Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Rácz Olivér: A szuper-robot (elbeszélés)

— Nem is rossz ötlet — fordult feléje a hölgy sugárzó mosollyal. — Nem is rossz ötlet. És mindent megoldana.

— Mit oldana meg? — kérdezte Fersen gyanakodva.

— Ö, semmit — mondta a hölgy bizonytalanul. — Semmit. Illetve... Mondd, édes; ha téged valami baj érne — már úgy értem, valami váratlan —, persze ez csak amolyan túlzott aggodalom, illetve feltevés, illetve elmélet — szóval, ha veled valami izé —, akkor ki örökölne utánad? Én?

— Micsoda?? — hördült fel Fersen, és akkor már úgy érezte, a rugók a cipője talpában nyomban a mennyezet felé repítiy.

— De drágám — ne izgasd magad' Az utóbbi időben olyan idegesnek látszol. És néha olyan különös vagy — csacsogta a hölgy csillapítóan. — És, valahányszor egyedül kocsizunk ki, olyan vadul vezetsz ... Aggsdom miattad, drágám ...

— Hülye vagy? — tudakolta Fersen, és mérgében a pohár mellé pottyantotta a jeget.

— Ö, drágám, ne legyél durva — sóhajtott* a hölgy megbántottan, és kivette Fersen kezéből a poharat. — Várj, majd én: úgy, atiogy szereted ... Még egyet?

— Mert látod — szólalt meg aztán mélaMsan a negyedik vagy a hatodik pohár után —, biztosan van valahol a széfedben valami hülye végrendeleted, aztán az ügyvédek majd minden mondatát addig csűrik-csavarjá'K, amíg az özvegyed meg az árváid mehetnek koldulni.

— Nincsenek árváim — motyogta Fersen, és mejpróbá\ta elérni a poharát.

— Majd lesznek, drágám, majd lesznek — biztosította a hölgy. — Egy végrendeletnek pontosnak kell lennie, drágám. Nagyon pontosnak. Minden k&tséget, kételyt és bizonytalanságot kizárónak. Még egy pohárral, drágám?

A hölgy gyöngédsége nem ismert határt. Nemcsak azaap: a iákövetkező napok és hetek hosszú során át olyan figyelmes, olyan odaadó és Sdes vo#, hogy Fersen újra a hetedik mennyországban érezte magát. Már azt tervezte, hogy lem«ndja azt az újabb ötnapos értekezletet, amelyen elnökölnie kellett, de a hölgy nem engedte.

— Menj csak, drágám — búgta halkan. — Menj. Néhány napja úgy^ olyan különösen érzem magam. Azt hiszem — suttogta szemérmesen —, útban van a bébink

Fersen felhőkön lépkedve távozott el s elhatározta, hogy a repülőtérről feltárcsáza azt a nyomozó irodát, amelyet néhány hete a hölgy megfigyelésével bízott meg, és megszünteti a hölgy figyeltetését. De aztán valahogy megfeledkezett róla s épptn ezért öt nap múlva, zsebében a nyomozó iroda legfrissebb jelentésével, ismét túgókkal a cipője talpában érkezett vissza. Útközben revolvert vásárolt.

— Kié a gyerek? — rúgta be a fürdőszoba ajtaját.

— Miféle gyerek? — csendült fel ekkor a háta mögül a hölgy dailasnos hangja, s Fersen ostobán bámult be az üres fürdőszobába.

— Már fiirödtem — közölte a hölgy derűsen. — Jó utad volt? És miféle gyerekről ordítozol?

Rózsaszín házi köntösben volt, de Fersen kéket-zöldet látott dühében.

— Hol voltál tegnap éjszaka? És tegnapelőtt? — üvöltötte tajtézkozva, és kirántotta a zsebéből a revolvert.

— Ő, szóval így állunk? — mondta a hölgy csendesen. — Meg akares ölni. Úgy, mint Lizát. Meg a másik kettőt. Rendben van. Revolverrel. Minden esetre itladás. Még mindig jobb, mint ha az embert vízduzzasztóba lökik, vagy szikláról taszítok le, esetleg konyhakéssel szurkálják agyon. Rendben van. Mindent bevallók. Ülj le. iza — tudd meg: Liza a gyermekem volt... Én alkottam. Én ütemeztem be. Elhatároltam, hogy megbosszulom.

Fersen eltátotta a száját.

— Hülyeség — mondta aztán tömör dühvei. — Hiába halandzsázol itt ntem. Mindent tudok. Liza pedig nem érdekel. Ezt a históriát attól a tróger Boll-tóliallottad. Kitől van a gyerek?

— Mondtam már, hogy mindent bevallók. Ülj le. Nem tudok beszélni, ha isz. Hát akkor ne kezdjem Lizával?

— Ne — mondta Fersen sápadtan a méregtől. — Ne lopd az időmet. Öt perit adok.

— Kettő is elég lesz — biztosította a hölgy bánatos mosollyal. — Sőt, eg^perc is elég lesz — mondta elmélázva, és letelepedett, szemben Fersennel. — Te egyzadista hülye vagy. És undorító hordár is, tudod?