Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Mészáros László: Humor és szatíra a csehszlovákiai magyar irodalomban

Mint olyan gyakran, ebben az esetben is inkább a tárgy sokoldalúságáról (multi- strukturalitásáról) van tulajdonképpen szó, mintsem a nézetek valódi ellentétéről. Más-más szerzők a komikum más-más vonatkozásaira helyezik a hangsúlyt. Célszerű tehát bizonyos kompromisszumot kötve kiegészíteni ezeket a részleges szempontokat. Így a következő viszonyrendszert állíthatjuk fel.

Az alkotást, mint folyamatot, három részleges ciklusra bonthatjuk: anyaggyűjtés (élmény, megfigyelés stb.), előkészület (a formai eszközök kiválasztása és a képzelet munkája) és a végső formábaöntés, az írás. Az anyaggyűjtés ciklusában az alkotó bizonyos módon szemléli a valóságot, melyben felleli a komikum forrását, tárgyát. Az előkészület folyamatában zsanért és kifejezőeszközt választ az irodalom eszköztárából. Majd végül megírja a művet, melyben a fenti összetevők (tárgy, szemlélet, kifejező- eszköz, zsáner) a tartalom és forma dialektikus egységeként valósulnak meg.

A komikum tárgyán tehát a komikumnak a valóságban rejlő forrásait értjük, s ezeket helyzetkomikumra, jellemkomikumra és nyelvi komikumra oszthatjuk fel. Ezeket a fogalmakat intuitíven jól érzékeljük, így fölösleges megkísérelni meghatározásukat; konkrét formáikra pedig majd a dolgozatunkban tárgyalt művekkel kapcsolatban térünk vissza.

Zsáneren a hagyományos műnemek műfajait értjük. Ezen a téren először is tudatosítani kell, hogy a műfajok rendszerezése mindmáig vitatott és megoldhatatlan probléma, továbbá, hogy szinte minden műfajban lehet komikus művet alkotni. A fejlődés folyamán az egyes műfajok mellé vagy egyszerűen odakerült a szatirikus jelző (szatirikus regény, vers, dráma), vagy pedig új fogalmak keletkeztek (humoreszk, bohózat, operett stb.). Vagyis míg a bohózat egyszerre jelöl műfajt és szemléletet, az eposz például további szűkabb meghatározásra szorul (vígeposz, hőseposz). Ugyanígy az epitá- fium lehet komikus és tragikus is. Komikus zsánerokról tehát csak megszorításokkal beszélhetünk.

A komikus mű formai kifejezőeszközei legyenek a következők: tréfa, paradoxon, irónia, karikatúra, paszkvillus, szarkazmus. A kifejezőeszköz természetesen szorosan kapcsolódik a szemlélethez, azért is azonosítják gyakran a komikummal. A k»ttő megkülönböztetésének a fontossága jobban kiviláglik majd a komikus szemlélet formáinak a felvázolása után. Ezekkel a vázlatos meghatározásokkal részletesebben kell foglalkoznunk, hisz az írói látásmód, az író értékelő viszonya a valósághoz döntően befolyásolja a művet. A komikus szemlélet következő formáit különböztetjük tehát meg. 1. A humor az alapjában véve elfogadott valóság kisebb-nagyobb hibáit, rendellenességeit mutatja fel, pellengérezi ki. 2. A paródia főleg a művészi alkotások fogyatékosságait, modorosságait teszi nevetségessé, gúnyolja ki. 3. A tragikomédia szemlélete szerint a világ olyan, amilyen; komikum és tragikum keveredik benne, egymást éltetik. 4. A fekete humor a valóság alapjában véve tragikus jelenségeiben keresi és találja meg a komikusát, az akasztófahumort. 5. A szatíra elutasítja az adott valóság hibáit, képtelenségeit egy tökéletesebb világ érdekében. 6. A groteszk kifejezetten túloz, elvonatkoztat, főleg heterogén elemeket kapcsol ősze, hoz összefüggésbe. 7. Az abszurd pedig a képtelenre épít, nem látja és nem mutatja a valóság elfogadott logikáját és értelmét.

Epikánkat az elmúlt három évtized alatt Duba Gyula, Dávid Teréz, Szabó Béla, Rácz Olivér és Zs. Nagy Lajos gazdagította humoros és szatirikus szemléletű művekkel.

Duba Gyula a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar irodalom első — és mind ez ideig talán egyetlen — igazi humoristája. Már első írásai — éppen negyedszázaddal ezelőtt — is figyelmet keltettek, kötetei (A nevető ember, 1959; Szemez a feleségem, 1961; Na ki vagyok?, 1965) pedig kivívták mind az irodalomkritikusok, mind az olvasók elismerését. Humoreszkjeiből új írásokkal bővített válogatás is megjelent 1967- ben Baj van a humorral címmel. Talán van benne valami jelképes, hogy az idén Duba Gyula újabb kötet humoros írással jelentkezik, irodalmi paródiáit gyűjtötte össze Káderezés a (zseb) Parnasszuson címmel.

A humorista Duba Gyula arcélének megrajzolásához nézzük először a korabeli kritikát. A Baj van a humorral utószavában Turczel Lajos helyesen látja meg, hogy Duba egyrészt asszimilálta a Karinthy-hatást, másrészt ragaszkodik a klasszikus arisztotelészi komikumfelfogáshoz, mely a komikum megkülönböztető jegyét a fájdalommentességben látja („A nevetséges... valamely hiba vagy rútság, mely fájdalmat és bajt nem okoz”). Az egyéni és társadalmi életben előforduló hibákra, fonákságokra legtöbbször „derűsen