Irodalmi Szemle, 1979

1979/5 - Pedro Orgambide: Milton West, a szövegkönyvíró (novella)

arra vágyott, hogy filmet írjon. Hát nem szerencse, hogy mi ketten összetalálkoztunk? Aztán a kisöreg ropogtatva az r betűket, mint egy gőzmozdony, elmesélt egy történetet, belevaló story volt, titkos ügynökökkel, James Bond mintájára, gazemberek egész sora fűzte a cselekményt, akkorában gyilkolva egymást. Zseniális, zseniális, üvöltötte Mil­ton, ezt kell megírnom. Föl-le járkált a szobában, egyik hajmeresztő részletet a má­sik után adagolva, belezagyválva angol szókincse összes hangutánzó szavát és szaporán doppingolta magát pálinkával, igyál Dimitrij... egészségedre... A professzor ivott, ivott rogyásig, recsegtette-ropogtatta a gőzmozdonyt, megmászatta vele képzelete, emlékei és hazugságai csúcsait és (én hallottam, én láttam az öreget, komám...) ontotta magából a filmeket egymás után az elmaradhatatlan gonosztevőkről, titkos ügynökökről, egymásba rohanó, vagy a levegőben úszó gépkocsikról, titokzatos mű­szer-mütyürökről, fotocellákról, rejtett mikrofonokról, helikopterekről meg nőkről... Igyál te is, te ló, rajta, gyerünk, dobd föl magad, unszolt Milton, és hullarészegen, mexikói dalocskát énekelve zártuk az éjszakát. A szállodaszobában voltam, amikor az öreg professzor fölkeresett. — Miltonról szeretnék magával beszélni — mondta. — Azt akarom, hogy vigye ma­gával Mexikóba. — De professzor, Milton már nem gyerek. — Persze, hogy az. Egy védtelen kölyök, egy kisfiú, akinek dunsztja sincs a világról. Elveszett egzisztencia, érti? — Egy whiskyt? — Köszönöm, nem. Csak éjszaka részegedek le. — Föltételezem, hogy Milton barátjának tart engem... — Én nem föltételezek semmit. Szükségem van rá, hogy a barátja legyen. A kórház­ból jövök —, mosoylgott és megropogtatta az er-eket. — Itt a bizonyíték, ezeken a rönt­genfelvételeken ... Ide nézzen ... konyít hozzá valamicskét? Semmit? Nos, nem érde­kes. Az egyetlen, ami most fontos, az, hogy ki vagyok pipálva, érti? Slussz. Én egy halott vagyok, noha mi ketten most édesdeden tereferélünk ... Miről is beszéltünk ... ó igen, Milton... Igen, szegény Milton... Ű meg nem tud semmit. Nem tudja, hogy ez az ostoba rák félbeszakítja a munkánkat. Higgye el, a forgatókönyvek, amiket írunk, nagyon jók. Vagyis, olyannyira undorítóak és elragadóak, mint azoknak a szövegköny­veknek a legtöbbje, melyeket ebben a ganéj országban forgatnak. Engem elszórakoz­tat az, hogy kitalálom őket. Unalomból, érti? Én, hogy ne kelljen moziba mennem, ma­gam csinálom a saját filmjeimet. Miltonnak meg az a rögeszméje, hogy leírja őket. A baj csak az, hogy soha nem fog eladni egyet sem. Soha. Vigye őt Mexikóba. Ötszáz dollár, áll az alku? — Nem tehetem. — Ezer. — Szent meggyőződése, hogy sokra viszi még egyszer. — Milton egy roncs. Mindig is az volt. ■ Igazi barát volt a professzor. Az idén tavasszal hunyt el és hagyott Miltonra egy sze­rény kis vagyont. Ö pedig egy év alatt tucatnyi forgatókönyvet írt és igyekezett el­passzolni őket valami irodalmi ügynökön keresztül, aki egy volt azok közül a hóhá­nyók közül, akik az alkotókat képviselik. Az ügynök minden egyes eladott mű hono­ráriumából néhány százalékot kért, valamint jutalék illette meg az eljövendő nyere­ségből. Milton fizetett, saját sikerére fogadott, éjjel-nappal írt ennek a fickónak, aki az éhezők regimentjét képviselte, a dicsőségre éhezőkét, akiket ígéretekkel táplált, titokzatos találkozókkal egy bárban, ahol valaki ismert egy másik valakit, aki rávehette volna, talán, ki tudja, hogy XY színész elolvassa a forgatókönyvet. Várni kell még egy kicsit, ne légy türelmetlen, nagyon jó, Milton, nagyon jó ez a fprgatókönyv, holtbiztos, hogy most már eladjuk. Éjszaka Milton hullafáradtan az ágyra roskadt, álmatlanul hevert, izgatták tovább azok az átkozott leírt szavak, a két órával azelőtt elképzelt jelenetek vibráltak karikás szeme előtt, látta azt a percet, amikor a cowboy, a sivatagi prérifarkas végzett vetélytársával és elindul a tanya felé, ahol egy lány vár rá, pergett előtte a kép, a pillanat, amikor a kém leveti magát a toronyból, vagy az orgia, ahol féligmeztelen nő járja a táncot, vagy ... ne, ne zavard az álmom anyám.

Next

/
Thumbnails
Contents