Irodalmi Szemle, 1979
1979/2 - Tóth László: Topográfia (versek)
nagyon megváltozott hirtelen nagyon megváltozott már nem is nagypapa volt ő többé csupán egy gyönyörű nagy orrszarvú a páncélja már majdnem üres de én csak később csak jóval később tudatosítottam hogy ott és akkor a guta jött el megint ő cirpelt a sarokban — Szegény nagypapa azóta hófelhő lett a januári égen én jó unokaként jó folytatóként üdvözlöm őt minden reggel és nem rázom le magamról a hót soha hadd olvadjon bele a bőrömbe — A gyermekeim, kik nem ... A gyermekeim, kik nem születtek meg, eljárnak olykor, eljönnek hozzám, hasonlítok rájuk, olyan valószerűtlen a szemem fénye, olyan valószínűtlen az orrom, szájam íve, olyan seszínű a bőröm s hajam színe, olyan embrionálisak a mozdulataim — Eljárnak, eljönnek olykor, az övékéhez igazítják életem, s én várom, egyre csak várom, hogy tüdőmbe éles fájdalommal levegő törjön. Meghalt, drágám, jaj... Meghalt, drágám, jaj, meghalt a tehénke, jaj, jaj, meghalt az utolsó tehénke, cseréld ki szemében az égőt száz wattosra, csak az izzószál szakadt el, cseréld ki, dugd a farkát a stekkerbe, hadd világítson megint. Tisztítsd meg benne a karburátort, csak az dugult el, tisztítsd meg a gyertyáit is, vizsgáld meg jól a tengelykapcsolóját, csak az romlott el, tekercseltesd újra a motorját. Meghalt, drágám, jaj, meghalt a tehénke, az utolsó tehénke. Hozd be a legelőket, vesd jászlába, hadd berregjen föl
