Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Mészáros László: Humor és szatíra a csehszlovákiai magyar irodalomban

drámává érlelve adta ki kezéből ezt a művet. A személyi kultusz torzulásainak bírálataként íródott mű azt sugallja, hogy nem mindig az elmegyógyintézetbe zártak bolondok, hanem azok, akik odajuttatják őket. Ez az analógia azonban eléggé nehezen hámozható ki a műből. Mintha Petrőczi túljátszottá volna az elmegyógyintézet adta lehetőségeket. Az abszurd szemlélet ugyanis csak a világot, az ábrázolt valóságszeletet utasítja el mint értelmetlent, de nem építkezhet csupán a képtelenből. Vagyis az értelmetlen világot is viszonylag érthetően kell ábrázolni, a szemlélet nem kerekedhet felül az írón, az alkotáson. Itt rejlik valahol Beckett és a többiek tévedése — és ugyanakkor Kafka zsenialitása. S mivel Petrőczi csak átvett egy szemléletet, de nem gondolta át alkotó módon az ebből következő problémákat, műve nem válhatott irodalmunk teljes értékű eredményévé.

Azok közül a színműírók közül, akiknek a művei hivatásos színpadon nem kerültek bemutatásra s csak a LITA kiadványaiként jutottak el a műkedvelő színjátszókhoz, Siposs Jenő, Tóth Ernő és Sztehlík Béla nevét említhetnénk meg.

Siposs Jenő eléggé következetesen foglalkozik gyermekeknek szánt színművek és komédiák írásával. Vígjátékai a már-már burleszkszerű helyzetkomikumra és valamiféle együgyű jellemkomikumra épülnek. Érdekes témákat vet fel, de ezeket nem tudja következetesen kifejteni és szigorúbb mércével is megítélhető művészi alkotássá formálni. A Nagy baj az agybaj című falusi komédiájában például egy turplskodó szövetkezeti ag- ronómust pellengérez ki, ám olyannyira elkarikírozza a figurát, hogy együgyűségében meg is szűnik komikus lenni és inkább szánalmat kelt. A Majomszeretetben azokat a szülőket igyekszik kigúnyolni, akik olyan szabad, független életet akarnak biztosítani gyerekeiknek, amilyen a régi úri gyerekeké volt. A Telitalálat ban pedig a szüleiket szociális otthonba „passzoló” fiatalokat igyekszik görbe tükör elé állítani. Jellemző' még Siposs komédiáira, hogy mindegyikben valamilyen „fortélyos terv” az irányító mechanizmus, csakhogy ezek gyakran inkább csak együgyű furfangként hatnak.

Tóth Ernő Furfangos szerelmesek című vígjátéka is egyszerű cselre és burleszkszerű helyzetkomikumra épül. De megfeledkezik arról, hogy a bohózatnak is megvannak a maga szabályai. Külsőségekkel igyekszik pótolni azt, ami a történetből és a szerke zetből hiányzik.

Sztehlík Béla Álruhás királyok című komédiája érdekes megoldással a mesék világa és mai valóságunk között keres, illetve állít fel párhuzamokat. Ki a tündér, a királyfi, a boszorkány például egy mai gyárban? A viszonylag egyszerű történet értéke, hogy valódi típusfigurákat állít elénk (a sportszerető igazgatót, az aranylábú gólkirályt, a boszorkányos ügyességű és tündéri szépségű titkárnőt és másokat).

Eddigi vizsgálódásunkban a műfajok sorrendje — epika és dráma — nem volt véletlen, hanem az írók és a művek számához igazodott. A lírában mindössze Zs. Nagy Lajos és Keszeli Ferenc művel épülnek következetesen a komikumra.

A Tériszony után Zs. Nagy költészetének szatirikus és groteszk vonulata az Üzenet a barlangból és az Isapur dalai című kötetekben erősödött föl. Äm e két kötet között lényeges a különbség. Az előzőben a humoros, szatirikus és groteszk szemlélet már-már az abszurdba csapott át, Zs. Nagy mintegy borotvaélen táncolt a világ elfogadása és elutasítása között. A tériszony után emberiszony következett. Ebben a kötetben úgy áll helyre az egyensúly, hogy megmarad a kettőssség: „Jaj ki a rabló? / Jaj ki az árva?” IBetyárballada]. Az Isapur dalaiban aztán mintegy szelídültebb formában jelentkezik Zs. Nagy groteszk szemlélete. Itt tulajdonképpen magával a költészettel játszadozik el a költő. Kancsal rímek, szójátékok, merész asszociációk, váratlan nyelvi megoldások kérdőjelezik meg a verssel együtt magát a létet is. De a költő, keserű, bár mégis Igenli az életet: „Mert tudom hogy úgyis meghalok / de addig vagyok addig játszhatok”.

Keszeli Ferenc már az Egyszemü éjszakában is groteszk szemléletű versekkel mutatkozott be. Szemléletének alapját a városra szakadt „szegénylegény” magányossága, kitaszítottsága, mindenen kívülisége táplálja. S mivel sem alkalmazkodni nem tud a polgári világhoz, sem visszatérni a tulajdonképpen már nem is létező faluhoz, hontalanságát „apró lázadásokkal”, öniróniával, szomorú groteszkkel próbálja enyhíteni. Ez az alapállás jellemző Ostromlétra című kötetére. Keszeli azonban nem éri el azt a gondolati mélységet, mely Zs. Nagy költészetére jellemző. Keszeli groteszk szemlélete gyakran csak a nyelvi szférára korlátozódik, magára a versre, melynek aztán