színészre nézve. Ma már látjuk, hogy sem a színészt, sem a színházat nem ölte meg a mozi. Mert virágzik. Sőt, igazi reneszánszát éli a színház, legalábbis nálunk. És a film is él. Majd megjelent és elterjedt a televízió. És szépen megvannak egymás mellett. Persze hatnak egymásra. De mind éli a maga saját életét, mert mindhárom önálló művészeti ág, mindnek meg van a maga „önrendelkezési