Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Dénes György: Verset hallgat a fiam, Nevelés (humoreszkek)

— Megállj csak, te vén tróger, ezt is megmondom. Megmondom anyunak, hogy agyon akartál verni. Micsoda szemtelenség. Egy gyenge gyereket püföl.

— Látod így vagyok — mondja a barátom. — Űnagysága egyszerűen fogja magát és elutazik az anyjához, de a kölyltöt a nyakamon hagyja, hogy így ellenőrizzen. Látod ezt a kis vakarcsot, megfigyeli az apját: vedel-e vagy nem vedel? Hát vedelek, barátom, hadd pukkadjon meg őnagysága.

Az asztalra teszi a demizsont, poharakat kerít és hozzáláttunk a szopoga- táshoz.

Barátom és vendéglátóm, amikor megmelegszik kissé a füle, körülményes előadásban vázolja családi helyzetét, elsősorban anyósának praktikáit és felesége őnagyságának múltszázadbeli felfogását az élet örömeiről.

— Pofátlanság, érted, pofátlanság, amit velem művelnek! — dörgi és nagyot csap az asztalra.

A nagy zajra beszalad Félixke, ránk bámul és harsányan röhög.

— Apu, te már egészen tökhülye vagy, de a Varjú bácsi állattan bírja.

— Takarodj innen, te kis tetű, mert eltaposlak! — kiált rá az apja magából kikelve.

— Csak próbáld meg, de felpofoztatlak anyuval.

— Na, várj csak! — sziszegi Félix barátom és felugrik, hogy nyakoncsípje a gyereket.

— Ne verd meg szegénykét — állok közibük — ő még nem tudja mit beszél, csak szajkózik.

— Nekem ne szajkózzon egy ilyen kukac ...

— Kukac vagy te! — felesel Félixke a hátam mögül. — Kukac, kukac, kukac ... Vaddisznó!

— Te kis hülye, te majomparádé ... te ... te ... taknyos ürge. Hogy mersz így apáddal beszélni?!

— Korhely ... dili... tróger ... majom ... — replikázza Félixke és én jobbnak látom átmenteni a gyereket a másik szobába.

— Hallottad, miket kiabál az apjának? — néz rám csüggedten Félix barátom, amikor visszatérek. — Hát ide jutottam, testvér.

Elmélázva bámul a poharába és nagyokat sóhajt.

— Csak tudnám, kitől tanulja ezeket az út széli szavakat. Csak tudnám.. .

Platzner Tibor rajza