Irodalmi Szemle, 1979
1979/3 - LÁTÓHATÁR - Chudoba, Andrej: Asiagói harangok (elbeszélés)
— Csak derékig látom... alább eltakarja az erkélyfal, de várd ki, hátha lemegy a lépcsőn. — Most mit csinál? — Áll, ruhát tereget. Mindhárman elcsendesedve várták a folytatást. Egy perc múlva a tüdőbeteg megszólalt: — Most megy le a lépcsőn! — No és milyen? — Alacsony, de szép arányos termetű. — S a melle? — Egy pillanat! A férfi összegörnyedt, rázta a köhögés, letette a távcsövet. Nemsokára újból lázas arcához emelte és jelentette: — Most nyitja a pince ajtaját... Először az egyik szárnyát... úgy... most a másikat. Aha! Ott a szőlőprés! Az aljegyző és a paraszt visszafojtották a lélegzetüket. — Valamivel foglalatoskodik... ha jől sejtem, a mustot fejti... a kád fölé hajol, jól látni a lábát. — Szép? — Szép, de a válla még szebb. Majdnem teljesen fedetlen, s fölötte, a jobb fülében hatalmas, kerek fülbevaló himbálózik, kerek arany spirális. A tüdőbeteg folytatta: — Most bukkant föl mellette egy ősz hajú, fehér inges öregember. — Lehet, hogy az apja. — Vagy az apósa. — Az öreg a préshez nyúl s mond valamit a nőnek... A nő sarkonfordul és távozik ... felmegy a lépcsőkön az erkélyre ... Lehajlik, felemeli a fehérneműt, s folytatja a teregetést. A férfi az ablaknál váratlanul felkiáltott: — Azt a hét szarajevói golyóbisát! — Mi történt? — A házból kijött egy fiatalember. A nő mögé lopakodott, s hátulról — pont a melle alatt — átkarolta. — Micsoda kan! — szalad ki a jegyző száján. — A nő kacag, s a kezére csap ... Most kicsúszott az öleléséből, s valamit mutogat ... Mennydörgős mennykő, tán csak nem süketnéma az az ember? A férfi izgatottan megnyalta kicserepesedett ajkát: — Mindkét kezével mutogat... talán azt, hogy nem ér rá, dolga van... A férfi át akarja ölelni a derekát, de ő hátrál, körözést utánoz a kezével, s ujjával lefelé mutogat ... Aha, értem ... hogy odalent van az öreg, s meglephetné őket... — Hát ez nem lehet a férje — fontolgatja a paraszt. — Miért ne lehetne? — No ... hát amiért úgy húzódozik. Az aljegyző leintette: — Eh, mit tudsz te a húződozásról! A férfi az ablaknál számot adót az újabb fejleményről: — Most végigcsókolja a karját, egészen vállig ... 6 igyekszik eltolni magától, legalábbis úgy tesz... s most — ejha, a bestia! Az aljegyző kíváncsian forgatta a nyakát. — Most már ő is átöleli, és húzza maga után a lepedő mögé. — No, látod! — kiáltott föl az aljegyző. — Micsoda? Semmit se látok! — Én se, fiúk! — mondta a tüdőbeteg, de a távcsövet nem vette el a szemétől. — Mindössze anyit látok, hogy a lepedő mögött valami történik. Az aljegyző megjegyezte: — Megpróbálhatjuk kitalálni. — Hármat kérdezhetsz ... — Biztosan gesztenyét válogatnak.
