Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Dénes György: Verset hallgat a fiam, Nevelés (humoreszkek)

— Csak mondja konokan.

Dühös vagyok rá és legszívesebben a fejéhez vágnám a könyvet. De még egyszer megpróbálkozom vele. Arany János versei után nyúlok és felütöm találomra.

— Hallgass csak ide:

„Ágnes asszony a patakban Fehér lepedőjét mossa;

Fehér leplét, véres leplét

A futó hab elkapdossa.

Oh irgalom atyja, ne hagyj el..

Látom, hogy hegyezi a fülét, és csillogó szemmel néz rám.

— Mi az, talán tetszik?

— Igen. Ez tetszik.

— Miért? — kérdezem meglepetten.

— Mert ez egy jő krimi lesz... Olvasd csak tovább... Hogy is volt azzal a véres lepedővel?

— Hallod-e, öreg cimbora? — mondja telefonba Pogácsa Félix barátom — estefelé felruccanhatnál hozzánk, jó borom van.

— Bor? Jó bor?

— Príma bor — recsegi a telefonba —, faluról kaptam. Na, felugrasz?

— Fel én... tudod, hogy a jó bornak nem vagyok az ellensége. Hánykor menjek?

— Hét felé jöhetsz. Várlak kedves öregem.

A megbeszélt időpontban bekopogtattam Félixékhez. Barátom nyitott ajtót és szokása szerint megölelt, meglapogtatta hátamat.

— Gyere, gyere — invitál beljebb —, helyezd magad kényelembe — és készségesen rángatja le a nagykabátomat.

— A kedves feleséged?

— Elutazott az édesanyjához, ahhoz a vén csoroszlya anyósomhoz — mondta önelégülten. — Csak holnap jön meg. Ezért is hívtalak. Legalább nyugodtan leszophatjuk magunkat.

A másik szobából éles gyerekhang sipít ki a félig nyitott ajtón.

— Majd megmondalak anyunak!

— Mondod az öreganyádat! — kiált vissza Félix.

— Megmondom, hogy nyakaltad a bort.

— Fogd be a szád, te kis malac, kitépem azt a konya füledet.

A hétéves forma kölyök kiszalad és körültáncol bennünket.

— Megmondom, megmondom!

— Mit mondasz meg, te Hüvelyk Matyi? Csak hajtogatod a magadét, mint aki bedilizett, ahelyett, hogy köszönnél Varjú bácsinak.

— Csókolom, Varjú bácsi! Téged is megmondalak.

— Dehát mit mondasz meg, Félixke? — kérdezem a gyerektől óvatosan.

— Azt, hogy vedeltek.

— Vedelünk? Azt sem tudod, mi az.

A fiúcska lapos tekintettel néz rám és fölényesen leint.

— Hogyne tudnám. Anyuka mindig mondja, hogy az apu egy közönséges disznó, mert folyton vedel. Tudod, Varjú bácsi, az apu gyakran hülyére issza magát...

— Elég, te csirkefogó! — hördül fel Félix barátom és nyakon legyinti a gyereket. — Mars vissza a szobába leckét írni!

A kis Félix bömbölve menekül vissza a szobába és onnan kiabálja:

NEVELÉS