Irodalmi Szemle, 1979

1979/3 - FÓRUM - Pašiaková, Jaroslava: Egy irodalmi motívum magyar és cseh változatáról

idején még csak formai kísérletnek, sejtelemnek látszott, napjainkra, a történelmi távlat jóvoltából, szinte hihetetlenül előrelátónak és hitelesnek bizonyul.

Főleg két novellacsoport jellemző rá. Az első csoportba haldokló fiatal emberek lelkiállapotainak erősen vallomásos, önéletrajzszerűen pontos ábrázolásai sorolhatók, a másikba olyan novellák, melyek a társadalmi és szociális igazságtalanságok ellen tiltakoznak objektivizáló általános érvényű megfogalmazásban. Ide tartozik az Egy örült levelei és az Ököl című novella, s persze mindenekelőtt a Szérum.

Az első csoportba a köznapi, minden pátosz nélküli stílusban, sőt némi iróniával megírt címadó novella, az Örök árny is beleszámít. Az Isten című történetet a betegek szigorúan zárt világát övező tátrai kulisszák látszólag hűvös leírása jellemzi. (Csak természetes, ha ebben a sajátos világban, ahol az azonos kórral — tüdővésszel — fertőzött, legkülönbözőbb nemzetiségű emberek voltak összezárva, a rokon lelkek köny- nyebben találtak utat egymáshoz, mint „lent”, az egészségesek konvenciókkal gúzsba- kötött zárt polgári világában ...)

A mi szempontunkból két novella érdemel különleges figyelmet: az Ököl — erős naturalizmusával, s a Szérum, amelynek az előbbi egyengeti az útját. Török Géza ebben a kettőben koncentrálta csalódott nemzedékének minden keserűségét és kegyetlen tapasztalatát.

Az Ököl már jelképes címében is jelzi, hogy a „jó ember” expresszionisztikus hitével az emberiség nem sokra megy: .. Megérdemelték a barmok, akik fegyverek elé hajszoltatták önmagukat... A barátokat nem a nyájas szóról lehet megismerni, a barátságot annak az áldozatnak a nagyságával lehet megmérni, amit értünk hoznak. Mit tettek érte és mit tesznek a jó barátok a barátokért? Szemébe kacagnak, elkerülik. A dögök... És a forradalom? Kellett tán a megtisztulás az embereknek? Lám, féltek Októbertől, mint a vakond a napfénytől és belehajszolták magukat az éjszakába... És mit tesz »a történelem útja« most?! ... Ököl, ököl kell az embereknek és dinamit a talpak alá, de nem szeretet, járom és korbács, de nem becsülés. Ököl!”

Ebben a novellájában az író ugyanazt a jelzőt alkalmazta „a jövő ember-messiására” amellyel a Szérumban dr. Félix Diggert (Sunyi doktort) illette: Emberebb Ember.

A Szérum meséje megegyezik Capek Fehér bárjáéval. Mindkét esetben a szörnyű járvány sújtotta emberiség sorsa a tét, s ezt a járványt csak egy ember tudja — és akarja — gyógyítani. Az orvos mindkét mű szerint megvesztegethetetlen, de van egy feltétele: Töröknél a társadalmi igazság, Capeknál a világbéke... A szerzők a kérdést mindkét esetben szélsőségesen — életre-halálra — kiélezik, az orvos itt is, ott is elpusztul, küldetésének válik áldozatává, s ezzel az emberiség jövőjének kérdése problematikus és nyitott marad.

Az elvi — eszmei — különbség Capek és Török műve között abban rejlik, amin a hangsúly is van: Töröknél a szociális különbségeken, azon az erőfeszítésen, hogy az emberek a társadalmi egyensúlyt a kizsákmányolt rétegek javára billentsék, mlg Capeknál — több mint tíz esztendővel később, a gazdasági válság s az európai háborús készülődések közepette — a pusztító „fertőzet” békés orvoslására esik a hangsúly. Világos azonban, milyen fertőzetre gondolt Capek: a Marsall figurájában testet öltött fasizmusra. Capek a háromfelvonásos színmű formáját választotta, ezért nagyobb tere nyílt a legkülönbözőbb társadalmi rétegek ábrázolására, a fertőzöttel szembeni magatartásuk rajzára, miközben mindkét szerző észrevette, hogy a „fertőzet” nemcsak a világ hatalmasait, hanem az egyszerű dolgozókat is eléri. Ezt a mozzanatot Török Géza hangsúlyozta erőteljesebben. Viszont teljesen új motívum Capek ötlete a „fertőzöttek" elkülönítéséről. Itt lép be az Irodalomba először a koncentrációs táborok témája. Ilyen messzire — századunk húszas éveinek elején — még Török képzelete sem ért el.. J

Irodalomtörténeti szempontból a két megközelítésmód, a két irodalmi forma (a nyolc oldalas novella és a három felvonásos dráma), a két stílus (az expresszionisztikusan egzaltált és a kontrasztosan-realisztikusan racionális) összehasonlítása egyúttal a háború közti évek két szakaszának egybevetéséhez is vezet. Közvetlenül az első világháború után, századunk húszas éveiben, a közép-európai társadalmi forradalmak bukását követő kiábrándulás ellenére úgy látszott, hogy a XIX. században uralkodó szerepet játszott nemzetek és az új európai erőviszonyok révén szabadabbá lett újak között enyhül a feszültség. Am a harmincas évek sürgető, főleg szociális problémáinak, a kiéleződő válságnak megoldatlansága, az egyének és nemzetek közti szociális különb