Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - ÉLŐ MÚLT - Tőzsér Árpád: Lila moja lila... (Egy Amadé-vers értelmezéséhez)

kedő „lírum lárum”-]a, „hundér Bunder”-]e és kicsinyítő képzős kifejezései mintegy vigasztalják, engesztelik ezt a legyőzöttet.

A „konfliktus” keverte feszültség lassan enged. Az ötödik versszak tele van felszabadult és elszabadult játékkal. Pattognak, táncolnak, egymás helyére ugrálnak a d, m, n hangok, visítanak az z-k, s a magasra srófolt jókedv hangjaiba belebugyborékol a pálinkásbutykos: „glágla, glúglú”. Ha a „Mimit”, „Terei, fercit” (Tercsi, Fercsi?) személynevekként értelmezzük, akkor az Is megvilágosodik előttünk, hogy ki visít és ki az, aki kurjongatás helyett inkább iszik.

A hatodik versszak második sorában a „luluja” valószínűleg az első sor „Lilá”-jára, utal vissza: a „Lila moja” frázis játékos összevonásának tűnik. (A „Lilát” asszociálja az újra feltűnő „moja” kifejezés is.) S ezzel a kör bezárul. Ügy tűnik, most már a Lilát birtokló hatalom, a részeg mulatozók között rendet teremtő erő kezd mulatni. A ropogd „r” s a zöngétlen „t, k” hangokban recseg, ropog a padló alatta, s a „csíki csókl”-ből azt is megtudjuk, hogy mit csinál ez az erő Lilájával.

Az értelmes magyar szövegű utolsó két versszak nem magyarázni, hanem éppen elfödni igyekszik a vers értelmét, mégpedig azért, hogy az „senki szivét ne sértse”. A „Ki pedig eztet megfejti” sor azonban jelzi, hogy a szöveg megfejthető, s ezzel találgatásra, játékos elmafuttatásra indítja az olvasót, eleget téve így a rokokó szellemesség követelményének is.

S itt befejezhetnénk a vers elemzését, ha véletlenül nem annak a földnek lennénk mi is szülöttei, ahol költőnk született és élt, s nem beszélnénk ugyanazokon a nyelveken, amelyeken ő beszélt. A szlovák nyelv értői számára ugyanis a „Lila moja Lila...” nemcsak a hangszimbolika nyelvén szól, fráziskészletének jelentős része szlovák szó. Vegyük sorra őket:

moja — jelentése: enyém

rostomilá — kedves, bájos, elragadó (nőnem)

pekná — szép (nőnem)

Beta — az Alžbeta (Erzsébet) becéző alakja, Bözsi zaicsek (zajcsek) — kis nyúl, nyulacska szlovacsek (slovaček) — szlovákocska Noscsek (nosček, noštek) — orrocska Babcsek (babček)

— értelme lehet: kis bab, de: lyukas garas is, itt valószínűleg személynév akar lenni huszlicska (huslička) — kis hegedű hundér (hundrať) — morogni dudicska (dudicka) — dudácska pi — a „piť” (inni) ige parancsoló módja: igyál! vlnecska (vínečka) — borocska, borocskát glg — korty, ebből a „glágla, glúglú” hangutánzó szavak paleno (palenő) — pálinka

no koleno (valószínűleg elírás, helyesen: na koleno) — térdre! striki (strik, striky) — fröccsentés, fröccs straki (straka, straky) — szarka

fióki — a fióka (madárfióka) magyar sző szlovák többesjellel ellátott alakja tri — három

vitri (valószínűleg: vetri, azaz: vetry) — szél, de szellentést is jelent articsóki (artičoky) — az articsóka genitívusza

E szómagyarázat után — azon a filológiai érdekességen túl, hogy Amadé szlovákul is beszélt — minket egy dolog érdekel: korrigálja-e az általunk pusztán hangszim- bolikai alapon felfejlett versjelentést a fogalmi szint? S a válaszunk egyértelmű lehet: nem. Esetleg konkrétabbá teszi. A szlovák szövegből megtudjuk, hogy a mulatozó társaság női tagjaihoz még egy Beta nevű hölgy is tartozott, hogy a megvert-megalázott kisember talán egy „szlovákocska” volt, s hogy a „bum, bum”-ot az orrára kapta, hogy a társaság tagjai feltehetően szlovákok voltak, s pálinkát, bort ittak s hegedű és dudaszó mellett énekeltek. De ez a vers alapjelöntésén nem változtat: egy részeg mulató-