Irodalmi Szemle, 1979

1979/3 - ÉLŐ MÚLT - Szántó György: Forbáth Imre a Magyar Tanácsköztársaságról

vemberében megtudtam, hogy a kommunista mozgalom központjává Kassák, az író Visegrádi utca 15. sz. alati lakása lett. Odamentem hát és megismerkedtem a vezető kommunistákkal, akik Oroszországból tértek vissza és lázas tevékenységbe fogtak. Magam is agitátor lettem. Páronként dolgoztunk és utcai gyűléseket rögtönöztünk. Eljártam a Gallilei-körbe is, amely már hosszú évek óta a haladó értelmiség központja volt a polgári radikálisoktól a szélső baloldalig. Neves kommunisták is felszólaltak ott. Emlékezem Vántus elvtárs, a későbbi népbiztos felszólalása nyomán kialakult vitára. Vitákon különös előszeretettel vettem részt, magam is tartottam előadásokat. Ott a körben megalakítottuk a kommunisták frakcióját. Propagandánkkal az egyetemi dolgozók és hallgatók, valamint a művészek és írók közé hatoltunk. A politikai helyzet rohamosan fejlődött balfelé, a katonák és a munkások követelései a kommunista propaganda hatására egyre merészebbek lettek. A válság 1919 februárjában érte el tetőpontját, midőn a vezető kommunistákat Kun Bélával az élükön letartóztatták. A belső vihar s a nyugati imperialisták egyre növekvő követelődzésel által kiváltott rázkódta- tások sora végül is elsöpörte a Károlyi-kormányt. A szociáldemokratákkal való megegyezés és a börtönből való szabadulás után Kun és csoportja kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot. Ez a gépies egyesülés nem válhatott be. Más okok mellett az opportunista szociáldemokrata vezetők szabotálása, egyenesen árulása miatt vált végzetessé.

Nem lenne értelme, ha részletesen beszélnék a kommün alatt végzett munkámról. Egy voltam a sok közül s készségesen teljesítettem a rám bízott feladatokat. Dolgoztam az orvoskari fiatalság közt, lakhelyemen, Ó-Budán, és kultúrmunkások közt is. Egyszerűen az események részese voltam, még a pártmunkához szükséges tapasztalatok és megfelelő elméleti felkészülés nélkül. Mint nagy ünnepre emlékezem 1919. május 1-re, midőn én is ott meneteltem a végtelen menetben a díszbeöltözött utcákon és tereken át. A művészek alkotásaikkal és fellépéseikkel tarkították e napot. Igen nagy hatást váltott ki például a híres Bíró-rajz, a „Kalapácsos ember” alapján kialakított Szoborcsoport.

Az intervenció nemsokára forradalmi háborúba kényszerítette a Tanácsköztársaságot. A gyárak proletariátusa egy férfiként kért fegyvert. A dolgozó értelmiség is mellette állt. A reakció fokozta tevékenységét, amely szükségszerűen szigorú ellenintézkedéseket váltott ki. „Ti sötétben bújkáló ellenforradalmárok, reszkessetek!” Ujjával a nézőre mutató vörös munkásőrt ábrázoló falragasz szövege ez. Június 24-én az ellen- forradalom úgy vélte, hogy elkövetkezett az ideje. A dunai monitorok tüzet nyitottak a partmenti kormányépületekre s a Ludovika Akadémia kadétjei nyílt felkelést kezdtek, amely azonban néhány óra leforgása alatt fel lett számolva. Vidéken a volt föld- birtokosok, kulákok a horthyista szegedi „kormány” ügynökeivel terrorizálták a lakosságot. A kommün erős keze ezeket az elemeket is szétmorzsolta. Az akciókat egy nagy forradalmár, Lenin hajdani közvetlen munkatársa, Szamuely elvtárs vezette. A kommün bukása után az osztrák határ átlépése közben csendőrök gyilkolták meg ezt a nagyszívű, derék, értékes harcost. Nem csupán kommunisták, de más szabadságszerető emberek is megsiratták.

A Magyar Tanácsköztársaság exponált fekvésénél fogva a kommunizmus legnyugatibb hídfőjeként sajnos elszigetelt maradt. Nem sikerült valóra váltani a magyar forradalmi hadsereg és a szovjet vörös hadsereg egyesítésének tervét. Időelőtti volt Kun Béla kormányának döntése is, amely visszavonulást parancsolt a Clemenceau csalárd ígéretei által megtévesztett hadseregnek. Spartacust vérbe fojtották, a bajor Kommün elbukott, az osztrák úgynevezett forradalmi szocialisták pártja csalódást okozott. A jobboldali szociáldemokraták, élükön Böhm hadügyi népbiztossal elárulták a magyar vörös hadsereg haditerveit. Mindez a kommün némely belpolitikai hibáival együtt pl. a mezőgazdaságban a tanácsok gyengüléséhez s végül bukásához vezetett. Bizonyos, hogy az adott időszakban a magyar kommün történelmi feladatot teljesített. Nagy imperialista erőket kötött le, amelyeket nem lehetett a forradalmi Oroszország elleni támadásba vetni. A kommünnek mint a jövőbeni harcok főpróbájának is megvolt a maga történelmi jelentősége. A fehér terror az 1919-et követő esztendőkben húszezernél több kommunistával végzett. A nemzet legjobb fiai hosszú emigrációba kényszerültek. Ámde a véres Horthy-rezsim húsz éve sem törölhette ki a dolgozó tömegek szívéből a kommün dicső korszakának emlékét.