Irodalmi Szemle, 1979

1979/1 - Csanda Sándor: Fábry Zoltán és az „emberirodalom”

A fiatalon elhunyt, tüdőbeteg írónak Fábry nemcsak barátja, hanem buzgó pártfogója Is volt: Szíklaynak írja 1926 februárjában, hogy Merényi Csóktalanok című drámájának ügyében járjon közbe Faragó színházigazgatónál.

Az expresszionista stílusú ismertetés találóan mutat rá a Kassán bemutatott darab erényeire és néhány hibájára is. A bevezető részben a német G. Kaiser: Korallok című drámájával hasonlítja össze Merényi művét, s egyúttal megfogalmazza az „ember- irodalom” haladó szempontú értékelési kritériumait: „A mai élet forgatagából feltörő mai dráma sűrített élete a megmentett eredőnek: az embernek... minden értékelésnek alapfeltételét: a keresett, kutatott ecce homot. Merényi Gyula drámája az embert keresi, a véres, pusztító idők forgatagában eltűnt embert és a mindig új, a maga erejéből mindig újjászülető örök földi vándort adja nekünk.” Az emberszeretet aspektusával jól párosul itt Fábry másik sokat hangoztatott eszméje, a háborúellenesség: „Merényi költő, aki belső szükségből ír. Egyike azoknak, akik abba a sokatmondó kategóriába sorolhatók, melyeknek neve: háborús magyar fiatalság. Tagja annak a szerencsétlen generációnak, mely tönkrenyúzott árvaságában felismerte erejét: magányosságát, magárautaltságát, kötelességét az emberi közösséggel szemben.” A mű főhőse a dollár mindent árúvá változtató hatalma ellen küzd, s Fábry éles szemmel figyel fel a pénz és erkölcs alapvető konfliktusára: „Nem a pénz közönséges alacsony- ságával kell megküzdenie, hanem a pénznak kierőszakolt, megvásárolt és filozófiává hazudott hatalmát, az arany erkölcsét kell megdöntenie."

A recenzió barátian jóindulatú, de rámutat a darab hibáira is, noha ebben már nem oly következetes, mint az erkölcsi értékek elemzésében: Az „el nem ért formatökéletességet” említi elsőként, majd kissé homályosan fogalmaz: „A határoló felületeket nem szabad meglátni és ennél a darabnál még érezzük a párhuzamos vágányokat: az Izgató társadalmi drámát és a felület alatt dolgozó erőt: az etosz drámai hatóéletét. A tartalom és ritmus nem éri el ezt az életet, de a teljes művészi megoldás, mely felé az új hős és eszme formai és tartalmi harmóniában halad — még nem történt meg.” A recenzió fő értékét abban látjuk, hogy Fábry először hangsúlyozza a művészi alkotás emberközpontúságának fontosságát, az emberirodalom kritériumait, s ha nem jut is még az emberszeretet differenciálásához, ez kimondatlanul is benne van mind Merényi, mind Fábry mondanivalójában, mert a dráma egy amerikai milliomos embertelenségét állítja szembe egy szegény magyar festőművész őszinte emberi érzéseivel. (Mindketten egy gyönyörű asszonyt, Reizmann „valutasiber” feleségét akarják meghódítani).

Fábrynak Földes Sándorral való levelezéséből és a Kassai Naplóban 1922 augusztusában közzétett Ottó zűr Linde című cikkéből az is világosan kitűnik, hogy az „emberirodalom” a korabeli német expreszionizmus változata. (Írónk az avantgardizmus kifejezést akkoriban egyáltalán nem használja.) A terjedelmes írás alcíme: Gyűjtőív helyett, s azzal kezdődik, hogy a kor „legnagyobb” költője koldulásra kényszerül, mert nincsenek kiadói, reklámozó ügynökei, s ezért gyűjtőívekkel terjeszti összes műveinek hat kötetét, (jellegzetes tünete volt ez a kapitalista irodalmi viszonyoknak, így terjesztették nálunk például Barta Lajos összegyűjtött írásait is.) A reklámozás mellett Fábry részletesen szól az általa használt emberirodalom és a német expreszionizmus kapcsolatáról Is. „Az Esti Űjság Vasárnapjában »Expresszionista darabokról« cím alatt írt valaki lehetetlen dolgokat az expresszionizmusról, melyről megállapítja, hogy szórakoztató hülyeség, s ezt a bölcs konzekvenciát épp Ernst Barlachhal kapcsolatban kockáztatja meg, aki pedig egyike korunk legmélyebb és legkomolyabb misztikusainak. Hogy mennyire hiányzik a cikkíróból minden ítélőképesség és hogy milyen lelki- ismeretlen témájával szemben (mert sem lényegével, sem anyagával nincsen tisztában), azt mi sem mutatja meggyőzőbben, minthogy Barlachot egy lapon meri említeni W. Speyer-rel. Magyar viszonyokra lefordítva ez annyit tesz, mint egy — gáborandor- féle — majdavicát egy nap emlegetni mondjuk Balázs Béla Misztériumaival 1 Ehhez nem kell kommentár. Ilyen cikket vitatkozásokkal, teóriákkal megtámadni nem lehet, a közönséget kényszeríteni kellett tiszta látásra: közvetlenül meg kellett ismertetni egy expresszionista termékkel. Lefordítottam Kari Röttger egyik legendáját és jegyzetben pár szóval jellemeztem Röttgert, mint a Charonisták legtehetségesebbjét — és a Charont, melynek vezére O. z. Linde”!

Fábry a továbbiakban elmondja, hogy Linde 1904-ben alapította meg egyesületét, a Charont, amely tagjaitól „csak egyet követel, ezzel az eggyel mindent: a lelket, az