Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Mészáros László: Humor és szatíra a csehszlovákiai magyar irodalomban

lemeskedő — vígjáték és az egyszerű bohózat az uralkodó form*. Tehát az olyan zsá- nerok, amelyekben a háttérbe szorul a jellem. Komikus jellemként fogadhatjuk el a tolvaj Paskát fSzarkafészek), a lázadni akaró, de nem tudó Johannát fBölcs Johanna), Lovicsek néhány találó epizódfiguráját és Zs. Nagy Bán Samuját. Talán még Duba „szemező feleségét” is oda vehetjük, hisz majd egy tucat humoreszk hőseként már-már jellemmé kristályosodott.

Komikus irodalmunk uralkodó szemlélete a humor; Duba Gyula jóvoltából a paródia Is jelen van, ám a szatírához már csak kevesen jutnak, vagy merészkednek el. Szinte csak nyomokban található a fekete humor, a groteszk és az abszurd. Az utóbbi kettő nem is mindig a komikum szolgálatában áll, hanem a tragikum számára Jelent kiindulópontot. A komikum kifejezőeszközei közül az egyszerű éle és az irónia — gyakran csak az önirónia — az uralkodó formák a paradoxon, a karikatúra, a paszkvillus és a szarkazmus mellett.

Végezetül felmerülhet a kérdés, hogy mi az oka humoros és szatirikus irodalmunk lemaradásának, illetve a szatíra hiányának.

A szatíra hiányát mindig két tényező határozza meg: az adott társadalmi-irodalmi viszonyok és a konkrét írói bátorság. Társadalmi valóságunk megköveteli a résztvételt, a beavatkozást, az aktivitást, az alkotó tettet. A szatíra pedig az író elkötelezettségi bizonyítványa.

Ha íróink nem jutottak el a humor és szatíra elméletét tárgyaló művekhez, Forbáth Imre üzenetét nem kerülhették el. Ma sem kerülhetjük el, a szórakoztató humortól az elgondolkoztató szatírához vezető úton mindig ehhez kell igazodnunk.” A szatirikus művészet társadalmi feladata, hogy felhívja a figyelmet a világ hibáira és elégtelenségeire, s célja ezek kiküszöbölése. A deformált élettel szembelyezi a művészet deformációit. Kikeresi a jelenségekből a különösen jellemzőt, a tipikusát, szívesen kari- kíroz és stilizált. Hol kicsinyít, hol nagyít; elvből túloz, szereti a merész kontrasztokat, kihámozza a dolgok belső ellentmondásait, felmutatja a mély paradoxiákat és irracionalitásokat, a tételeket sokszor ad abszurdum vezeti. Ilyen módon tanít a szatíra az élet hibáinak és ellentmondásainak megismerésére. Kényszerít a negatívumok negá- ciójára — ez a legmélyebb értelme, etikus gyökere” (Az Eszmék és arcok című kötetből)).

Platzner Tibor rajza