Irodalmi Szemle, 1979
1979/3 - LÁTÓHATÁR - Chudoba, Andrej: Asiagói harangok (elbeszélés)
Andrej Chudoba ASIAGÖI HARANGOK A sötétben hegyipatak csobogott. Csobogása teljesen elnyomta a kordék zörgését, csak a paták dobaja visszhangzott a köhídon, s közben a szent kőszobrának árnyéka végiglibegett a csillagos égen. Nehéz kétkerekű parasztkordék zötyögtek a mészköves úton. Oldaluk nyikorgott* csikorgott a kerekük, az abroncsaik meg-megcsúsztak a kövön, itt-ott kékes szikra villant, s a levegőben lehorzsolt kövek égettes szaga érződött. Hárem, illetve négy kordé volt összesen. Az elsőben holmi vasalt ládákat szállítottak, a ]■(•’. utána következőben sebesült foglyokat. A legutolsóban három szürkészöld egyenruhás férfi feküdt. A középső kabát nélkül — szétgombolt inge alatt kötés fehérlett. Legelői egy tiszt lovagolt (lova alig látszott a sötétben), hátul — a menet végén — két altiszt, s közöttük a kordék elé fogott öszvérek hajcsárai. Az altisztek előtt (az utolsó kordé mögött) botorkált az egyetlen gyalogos, aszott férfi, lötyögő egyenruhában, öv nélkül, vállán átvetett fehérvászon kenyérzsákkal. Sovány lábán pólya — szélesen lépkedett, meg-megtántorodva, kezével kaszált a fáradtságtól. Néha meggörnyedt, köhögés rázta, majd előkereste zsebkendőjét, kiköpött, s a csillagos eget kémlelte, mintha az időt szeretné kitalálni. A fenyők megritkultak, a csupakő út egyre rosszabbá, járhatatlanná vált. A kordék ide-oda zökkentek, a sebesültek minden pillanatban felnyögtek, felmordultak. A gyalogos vigasztalta őket: — Türelem, fiúk, nemsokára oda érünk! A sebesültek egyike az ég felé köpött. — Persze, hogy oda ... két méternyire a föld alá! — Két méternyire? Egy méter tán elég se volna? Azután mérgesen felszisszent: — A kurafiak! Kirázzák a lelkünket! — Istenemre, kirázzák ... Legalább egy kevéske szalmát vethettek volna alánk. Az első a gyalogoshoz fordult: — Nincs vized, Mihály? — Nincs bizony, egy csöpp se ... — Szomjan halok, mire odaérünk. — Csak bírd ki, pajtás. — Hiszen ... ha a patakot nem hallanám ... — A kapitány azt mondta, éjfélre megérkezünk. A kordé nagyot zökkent. A férfi felnyögött, majd könnyített magán — A dögök! Az altisztek egyike rájuk kiáltott.
