Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Grendel Lajos: Ködnyulak (elbeszélés)

álló hordának lefesteni Lipót király keresztény vitézeit, pedig közöttük szép számban, voltak magyarok is, tiszta szivű hazafiak. íme, kiált föl a pamflet szerzője, hová vezet a durva és tendenciózus történelemhamisltás! [Felkiáltásában, illetve az ezt kiváltó aggodalomban mi is osztozunk, nem feledve el persze a történelemhamisítás bizonyos- nemzetnevelő, tehát jótékony rendeltetését, jellempuhító funkcionálását. S miután lélekben gratulálunk a szerzőnek, még alaposabban elmélyedünk írása tanulmányozásán ban.)

A pamflet szerzője röstellkedve vallja be, hogy jópár évig maga is törökök között élt, tanúsíthatja tehát, hogy a török nem emberi fajta. Musztafa bég például, aki a török, időkben a város katonai parancsnoka volt, a legszentebb keresztény ünnepeken vaddisznó képében rabolt és fosztogatott a városban. A hajadonokat és a fiatalasszonyokat pedig... hm, hm ... szóval, a várba hurcoltatta őket, és ott... nos, a pamfletíró megjegyzi, hogy az egyik meggyalázott hajadon vallomása szerint a bégnek a madárkája (a pamfletíró szava — az elb. megj.) csontos volt, olyan spiccben végződő csontos valami, mint a vadkan agyara. (Az elbeszélő közbevetőleg megjegyzi, hogy még ma. is, kivált kemény teleken, betéved néha a városba egy-egy vaddisznó a közeli erdőkből, s ezeket itt török disznónak hívja a nép. Az elbeszélő tudomása szerint sehol másutt a magyar nyelvterületen, csupán az elbeszélő szülővárosában.

Az elbeszélő kisfiú volt még, amikor egyszer megkérdezte az apját:

— Igaz-e, édesapám, hogy a vaddisznó egy török disznó?

— Igaz bizony.

— És miért?

— Majd ha felnőtt leszel, akkor megtudod.

— Elmondod nekem?

— Nem én.

— Miért nem?

— Mert te akkor is az én kisfiam leszel.

— És akkor én sose leszek felnőtt?

— Sose leszel, kisfiam.)

Nos, amit Somogyi Juhász Péter szemérmességéből nem részletez, részletezi azt a meggyalázott hajadonok legszebbike, bizonyos Kenéz Borbála, aki viszolyogva számol be róla a naplójában, hogy a bég pogányul rút és szeplős testét tetőtől talpig vörös szőrzet pelyhezi, de még a tenyere meg a talpa is szőrös, mint a majmoké. Nem légből kapott tehát a világhírű bécsi természettudós, Alfréd Höhnel feltevése, miszerint a törökök csupán közvetve isten teremtményei, s tulajdonképpen a majmokból faj- zottak el. Az a sok nyugat-európai utazó (csupa kifogástalan, szavahihető gentleman), aki bejárta a török császár birodalmát, egybehangzóan megerősíti a bécsi tudós hipotézisét. Űtijegyzeteikben a civilizált, magasabbrendű ember utálkozásával számolnak be róla, hogy főként a birodalom déli tartományaiban s^domai állapotok uralkodnak. A majmok egy kunyhóban laknak gazdáikkal, egy szobában hálnak velük, és sok helyen tökéletesen elsajátították gazdáik mozdulatait, gesztikulációját, s néhol még a beszédüket is értik. Ugyan mit lehet ehhez még hozzátenni? Talán csak azt, hogy a királyt rágalmazó árulók úgy látszik, elfelejtették, hogy Musztafa bég halomra gyilkolta a tisztességes polgárokat, akik elrejtették lányaikat, feleségüket gyülevész hordái elől, de még azokat is, akiket szerencsétlenségükre fiúgyermekkel áldott meg az isten. (Azokat meg azért!) A névtelen rágalmazó gátlástalanul (ma inkább úgy mondanánk: teli pofával — az elb. megj.) Lipót király vitézeit vádolják mindeme gaztettek elkövetésével, bizonyítva mintegy, hogy az erkölcsi cinizmusnak a legbüdösebb- iszapjába feküdtek bele.

Mivel az elbeszélő nem történész, a tekercsekben foglaltak hitelességét nem tudja ellenőrizni, s tartózkodni fog azok kommentálásától. Mindenesetre kedvére való olvasmány a keresztények bevonulását taglaló terjedelmes bekezdés, a felszabadultságnak és vendégszeretetnek hálában fogant, tobzódó leírása. A török hordáktól megtisztított város a belső felszabadulás eufóriájában lobogott hónapokon keresztül. A pogányok rémuralmát törvényes rend váltotta föl, a törökökkel cimborálókat száműzték, ámbár szedték a sátorfájukat azok maguktól is, joggal tartva a népharagtól. A meggyalázott lányok és fiatalasszonyok fehér ruhába öltöztek ezen a napon, és vörös rózsákkal szórták be a vásárteret. A tekercsek írója (pontosabban: ezúttal Somogyi Juhász Pé-