Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Rácz Olivér: A szuper-robot (elbeszélés)

nem voltam beindítva. De nem erről akartam beszélni. Hol is tartottam? Ja igen — szóval? Elveszei feleségül.

— Marhaság — mondta Fersen tömören, és megpróbálta menteni a füléből, ameny- nyit még lehetett. — Marhaság. Mit szólna az anyakönyvvezető? Anyja neve? Apja neve? Született?... Mondjam meg neki, hogy tavaly születtél egy beütemezőben, és pillanatnyilag nyolc hónapos és kilenc napos vagy? Lecsuknak liliomtiprásért. Vagy beteges kéjeigésért vagy mit tudom én, miért. Verd ki a fejedből.

— És mit szólnának az emberek? — kérdezte egy fél óra múlva, miközben a hölgy ápolt és szorgos kezét figyelte. — Kevesebb szódát, szívem. És kevesebb jeget — így jó, köszönöm. — Mit szólna a társaság? A felsőbb ötezer, amelyhez tartozunk... khm ... tartozom? Nonszensz ...

— És mit szólnak majd a többiek, a lányos mamák és a mamai örömökre áhítozó milliomoslányok, akik már hosszú évek óta vadásznak rám? — kérdezte egy óra múlva, de akkor már göcögve kacarászott. — Ö, nem: most egy kicsivel kevesebb whiskyt és valamivel több szódát — így jő lesz — mondta, miközben átvette a hölgy szolgálatkész kezéből a habzó italt — on the rocks —, s egy jókora adagot a hölgy ölébe löttyin- tett belőle

— Hát... ami azt illeti — mondta másfél óra múlva csukladozva, és akkor már hangosan röhögött — oltári nagy rodeó lenne ...

— Dö-dö-dögvész nagy hepaj lesz! — jelentette ki két óra múlva, de a whisky — on the rocks — már nem találta meg az utat a szája felé, és Fersen nyitott szájjal, békésen elszunnyadt a hölgy vendégszerető ölében.

Egy hét múlva megvolt az esküvő.

Újabb egy hét múlva Fersen egy este az új tablettáit keresgélte maga körül — erősen megrokkant az utóbbi időben —, s matatás közben bekukkant a hölgy halványkék fejpárnája alá. A tablettáit ott sem találta, de amit talált, alaposan meghökkentette.

— Te antibébit szedsz??? — üvöltötte a fürdőszoba nyitott ajtaja felé.

— Kérdeztél valamit, drágám? — harsogta vissza a hölgy a zuhanyozó alatt állva, leszegett fejjel, a hóna alól.

— Te antibébit szedsz??! — üvöltötte Fersen egy fokkal hangosabban.

— Így vagyok beütemezve — harsogta a hölgy, és lábujjhegyre állt a zuhany alatt, arcát átszellemülten kiszolgáltatva a párásán permetező vízsugaraknak. A karját a magasba emelte.

Olyan volt így, mint isten égbe induló, illatos angyala, és Fersen bágyadtan hanyatlott vissza az ágyba.

Fersen másnap hosszabb üzleti körútra távozott, és amikor nyolc nap múlva visszatért, lopva megszámolta az antibébis fiola tartalmát. Aztán a fürdőszoba ajtajához rohant és vadul beüvöltött:

— Te akkor is antibébit szedsz, amikor én nem vagyok itthon??

A hölgy éppen törzshajlításokat végzett a zuhany alatt, s ezért a bokája mellől fuvo- lázta vissza:

— így vagyok beütemezve!

Fersen olyan vadul bevágta az ajtót, hogy a nagy akváriumban két aranyhal fejjel rohant egymásnak ijedtében. Szörnyet is haltak.

— Ki volt az a magas, barna lepra, akivel tegnap két óra hosszat ücsörögtél a teá- zóban? — kérdezete Fersen két nap múlva, miközben idegcsillapító után kotorászott a mellényzsebében.

— 0, a pedikűrösöm — mondta a hölgy hanyagul. — Meg kellett beszélnem vele, mikor veszi kezelésbe a lábamat.

— A teázóban? Különpáholyban? Két álló óra hosszat konzultáltatok? — hápogta Fersen elképedve. — És különben is: mi szükséged van neked lábápolásra?

— így vagyok beütemezve — mondta a hölgy, és Fersen nem kérdezett többet.

— És tulajdonképpen mi a fenének neked az antibébi? — kérdezte Fersen három nap múlva, és akkor már úgy járt-kelt a lakásban, mintha rúgok lennének a cipője talpában. — Miért ne szülhetnél nekem akár három tucat gyereket is, elvégre házasok vagyunk, vagy nem?!