Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Dénes György: Verset hallgat a fiam, Nevelés (humoreszkek)

Dénes György VERSET HALLGAT A FIAM

Hatéves múlt a fiam, most járja a legnehezebb osztályt, az elsőt. Esténként, amikor előkerül az ábécéskönyv, kínlódik vele az egész család, mert toporzé- kol, ha nem megy neki az olvasás. Vele drukkolunk és vele örvendezünk, ha sikerül neki a betűrovarkákat megfejtenie, értelmes szóvá alakítania.

Ha nehezen is, de nyiladozik az értelme, s én ezt a nyiladozó, világot próbálgató értelmet szeretném a költészet felé irányítani. Mert a költészet nemessé formálja a lelket és csodálatos szépségek felé vezeti.

Azt mondom neki az egyik este:

— Ülj csak le, fiam, ide, ni, mellém. Verseket fogunk olvasni, jó?

— Jó — egyezik bele a gyerek.

Felütöm az egyik gyermekverskötetet és lassúdan olvasom a sorokat:

„Kis cica, nagy cica elindul a lagziba.

Nem mennek messire, csak a utca végibe ...“

Észreveszem, hogy a gyerek elbiggyeszti a száját.

— Mi az? Nem tetszik?

— Nem feleli. — A kis cica, nagy cica nem tetszik.

— Miért?

— Csak!

— Akkor nem is olvasom tovább... Valami szebbet keresek... Ismered Petőfit?

— Ismerem élénkül föl a tekintete. — Költő. Nagy bajusza van.

— Helyes. Akkor hallgass hát ide:

„Megy a juhász a szamáron,

Földig ér a lába;

Nagy a legény, de nagyobb Boldogtalansága ..

A gyerek ásít, abba kell hagynom.

— Petőfi verse se tetszik?

— Az se.

— Miért?

— Mert olyan szamaras ...

— No, várj csak. Olvasok egy neked való Petőfi verset, amit az Arany János fiának, Lacinak írt, amikor meglátogatta őket.

— Ki az az Arany Jiános?

— Petőfi barátja, nagy költő volt ő is.

— Bajusza is volt?

— Az is ... de mos már figyelj:

„Laci te

Hallod-e?

Jer ide.

Jer, ha mondom Rontom-bontom..

— Ez se tetszik — szakít félbe a gyerek.

— Miért?