Irodalmi Szemle, 1979
1979/5 - Pedro Orgambide: Milton West, a szövegkönyvíró (novella)
ne szólíts Pepének, nem akarok szegény lenni, i nem akarom többé az amerikaiak cipőjét pucolni, ne szidjál kérlek, nem fogom többé a sáros bakancsaikat glancolni, nem igaz, hogy a nyelvem végtelenül hosszú, mint egy kígyóé, nem igaz, hogy a nyelvem alácsúszik a Hatalmas Producens talpa alá, hagyj engem nyugton, anyám, halott vagy, jobban tennéd, ha ki sem lépnél otthonról, maradj szépen a mosókonyhában, te is meg az az asszony is, aki a feleségem volt, n© kurafizzál engem, nem, nem vagyok az, hóbortos tepitói vagány meg duplán nem, majd meglátod, az a forgatókönyv, amit... De nem, nem könnyű egy forgatókönyvet megírni, amely meghozza a Dicsőséget és ha meg is írod, kell valaki, aki megveszi, valaki, aki úgy hisz benned, legalább egy pillanatra, mint magában az Úristenben. Mindehhez kevés volt Milton intelligenciája és kurázsija, a professzor tudta ezt, a jó öreg prof, aki most valahol a tisztítótűz határain belül az örökkévalóság nem egy estét betöltő filmjén dolgozik. Szegény, szerencsétlen Milton: már elköltötte a pénzét és egy harlemi nővel részeges- kedik, egy gyönyörű fekete babával, aki hírnévre áhítozik a brancsban, mert Lena- Horne-t utánozza, evvel a szándékkal jött Los Angelesbe, pár dollárral a zsebében, amit most Milton segít neki elszórni. Egy olcsó szobában egymást marcangolva tengődnek, a lány egy bluest nyaggat, Milton pedig Tamás bátya kunyhója új filmváltozatára gondol, legyen az bármilyen bárgyú marhaság néger rabszolgákkal meg egy szöszi kislánnyal, mint Shirley Temple, csak szorongassa meg a jenkik lelkét. Dehogyis, szerelmem, nem jó, senkit sem érdekel az ilyen butaság, mondja Lena II., Mohamed Ali pozdorjává törné az ábrázatodat, ha ezt megírnád, a harmincas évek hangulatában alkotsz, szivem, egy szentimentális mesztic vagy, bogárkám, nem ér egy gyűszűnyi szart se az egész. Erre Milton egy üveget vág Lena II. fejéhez, azonban ő nem így képzelte el az elmúlást és az üveg a falon törik szét, Lena II. nekiront Miltonnak, bevájja körmeit a szemébe, te gyalázatos, a karjába harap, taszít rajta egyet és előkapja a kését,, hogy lenyessen vele Milton arcából... meglehet, egyszer majd rájönnek, hogy egymáshoz tartoznak (legalább egy éjszakára), és Lena II. meztelenül, szétvetett lábakkal állva az ágyon valóban nagyon fog hasonlítani a Dicsőségre. Gyönyörködj benne, Milton. Nem igaz, hogy Isten meghalt. Are Krishna ... Are Krishna ... — énekelték azok a szerzeteseknek öltözött jámbor ökrök, mialatt én igyekeztem abban a Los Angeles-i bárban rávenni Miltont arra, hogy visszatérjen Mexikóba. Idehallgass Pepe, ne gyerekeskedj, jó? Menjünk haza. Hagyd abba az egészet, ne mesélj angolul ennek a nyomorult népségnek, csak röhögnek rajtad, az anyád izéjét emlegetik egyfolytában, ne itasd a kétségbeesésedet, te tulok, kopjunk le innét... — Szó se lehet róla. És légy szíves ne hívjál Pepének. Milton vagyok nem érted? És akkor a másik Milton kék madara fölröppent a bárban összeverődött emberek álmai közé, s én tovább ittam Miltonnal, a kék madár meg csak szárnyait, úszott a tönkrement és kiöregedett színészek álmaiban, akik valamikor szépek és fiatalok voltak.. Repült, egyre följebb, még magasabbra mint ez a repülőgép, amelyben most ülünk ennek a viharnak a kellős közepén. Az lesz a legjobb, ha Iszunk még egy whiskyt. Egészségére cimbora. Milton West egészségére. Végh Zsoldos Péter fordítása
