Irodalmi Szemle, 1979
1979/4 - Bereck József: Hazatérés (novella)
— Nem tudom, erre nem gondoltam — válaszolta öblös, időnként azonban vízcsobogásba fúló hangon a fürdőszoba. — De hát mégis — erősködött tovább a konyha. — Fogalmam sincs — így a fürdőszoba, majd nyomban az előbbi hang gazdája is, parafatalpú házi slattyogóiban, bő sárga fürdőköpenyben, szakállán és meztelen lábszárán csillogó kövér vízcseppekkel: — Fogalmam sincs... — Apuka, apuka — ügyetlenkedett az apa hatalmas lábai előtt a szőke, angyalhaj- üstökű gyermek, míg karjára nem kapta az anyja. Geraszimov Péternek tetszett a mozdulat, ahogy felesége a gyermek szalmaszőke fejét gyakorlott, magabiztos kézzel törékeny vállgödrébe vonta, mintha az álla alá szuszogó kis teremtéstől meddő töprengése megtermékenyülését várná. S az eredmény nem is maradt el, mert az asszony némi habozás után ismét megszólalt. Szépívű nedves ajkáról tétován röppent a kérdés arra vonatkozólag, hogy férje, ott, a csöndes környékű tüdőkórház melletti buszmegállónál, nem rossz járatra szállt-e fel. Geraszimov Péter, a helybeli lap fiatal szerkesztője nyomban a konyha egy meghatározhatatlan pontjára szegezte tekintetét, aztán szapora, fontolgató bólogatásba kezdett, amellyel egyúttal azt is jelezni kívánta, hogy pillanatnyi bizonytalansága ellenére hajlik felesége föltevésére, hiszen ismétlődő gondja volt mindig a járatok sűrűjében való eligazodás. — Emlékszel, egyszer Pesten is... — kezdte bizonygató hangon a felesége, de Geraszimov Péter egy heves kézmozdulattal leintette. Könnyű estebédje fölött aztán már egyre gyakrabban pillantott svájci karórájának nagy számlapjára és időnként a mennyezetre, mert az előbbi fontolgatás egyre szilárdabb eltökéltséggé érlelődött benne arra vonatkozólag, hogy nem hagyhatja magát a furcsa bizonytalanság állapotában. Mégegyszer órájára pillantott, s miközben újra magára kapkodta nemrég levetett ruháit, nem törődve az ing erős verejtékszagával, gondolatban már a főváros felé döcögő személyvonaton ült. Olvasással ösztökéli gyorsabb tempóra az időt. A nyomda ósdi épületét a vasúti pályaudvarról a 38-assal közelítheti meg a leggyorsabban. A közeli Merkúrban egymagában húz le egy pohár vörösbort, mert szedő és mettőr barátai már hazamentek. Lépteit egy kissé megnyújtva éppen idejében ér a Hajósok Háza elé s a 30-assal a külvárosba, ahol, alkonyodóban már inkább borzongató, semmint enyhet adó lesz a hársak szellős töve. A pontosan érkező autóbuszban ezúttal rendhagyó módon, ülve teheti meg a háromnegyed órás utat szeretett városkájáig. A gondolatban így megtett utat Geraszimov Péter, a vidéki lap korán őszülő fiatal szerkesztője a megbizonyosodás utáni vágy éber állapotában a valóságban is megjárta, nem csatlakozva előzetes számításaiban, csatlakozás-egyeztetéseiben. Röpke három óra elteltével már ismét névtáblás lakásajtaja előtt állt az örökké tojásrántotta szagú lépcsőházban. Kihúzta magát, megnyugodva, nem titkolt elégedettséggel, hiszen ezúttal nagyon is ügyelt, még fönt, az autóbuszban is megkérdezte, helyes járatra szállt-e fel. Gyorsan lesimította hát borzas haját, kezét végigfuttatta ruházatán, igazított egyet hosszú szíjon függő válltáskáján, mindezt olyan ember mozdulataival, aki jó munkája tudatában nyílt elismerésre számít állhatatosságáért és kitartásáért. Kurta csöngetése nyomán kitárult előtte a lakásajtó, s törékeny felesége, valamint karonülő, gömbölyded gyermeke helyett egy megtermett fiatal férfi tornyosult eléje, aki borzas hajával, rövidre nyesett szakállával, félénken komor tekintetével, bő fürdőköpenybe burkolt erőteljes alakjával, lazán teste mellett lógó hosszú karjával, oszlopszerű, szőrös lábával, de még a parafatalpú házi slattyogóival is egy kicsit önmagára emlékeztette Geraszimov Pétert, a helybeli lap fiatal szerkesztőjét. Nem, nem az ajtóban feltűnt nagydarab férfi látványa lepte meg, hanem vonásainak, tartásának, mozdulatainak ismerőssége. Miután hasztalan próbált a szűk ajtókeretet kitöltő hatalmas férfi válla fölött belesni a lakás belső térségeibe, zavartan bocsánatot kért, valami olyasmit dünnyögve, hogy úgy látszik, megint rossz járatra szállt fel, s a megfelelő hazatérés hitében megrendültén lebotorkált az ötödik emeletről. A lakótelep egyforma toronyházai fölött sejtelmesen hunyorogtak a csillagok.
