Irodalmi Szemle, 1979

1979/2 - Dávid Teréz: Sírig tartó szerelem (elbeszélés)

Mielőtt tovább utaztak volna Pöstyénbe, ahol barátnőm a reumáját kívánta kezeltetni, összegyűltünk régi lakásában, körülültük a terített asztalt, és Esztike, Márton felesége sürgölődött körülöttünk. A régi kép helyén a falon az Esztike és Márton esküvői képe függött, alatta csupa felesleges dolgokról ülve csevegtünk, hogy hát mennyi ideig tart az út Sydneytől Pozsonyig, és hogyan jegyzik a valutatőzsdén az ausztrál dollárt. Esztike kedvesen kínálgatta a maga készítette csokoládétortát, amiből Ellán kívül senki sem vett, mert féltették a vonalaikat. Kamilla tekintete lopva végigsiklott Edith lábán, aztán Magda szeplős kezén, és a Lotti melltartóján, majd hozzám fordult, hogy beszélni szeretne velem bizalmasan. Nos, gondoltam, most megtudom, amire kíváncsi vagyok, hogy miként telik élete új hazájában, a maga választotta harmadik férj mellett^ ő pedig majd megkérdi tőlem, mivel segíthetne rajtunk anélkül, hogy sértődés esnék. Készen voltam a felelettel, hogy nálunk a legnépszerűbb és legkevésbé sértő ajándék a Tuzex boninak nevezett kis értékpapír. Kamillának azonban más gondjai voltak, s ezt közölte velem: Távozása előtt szeretne még egyszer kimenni a temetőbe, ahhoz a bizonyos sírhoz, „tudod, ahova a virágokat hordoztam valaha”. Ránéztem. — Kamilla — mondtam —, te még mindig Gábort szereted...

— Magam is azt hiszem ... — sóhajtotta.

Na, hja, az álmokat nem lehet megismételni, de azért a temetőbe kimentünk volna, ha közben nem rombolták volna szét. Hatalmas betontömbök emelkedtek a helyén ... toronyházak. Ahol a márványgalamb búslakodott valamikor a márványoszlopon, ott most játszótér van, nem messze tőle egy partizán bronz szobra áll. A téren sok-sok gyerek, fiúk meg lányok, a vállukon iskolatáska. Kamilla elnézegette őket egy darabig, azután szótlanul megfordult, és lassú léptekkel elindult a kocsija felé, amely a parkolóhelyen várakozott rá Evelinnel.

VERES JÁNOS