Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Rácz Olivér: A szuper-robot (elbeszélés)

— Nem is rossz ötlet — fordult feléje a hölgy sugárzó mosollyal. — Nem is rossz ötlet. És mindent megoldana. — Mit oldana meg? — kérdezte Fersen gyanakodva. — Ö, semmit — mondta a hölgy bizonytalanul. — Semmit. Illetve... Mondd, édes; ha téged valami baj érne — már úgy értem, valami váratlan —, persze ez csak amo­lyan túlzott aggodalom, illetve feltevés, illetve elmélet — szóval, ha veled valami izé —, akkor ki örökölne utánad? Én? — Micsoda?? — hördült fel Fersen, és akkor már úgy érezte, a rugók a cipője talpá­ban nyomban a mennyezet felé repítiy. — De drágám — ne izgasd magad' Az utóbbi időben olyan idegesnek látszol. És néha olyan különös vagy — csacsogta a hölgy csillapítóan. — És, valahányszor egyedül kocsizunk ki, olyan vadul vezetsz ... Aggsdom miattad, drágám ... — Hülye vagy? — tudakolta Fersen, és mérgében a pohár mellé pottyantotta a jeget. — Ö, drágám, ne legyél durva — sóhajtott* a hölgy megbántottan, és kivette Fersen kezéből a poharat. — Várj, majd én: úgy, atiogy szereted ... Még egyet? — Mert látod — szólalt meg aztán mélaMsan a negyedik vagy a hatodik pohár után —, biztosan van valahol a széfedben valami hülye végrendeleted, aztán az ügy­védek majd minden mondatát addig csűrik-csavarjá'K, amíg az özvegyed meg az árváid mehetnek koldulni. — Nincsenek árváim — motyogta Fersen, és mejpróbá\ta elérni a poharát. — Majd lesznek, drágám, majd lesznek — biztosította a hölgy. — Egy végrendeletnek pontosnak kell lennie, drágám. Nagyon pontosnak. Minden k&tséget, kételyt és bizony­talanságot kizárónak. Még egy pohárral, drágám? A hölgy gyöngédsége nem ismert határt. Nemcsak azaap: a iákövetkező napok és hetek hosszú során át olyan figyelmes, olyan odaadó és Sdes vo#, hogy Fersen újra a hetedik mennyországban érezte magát. Már azt tervezte, hogy lem«ndja azt az újabb ötnapos értekezletet, amelyen elnökölnie kellett, de a hölgy nem engedte. — Menj csak, drágám — búgta halkan. — Menj. Néhány napja úgy^ olyan külö­nösen érzem magam. Azt hiszem — suttogta szemérmesen —, útban van a bébink Fersen felhőkön lépkedve távozott el s elhatározta, hogy a repülőtérről feltárcsáza azt a nyomozó irodát, amelyet néhány hete a hölgy megfigyelésével bízott meg, és megszünteti a hölgy figyeltetését. De aztán valahogy megfeledkezett róla s épptn ezért öt nap múlva, zsebében a nyomozó iroda legfrissebb jelentésével, ismét túgókkal a ci­pője talpában érkezett vissza. Útközben revolvert vásárolt. — Kié a gyerek? — rúgta be a fürdőszoba ajtaját. — Miféle gyerek? — csendült fel ekkor a háta mögül a hölgy dailasnos hangja, s Fersen ostobán bámult be az üres fürdőszobába. — Már fiirödtem — közölte a hölgy derűsen. — Jó utad volt? És miféle gyerekről ordítozol? Rózsaszín házi köntösben volt, de Fersen kéket-zöldet látott dühében. — Hol voltál tegnap éjszaka? És tegnapelőtt? — üvöltötte tajtézkozva, és kirántotta a zsebéből a revolvert. — Ő, szóval így állunk? — mondta a hölgy csendesen. — Meg akares ölni. Úgy, mint Lizát. Meg a másik kettőt. Rendben van. Revolverrel. Minden esetre itladás. Még mindig jobb, mint ha az embert vízduzzasztóba lökik, vagy szikláról taszítok le, eset­leg konyhakéssel szurkálják agyon. Rendben van. Mindent bevallók. Ülj le. iza — tudd meg: Liza a gyermekem volt... Én alkottam. Én ütemeztem be. Elhatároltam, hogy megbosszulom. Fersen eltátotta a száját. — Hülyeség — mondta aztán tömör dühvei. — Hiába halandzsázol itt ntem. Min­dent tudok. Liza pedig nem érdekel. Ezt a históriát attól a tróger Boll-tóliallottad. Kitől van a gyerek? — Mondtam már, hogy mindent bevallók. Ülj le. Nem tudok beszélni, ha isz. Hát akkor ne kezdjem Lizával? — Ne — mondta Fersen sápadtan a méregtől. — Ne lopd az időmet. Öt perit adok. — Kettő is elég lesz — biztosította a hölgy bánatos mosollyal. — Sőt, eg^perc is elég lesz — mondta elmélázva, és letelepedett, szemben Fersennel. — Te egyzadista hülye vagy. És undorító hordár is, tudod?

Next

/
Thumbnails
Contents