Irodalmi Szemle, 1979
1979/4 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: Humoros sajtónk 1938 előtt
TURCZEL LAJOS Humoros sajtónk 1938 előtt A humoros lapok magyar viszonylatban — az 1848-ban megjelent Charivari kivételével — a XIX. század második felében terjedtek el (Kakas Márton Albuma, Üstökös, Bolond Miska, Borsszem Jankó, Bolond Istók, Herkó Páter, Mátyás Diák stb.), és a század utolsó negyedében már jelentős közönségigényt elégítettek ki. Abban az időben az élclap elnevezés volt szokásban, a humoros lap, vicclap elnevezés csak az új században vált általánossá. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása után kibontakozó kisebbségi magyar sajtóban is csakhamar feltűnnek a humoros lapok, de a húszas évek közepéig nem tudnak gyökeret ereszteni. Ennek oka főleg az, hogy a magyar köztisztviselők, k.özelkalmazot- tak jelentős részének kényszerű eltávozása vagy egzisztenciavesztése következtében hiányzott az a réteg, amely a sajtónak ezt a válfaját igényelte, igényelhette volna. Az első humoros lapok (Pletyka, Figaro) már 1919-ben megjelentek, de rövid idő leforgása alatt elhaltak. Az 1919 júniusa és augusztusa között hat számot megért Pletyka a pozsonyi magyar polgári közönség részére készült. Lapkiadóként Misi bácsi és Fidi néni, felelős szerkesztőként Vese bácsi, a szerkesztőség és kiadóhivatal helyeként pedig a Halászkapu utcai Gyüretrafik volt feltüntetve. A lap tényleges kiadója Vachsmann Miksa volt, szerkesztői pedig Győri Gyula és Herceg Gábor. Teljesen helyi jellege volt, a humorosan szervírozott pozsonyi társasági pletykákra, színházi és sporteseményekre szorítkozott. A Fűzfaversek a hétről című verses közlemény azt mutatja, hogy a lap irodalmi ízlése a helyi dilettáns írókon, a leendő Tavasz és Revű folyóiratok leendő munkatársain nem terjedt túl: Megfúvom most a harsonát, Fegyverre most minden férfi, Ki érti az esztétikát, S a költészettant érti! Erdély, Gábay, Vajda, Galántai Nem voltak restek rég kiállani, Albert József, Elbert Melinda Elsőként léptek a porondra. Kidőltek ők, A dicsők. Fegyverre hát a város ifja, véne, Verjétek egymást a harci fövényre! A lap bukását valószínűleg az általa rendezett, de botrányba fúlt szépségverseny idézte elő. A Futár című riportújság szerint Vachsmann Miksa a szépségverseny eredményét meghamisította, és az első helyre a menyasszonyát, Katz Frida kisasszonyt állította. Eljárása a szerkesztőségben heves vitát váltott ki, melyet bírósági pereskedés, is követett. Az egyetlen számot (1919. dec. 25.) megért Figaro szintén a szlovák fővárosban jelent meg Szomolányi Endre szerkesztésében. A Pletykához hasonlóan eléggé nívótlan, a humort gyengén, nehézkesen csörgedeztető lapnak ígérkezett. Néhány apró vicce, adó