Irodalmi Szemle, 1979

1979/3 - LÁTÓHATÁR - Chudoba, Andrej: Asiagói harangok (elbeszélés)

békolása. A turbékolás pedig megnövelte a boltíves terem kongó ürességét. Már úgy látszott, hogy elszunnyadnak, végül a parasztban felébredt a veleszületett beszédesség:

— Ugyan ki tudná, hány harang volt valójában?

— Négy — mondta az ablaknál fekvő férfi.

— Vagy öt.

— Nem... Biztosan négy volt, de az egyiket leeresztették, mert megrepedt.

— Lehet, hogy az egyik lezuhant, azért láttam csak négyet.

— Meglehet.

Odakint váratlanul dörögni kezdett. A férfiak kérdően egymásra tekintettek, s az aljegyző halkan, kis híján titokzatosan megkérdezte:

— Hallottátok? Ezek a mi ágyúink.

A paraszt hallgatózott. Újból dörgött.

— Ezek nem ágyúk, jegyzőkém, ez mennydörgés.

— Nekem mondod, aki tüzér voltam?

— Akár az voltál, akár nem ...

A tüdőbeteg előhúzott valahonnan egy távcsövet:

— Egy pillanat, fiúk, mindjárt utána nézek.

Az aljegyző eltátotta a száját:

— Az ördögbe, hogyan sikerült becsempészned?

— Egyszerűen ... egy fél kenyérben.

— Kitűnő, legalább tudni fogjuk, mi történik a falakon kívül. De vigyázz, nehogy észrevegyenek, a távcső üvege megcsillanhat.

Újból dörgés hallatszott.

A paraszt kételkedett:

— Lehet, hogy lőmesterek robbantják a sziklákat.

Az ablaknál fekvő férfi szeméhez emelte a távcsövet. Az aljegyző kíváncsian figyelte.

— Füst nincs? Füstöt nem látsz?

— Nem. Legalábbis erről az oldalról nem.

— Falut se?

— Azt se. Csak két épületet a hegyoldalban.

— Messzire innen?

— Egy, másfél kilométernyire... a völgy miatt nehéz pontosabban meghatározni. A ház szürke kőből épült, tetője agyagcserepes, lépcsők vezetnek az emeleti kőerkélyre.

A férfi egy pillanatig vizsgálódót, azután folytatta:

— Fönt négy ablak van, lent pedig kettő... mellettük van a pinceajtó... balra, a melléképületen még egy ablakot látok — ez csak az öszvéristálló lehet... a ház mögött a szőlőt meg a kertet látom, ha nem tévedek, csupa mandula, őszibarack és gesztenyefa.

A paraszt elismerően megjegyezte:

— Szép kertecske. Hát embert nem látsz?

— Nem, senkit, egy lelket sem... De várj csak, várj... Épp most jelent meg az erkélyen egy nő.

Az aljegyzőnek felcsillant a szeme:

— Nő? Milyen nő? Fiatal?

— Fiatal.

— Hány éves lehet!

— Hát... úgy ... úgy húsz év körüli.

Az aljegyző ájtatosan felsóhajtott:

— A legszebb korban van.

Nyomban felszisszent, mert megmozdult tüdejében a golyó — lapockája tájékán nyilallást érzett.

A paraszt tárgyilagosan megkérdezte:

— Szemrevaló legalább?

— De még mennyire! Nyugodtan rányomhatnák a százlírásokra. Napbarnított... barna kontyát csontfésű tartja össze.

A jegyző óvatosan az ablak felé fordult.

— Milyen az alakja?