Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Grendel Lajos: Ködnyulak (elbeszélés)

e jellemzés hitelességében? (Egy belső hang: nagyon sok, nagyon sok! — az elb. megj.) Igaz, példák hiányában ez a jellemzés a mai fül számára kinyilatkoztatásszerűnek, némiképp önkényesnek hat. (Egy másik belső hang: tőled is kinyilatkoztatást várnak, te hülye! — az elb. megj.) Számunkra azonban garancia a szerző névtelensége (több hang belülről: a névtelenség mint az igazmondás garanciája... Ű, Közép-Európa, te agysivatag), a későbbiek folyamán pedig az a tárgyilagos részvét, amivel Boross Ambrus sorsát végigkíséri.

Amikor Musztafa bég seregei beözönlöttek a városba, a városháza előtt gyér számú küldöttség élén Boross Ambrus üdvözölte őket. Jelképesen átnyújtotta a bégnek a város kulcsait, és a török vezért másnap ebéden látta a házában. Három szolga kivételével a cselédség még az ostrom első napjaiban elinalt. Kettesben ültek az ebédlőasztalnál, és a török vezér dicsérte az itt maradtak bátorságát.

— Tőlünk nem kell félni — bizonygatta. — Megígérhetem, hogy akik barátsággal fognak viseltetni irányunkban, azoknak nem esik bántódásuk.

Később megkérdezte a városbírót, vajon megözvegyült-e, amiért egyedül fogadta a házában. Boross Ambrus elszégyellte magát, mentegetőzött, mondván, a feleségét meg a lányát elküldte Zólyomba, hiszen nem tudhatta, mi vár a városra.

— Ugyan, ugyan — csóválta meg a fejét a török vezér —, engem úgy tájékoztattak, hogy itt rejtegeted őket a házadban.

— Mi tagadás, valóban — felelte a városbíró. — Jól tájékoztattak téged, magas- ságos bég.

— Mi nem vagyunk rablók. Mi katonák vagyunk — mondta a magasságos bég. — Szeretnék megismerkedni a lányoddal. Tizenhat éves, ha jól tudom.

— Tizenhat — válaszolta megsemmisülten a városbíró.

— Hatvanhárom kiló.

— Hatvanhárom.

— Alig várja, hogy megismerhessen engem.

— Alig várja.

A tekercsek névtelen írója nem győzi elégszer hangoztatni, hogy a törökök bevonulása mennyire fegyelmezett, mondhatni civilizált volt, ahhoz képest, hogy pogányok, egyenesen példás. Csupán azokat az alföldi magyar legényeket rója meg, akik janicsár csapatban janicsárabbak akartak lenni a janicsároknál, és éjjel-nappal unszolták a nagylelkű és művelt Musztafa béget, hogy engedélyezzen számukra három nap szabad rablást, illetve kobozza el azoknak a hűtlen polgároknak az ingóságait, akik a rossz lelkiismeretük elől menekülve elhagyták a várost. Ezek rossz magyarok. A tekercsek írója gyakran hivatkozik rá, hogy ezek az alföldi magyar legények, akik még kitűnően beszélték az anyanyelvűket, úgy bántak a leigázott fajtestvéreikkel, mint a barmokkal, sokat megöltek közülük, az asszonyokat pedig megerőszakolták és megfojtották, illetve előbb megfojtották, aztán megerőszakolták. Végül is a török vezérnek kellett közbelépni. Musztafa bég megelégelte hűséges magyar legényeinek a kihágásait, és megtiltotta, hogy elhagyják a vár területét.

Az Olsavszky-ház padlásán talált tekercsek egy másik szövege Somogyi Juhász Péter pamfletját tartalmazza, ezt a tekercsek Írója mintegy függelékként hozzáillesztette a saját írásához. A pamflet hatásos cáfolata akar lenni bizonyos (meg nem nevezett) kéziratban terjedő, felforgató tartalmú írásoknak, s mint ilyen, pontról pontra felsorakoztatja az álnevek mögé rejtező rebellis toliforgatók téziseit, kigúnyolja dagályos stílusukat, rámutat hazaszeretet-fogalmuk gondolattalanságára és eszmei kártékonyságára. Teszi mindezt bátor lendülettel, szarkasztikus hévvel, felhőtlen magabiztossággal. Ma (vagyis a 18. század első felében — az elb. megj.) — szögezi le Somogyi Juhász Péter — a hazaszeretet legtisztábban a király iránti hűségben és fiúi ragaszkodásban nyilvánul meg, ezektől éppenséggel elválaszthatatlan. Ezzel szemben a királyi tekintély csorbítói — L. Rákóczi és bandája — már régen a pogány török zsoldosaivá züllöttek. Kell-e ennél több bizonyíték?!

(Tegyük föl, hogy kell — az elb. megj.)

Az álnok rebellisek, csak hogy megszolgálják kenyéradóik alamizsnáját, a török hódoltság keserves évtizedeit paradicsomi állapotnak tüntetik fel, %mely alatt ha elő is fordultak, úgymond, szórványos túlkapások, azokért csupán egy-két túlbuzgó személy .a felelős. Ugyanakkor — jó magyar szokás szerint — nem átallják gyalázni, s bosszú