Irodalmi Szemle, 1979

1979/1 - Dobos László: Hólepedő III. (regényrészlet)

ban. Meghívták, üzentek érte, és ő ment, bemutatkozott, leült, mosolygott, mint valami társalgó kisasszony.

— Nem is olyan rossz dolog így isten kegyelméből szórakozni — mesélte másnap.

— Beszélgetve enni, inni.

Sok mindenkivel ült egy asztalnál, tanfelügyelővel, felvásárlóval, biztosító ügynökkel, párttitkárral, állomásfőnökkel, ellenőrökkel, írókkal, újságírókkal, külföldiekkel, még miniszterrel is. — Sohasem hittem volna, hogy a falu boldogulásához ennyi gyámolítóra van szükség, ámuldozott magában egy-egy találkozó végén.

S majd mindegyik vendég hívta magához, úgy finoman, alkalmasint ha szüksége lesz valamire. Az állomásfőnök — zömök, piros arcú, hunyorgó ember — így szólította:

— Kicsi, kicsike, jő tanító lehet, szép lány... Utazzon többet vonaton. — És feléje emelte pálinkás poharát.

A felvásárló összeköttetéseivel hivalkodott meg a pénzével. Előbb titokzatos volt, majd bizalmaskodó, közel hajolt a lányhoz, súgva mondta esetlen szövegét:

— Ha pénze van, mindene van, kislány. A többi az csak verselés. Gajdolás. Kívánjon valamit, hunyja be a szemét, úgy kívánjon valamit.

— Nem értem.

r— Akármit, gondoljon valami különöset, az álmaiból valamit.

*—■ Gyerekes beszéd.

— Komolyan kérem, én nem játszom. Mondjon egy várost, ahol még nem járt.

—<: Prága.

: -r- Elviszem, ha akarja, megállás nélkül suhanunk, Prága, arany Prága, Hradzsin, Malá. Strana, Belvéder, Tabarin, Húsz János.

Elhúzódott tőle a lány, s a férfi válaszként kiürített poharait vagdosta a falhoz. Szlovák hegyi szekeresek nótáiból kapott el sorokat, s magyar nóták dallamával zagy- válta össze.

A miniszter még állást is kínált a hivatalában.

— Telefonáljon vagy jöjjön, ha szüksége lesz valamire.

A párttitkár több alkalommal is csak nézte szigorúan, a lány homlokától lefelé haladó,nézéssel, és ennyit mondott:

— Vigyázza meg magát, becsülete van köztünk.

A ködben való botorkálása egyre türelmetlenebbé tette, elvesztette irányérzékét, már azt sem tudta, hol van, lenn-e, oldalt-e, elöl-e, képtelen volt meghatározni a helyét. Lépései lejtettek. — Lefelé haladok, vigasztalódott, de mehetek rézsűt is, elég három egyforma lépés, és mindent összezavarok.

: Megállt, hallgatózott, ez még rosszabb volt, a csend most bénította. Hallotta saját lélegzését és a köd kapaszkodását fölfelé. Hirtelen mindennek súlya nőtt, legszívesebben letépte volna magáról gondolatait, a folyton kísértő emlékezést, szabadulni akart mindemtől, ami teher, ami akadályozza. Apró kis szavakkal még biztatta, fegyelmezte mágát, de már közel volt ahhoz, hogy ösztöneire bízva magát, menekülni kezdjen, menekülni, hogy elérje a köd, az áttekinthetetlen zűrzavar szélét.

Magyarázatot keresett növekvő nyugtatlanságára. A kastély sötétségét, sejtelmeit megszokta, már magától félt, nyugtalanságától, ami jött, mint az éjszaka. Először csak úgy, mint a vizek apró hulláma, aztán már zuhogott rá a forróság... Senkinek sem akart erről beszélni. Elhatározta, visszamegy a városba. Sorra kereste az illetékeseket. Azt ^kérdezte valamennyi:

■ Miért megy el tőlünk?

Faggatták, kérdezték, s ő csak hebegett, dadogott zavartan. Az igazgató ingerülten kérdezte;

— Mi késztet erre? Az igazat mondd!

. — Egyedül vagyok.

— Becsülünk, szeretünk.

Y—Érzem és tudom.

— Nemsokára kész az új iskola.

— Az én helyzetemen az nem változtat.