Irodalmi Szemle, 1979

1979/3 - KRITIKA - Tóth László: Érték és lehetőség

Nyina a Sirály, nem ő a címszereplő. Illetőleg nemcsak ő. Valójában maga Csehov szövege sem ad semmiféle utalást arra vonatkozóan, hogy egyedül csak Nylna illethető ezzel a fájdalmas-szép jelképpel. Trepljov, Mása, Szorin, Polina Andrejevna, Medve- gyenko, sőt még a kinek ellenszenves, kinek megnyerő Arkagyina, Trigorin és Dorn doktor is éppúgy magában hordja a sirály-lényeget, mint maga Nýina. Persze, az Ilyen felfogás sem éppen újszerű az eddigi Sirály-értelmezések hosszú-hosszú sorában, de az előbbihez képest legalább — s ez dicsérje a vendégrendezőt — csehovibb.

Mi okozhat mégis hiányérzetet ebben a Csehov-adaptációban?

Talán a Mester eltúlzott, s nem megfelelően értelmezett tisztelete. A Csehovhoz hasonló rendhagyó klasszikusokat, a drámatörténet mindenkori — elnézést a kifejezésért — „fenegyerekeit” nem elegendő eminens diákként csak megtanulni. Ezzel szemben el kell fogadni a kihívásukat, engedni kell a csábításuknak, hogy kiemelhessük saját koruk összefüggésrendszeréből és áttehessük őket a miénkbe. Ugyanolyan hasznosak tudnak lenni itt is, mint amilyen törvényszerű volt a megjelenésük a maguk korában. Ha pontosan azt mutatom föl belőlük, még a legapróbb részletekre is különös gonddal ügyelve, amilyenek — a maguk idejében — voltak, akkor értékes és becsületes restaurátori munkát végeztem ugyan, de ennél alig többet. Célszerűbb, ha életüket színpadi alakjaik — ez esetben a Trepljovok és Nyinák — segítségével annak a kornak az összefüggésrendszerében vizsgálom meg, amelyben én élek, ha az őket foglalkoztató gondokat szembesítem a magam gondjaival.

Halasi Imre kísérletet tesz ugyan erre a szembesítésre Is: „... hogyan alakulnak emberi kapcsolataink, hogyan megyünk el egy esetleg felénk nyújtott kéz, egy tiszta érzés mellett, hogyan élünk oly sok millió társunk között magányosan, egymás mellett, de nem egymással. Ma, a XX. század utolsó harmadában ezek a kérdések különös jelentőséget kapnak. Korunk technikai, műszaki fejlődése szinte hihetetlen eredményeket ér el. Ezért azonban nagy árat fizetünk. Emberi kapcsolataink lazulnak, közöny, megnemértés és szeretetnélküliség a XX. század emberének betegségtünetei” — írja rendezői vallomásában. A szembesítés mégsem jár kellő eredménnyel. S mégcsak nem Is azért, mert Halasi elhibázta a diagnózist, ellenkezőleg, a kórisme alapjában véve jó, csupán a hatékony orvosi beavatkozás marad el. Helyette Halasi Imre semleges — se nem árt, se nem használ — pirulákat kínált nekünk. Azaz: pontosan mutatott meg egy, még napjainkban is érvényes csehovi szituációt, de arra már nem jutott elegendő ereje, hogy ezt a szituációt a mi korunk prizmáján keresztül is megvizsgálja. Ilykép- pen Halasinál minden visszafogottabban jelenik meg: ami Csehovnál kegyetlen, az nála melankólikus, ami Csehovnál a sebészkés hideg tárgyilagossága, az nála lírai realizmus.

Ilyen stílusjegyekkel illethető Kopócs Tibor színpadképe, s a lírai realizmus eszköztárából valók a színészi eszközök Is. Az egyes alakítások, szerepformálások kiegyensúlyozottak, nincsenek köztük kiugróan jó és bántóan rossz teljesítmények. Igazán megszenvedett, csehovi megoldások váltják egymást előre gyártott elemekből készültekkel. Érdekes és némi izgalmat adó, újszerűnek ható szerepfölfogásnak talán csak Hunyadkürti Istváné, a kecskeméti Katona József Színház művészéé nevezhető. Igaz, az ő Trepljovja viszont egy kicsit idegesebb-betegesebb, neurotikusabb lett a kelleténél, s talán csak egy hajszál hiányzott ahhoz, hogy egy magányos-nemes lélek tragédiáját ne fokozza le egy nagybeteg embernek a pusztító kórral vívott küzdelmére. Szép és érett alakítás Tóth Erzsébet Sirálya, és vele egyenértékű Tamás Jolán Másája. Az ő alakításukból érezhető talán a leginkább, hogy „beszédhangra Írott zenei partitúraként” olvasták a szöveget; általában pontosan értelmeztek, meglehetősen széles érzelmi- és hangskálán játszottak, motívumkészletük viszonylag gazdag és árnyalt volt. Lengyel Ferenc szarkasztikus Dorn doktora tudatos építkezés eredményeként értékelhető. Gombos Ilona biztos-szokványos eszközökkel formálta meg a nagyvilági szépasszony, a vívódásait és valószínű magányosságát ügyesen leplező színésznő, Arkagyina figuráját. Csendes László Trigorinja sok hasonlóságot mutatott a színész előző újságíró- és író-alakításaival, azok modoros megoldásaival. Gyurkovics Mihály helyenként mintha túljátszottá volna Szorint, a többre hivatott, de csak keveset elért ember szerepét. Rajtuk kívül még Szabó Rózsi (Pollna Andrejevna), Horváth Lajos (Medyegyenko) és Kovács József (Samrajev), illetve László Géza, Mázik István és Szoby Gabi kapott kisebb-nagyobb szerepet a darabban.