Irodalmi Szemle, 1979

1979/3 - ÉLŐ MÚLT - Korbely, Štefan: Visszatekintő elmélkedés az iszonyatos földrengésről (versrészlet)

Zeneszer-lármától hangzottak az utcák, vala ott mindenütt száz-féle huncfutság: dőzsölés és játék, tréfa, szilajkodás, kevélykedés, móka, séta és táncolás.

Június havában, huszonnyolcadikán, kedden, alig-reggel, naptámadat-formán, úgy öt óra tájban, mikor ki se várta, megindult, ó a föld, nagy nyomorúságra.

Isten haragjának lön ez szörnyű napja, ez siralmas reggelt büntetésül adta!

Ó, nyomorult früstök, borzalmas reggeli, megriasztó früstök, bánatos reggeli.

Amikor a früstök megkezdődött volna, s ahogy Komáromban folyik ennek sorja, nappali s éjjeli időn evés-ivás szerte utcahosszat játék szórakozás,

a földnek rengése észvesztőén indult, úgy rémlett, hogy a föld gyomra is fölmordult, mintha nehéz vasalt szekerek futnának, a föld alapjai is megindulának.

Mintha sziklakövet gyors szekér-kerék vág, olyan vérfagyasztón dörömbölt a föld-hát, de ennek félelmét szóval úgyse bírom, semmi példázattal híven le nem írom.

Ámbár a magasból súgározott a nap, a földre mégis bú és szörnyűség szakadt: kiáltás, számtalan, sírás és jajgatás, áradt a félelem, rémség, iszonyúság.

Az első földlökés alig csillapodott, követte a másik, a talaj megingott; s aki emberfia a házakat nézte, ugrál hogy kínjában a város, azt vélte.

Másodszor lám ahogy megrázkódott a föld, sok ház végezetre megroggyant és ledőlt; kevés épülete maradt a városnak, amellyek szörnyű mód meg nem károsodtak.

Kéményei mind-mind a földre omoltak, jó erős falai sorra hasadoztak, a földben nyílások, rések mutatkoztak, s ezekből mindenütt vizek fölbugyogtak.

Aki ember látta, felette szomorún kiáltott: Jézusom, elpusztul városunk,