Irodalmi Szemle, 1979
1979/5 - Pedro Orgambide: Milton West, a szövegkönyvíró (novella)
tejeskocsin, ne bujkálj a színfalak mögé, hallod, mert kihúzod a gyufát. Milton, senki :sem akar megütni, de hagyd abba az idétlenkedést, mert megjárod, no sipirc, kifelé. Ilyenkor Milton hazament, lefeküdt Bettyvel, a pincérnővel és nézte a televíziót. .Amondó vagyok, hogy ha Milton Jorge Negretenek, Pedro Infantenak vagy netán María Félixnek szánt forgatókönyvet írt volna, kérem, a dolog nem lett volna olyan fogfájós, nemde? Legalább annyiból, hogy nem kellett volna annyit az amcsik bárjai meg filmstúdiói körül ólálkodnia, bejutott volna valahogy a churubuscói stúdiókba, legyen egy kis türelemmel, mondták volna neki, valamire már vitte volna ez a hatökör, közelébe férkőzhetett volna valamelyik soros bálványnak, aki talán haveri alapon elküldte volna a bánatos édesanyjába, mit tudom én, fölszerelte volna magát egy igazolvánnyal... de nem, ez a tulok angolul akart írni. Látod, mindenki a saját eszejárása szerint vívja a csatát. Az a sajnos az egészben, hogy Milton csatája olyan sokáig húzódott, s az idő elhasználja az embert, ezt már a dedósok is tudják. Ezt mondta neki Betty is, ki vagy merülve Milton, egy roncs vagy, miért nem mész vissza a hazádba? Térj vissza a feleségedhez, vagy a mamushoz, de menjél már, mert itt megőrülsz. Miltonnak nem tetszettek ezek a tanácsok, tovább kopogott a hordozható írógép, senki se kérte ki a véleményedet, te repedtsarkú cafat, mondta neki, szedheted a cókmókodat, mehetsz amerre látsz, ide hallgass, a te érdekedben mondom, nem akarok a terhedre lenni, mondta Betty, de ne felejtsd el, hogy ez az én lakásom, ne próbálj megütni, hadi özvegy vagyok, hallod, te meg csak egy idegen betolakodó, a törvény téged sújt ha majd arra kerül sor, az Egyesült Államok törvényei, nyomorult csikánó, hozzám na nyúlj, ne merészelj..., de Milton nem szerette, ha sértegették, pláne ha egy nő, ő azt nem tűri, hogy egy nő stb ........ úgyhogy verni kezdte a pincérnőt, mire beállított az e gyik szomszéd, történetesen Betty szeretője, ahogy későb kiderült, egy hatalmas ír, vagy két méteres, és egyetlen ütéssel földre küldte a honfit, akinek még arra se volt ideje, hogy védje magát, átok gringója, szegény Miltonnak nem volt érkezése egyet- kettőt becsúsztatnia, pedig azelőtt — amatőr boxoló korában — tempós jobb-bal szúrásainak köszönhette a hírnevét. Hát igen, az idő elhasználja az embert. Ez az igazság. Most mondja meg nekem, van-e értelme így koldulni egy talpalatnyi helyért a földön? Meghajszolva, megrugdosva, mint egy kivert kutya. Milton tovább ácsorgott a filmstúdiók árnyékában, aztán összejött egy csoport marihuanással, akik motorkerékpáron jártak-keltek, ezek fogadták föl, ő meg bedolgozott nekik, élni is kell valamiből és ezeknél írt Doris Dayre és Julié Andrewsre gondolva egy klassz musical komédiát, az örökzöld zenés filmek példájára, ahol szakasztott olyanokat énekelnek szívhez szólóan, mint a mariachik, és amire a jenkik szíve bemaszatolódik a meghatódottságtól. Az egyik fűhódoló, egy kivénhedt homokos szerezte hozzá a zenét. El is mentek Milton meg a bácsinéni, hogy beugrót kérjenek a stúdiókba, kevés híján meg is kapták, de nem mint író meg zeneszerző, hanem mint statiszta parasztok, de még ennek is lőttek a végén mert a szakszervezet kiszimatolta a dolgot és majdnem meglincselték őket, ám Milton meg a buzi, két bolond egy pár, úton-út félen azt locsogták, hogy milliomosok lesznek, csupán az hiányzik, hogy találkozhassanak valakivel, megbeszéljék a művet egy benfentessel és megmegy a dolog, mint a ménkű, mondogatta Pepe, olyan igaz, mint az, hogy Milton Westnek hívnak. Azonban egyszerűbb megtáncoltatni a guadalupei Szent Szüzet, mint nyélbe ütni ■egy tárgyalást a holywoodi producensek valamelyikével. Hidd el öregem. Tudok erről egyet s mást, emlékszem, hogy Milton kémeken, betörőkön, kínaiakon meg hasonlókon keresztül próbálta eladni az egyik szövegkönyvét, amit, ehhez mit szólsz, egy orosz professzorral írtak, egy tiptop kis öregemberrel, aki beszélt egy csomó nyelven. A papa valamikor Douglas Fairbank-szel barátkozott, fotói voltak, ahogy együtt lépnek föl egy kabaréban és Milton azt remélte, hogy ezek a fényképek megnyitják előtte a mennyek kapuit, nézzed, nézd csak meg, mondta, talán neked van ilyen képed? Ide figyelj, ez egy vagyont ér, színarany, nem igaz Dimitrij? Az öreg bólogatott, miközben vizet forralt a teához. Dimitrij szobája telis-tele volt könyvvel. Filozófiai művek, zeneirodalom, matematika, krimi, comics, orosz, német, angol regények, verseskötetek, útirajzok, asztrológia. A professzor tud mindent, amit egy ember tudhat, magyarázta Milton, mialatt az öreg fölszolgálta a teát. Rengeteget utazott, érted? És egész életében
