Irodalmi Szemle, 1979
1979/5 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Kövesdi János: író a társadalomban (Beszélgetés Alekszandr Csakovszkij-jal)
tényekről. Mi viszont mindig általános emberi, szellemi nézőszögből ragadjuk meg a kérdést, azt vizsgáljuk, milyen a viszony a kolhoz vezetősége és a tagság, a kolhozelnök és a vezetőség vagy az elnök és a tagok között. Vagyis az emberi viszonyokat helyezzük nagyítóüveg alá, és azt boncolgatjuk, miért van így valami, és miért nem úgy, hogyan történhetett meg, ami megtörtént, hol milyen fokon van egy adott vállalatnál a demokrácia és hogy érvényesül, hol gyökerezik valamilyen hiba, ki a felelős a fogyatékosságokért. Ha például születik egy új találmány, más újságok megírják, mi a lényege, mit nyerhet általa a népgazdaság. Mi viszont azt vizsgáljuk meg, mi akadályozza, hogy egy jó, a népgazdaság számára szükséges találmány miért fekszik hónapokig, esetleg egy évig, kettőig az asztalfiókban, vagyis szociálpszichológiai vizsgálatot folytatunk az ügyben és az eredményt megírjuk lapunkban. A Lityeraturnaja gazeta első nyolc oldalán többek között elbeszéléseket, verseket, regényrészieteket és más műfajú irodalmi alkotásokat is közöl. Van azonban a lap irodalmi részének egy sajátos rovata is, a CSIP*. —Ebben a rovatban nem az íróké, hanem az olvasóké a szó. Elmondják véleményüket egy-egy irodalmi műről, kifejezik nézeteiket az irodalom fejlődési tendenciáiról, kérdéseket tesznek fel. Az írók természetesen válaszolnak ezekre a kérdésekre. Általában fölöttébb érdekes párbeszéd alakul így ki. Most, kérem, beszéljünk még a lap „nem irodalmi” részéről. — Amint már az előzőekben is jeleztem, a folyóiratnak ez a része társadalmunk anyagi és szellemi szférájának kérdéseit igyekszik megvilágítani. Úgy is mondhatnám: azt vizsgálja, miként érvényesül az irodalomnak az életre gyakorolt aktív hatása. Megjegyzem, ezt a szerkesztési elvet szinte természetszerűen kínálja az irodalomnak a szocialista társadalom szellemi struktúrájában elfoglalt helyzete. Közismert tény, hogy a szocialista irodalom és művészet nem csak esztétikai élményt nyújt, hanem az új ember nevelésének eszköze is. Számos feladata közül így az az egyik, hogy ismereteket adjon az olvasónak, hozzásegítse korunk bonyolult kérdéseinek megértéséhez. Éppen ezért lapunk „nem irodalmi” részében a közírókon, újságírókon kívül szerepeltetünk ipari, mezőgazdasági szakembereket, kutatókat, jogászokat, orvosokat, szóval értelmiségieket általában. Miért? Egyrészt, hogy minél szélesebb területet tudjunk átfogni, másrészt, hogy az olvasókat foglalkoztató sajátos kérdésekre szakemberektől kapjanak szakszerű választ. Megjegyezném itt, ebben a laprészben már nem minden író szerepelhet szerzőként. Itt szakírókkal számolunk elsősorban, és olyanokkal, akiknek — hogy .úgy mondjam — publicista vénájuk is van. Számos írót — életművük alapján — aligha ■sorolhatnánk más kategóriába. Különleges írótípusról van ez esetben szó, olyan írókról, akik a társadalom szellemi életéről, a műszaki-tudományos forradalomról, a felnőttoktatásról, a gyermeknevelés lélektani kérdéseiről stb. írnak. Az ilyen írásoknál elengedhetetlen a legkülönbözőbb tények és a szakmai kérdések Ismerete, s az összefüggő, közérthető interpretálás képessége. A lap e részének van két jelentős rovata. Az egyik: Ember és közgazdaság, a másik: Nemzetközi politika. Ez utóbbi kifejezetten csak külpolitikával foglalkozik? — Nem csupán szorosan vett politikával, hanem a külföld kulturális életével is. A nyugati országokéval éppúgy, mint a baráti szocialista országokéval. E rovatban az írók felléphetnek publicistákként, a különböző nemzeti irodalmak szakértőiként, foglalkozhatnak a kulturális kapcsolatok kérdéseivel és sok minden egyébbel. Hány munkatársa van lapjuknak? — Tizenöt tagú szerkesztő bizottság irányítja a munkát. A szerkesztőségi törzsgárda, nem számítva az ország különböző pontjain dolgozó különtudósítókat, hozzávetőleg 175 emberből áll. És a lap példányszáma? — Kétmillió hatszázezer. * Csitatyel i piszatyel — író és olvasó.
