Irodalmi Szemle, 1979

1979/2 - Szilvássy József: Jubileumi jegyzetek

Szilvássy József JUBILEUMI JEGYZETEK

A jégtörő Február életünket, nemzetiségünket, egész társadalmunkat alapvetően megváltoztató és meghatározó eredményeire emlékezünk ezekben a hónapokban. Harmincéves az Új Szó, jubilál a Csehszlovák Rádió magyar adása, évfordulós ünnepségekre készülődnek a magyar tannyelvű iskolák. Ugyancsak három évtizeddel ezelőtt látott napvilágot a Pravda Kiadó által gondozott Magyar Könyvtár első két kiadványa: Július Fučík Üzenet az élőknek című műve és Peter Jilemnický Garam menti krónika ja. Nem véletlen, sőt akár szimbólumnak is fölfogható, hogy e két magyarra fordított alkotás is utat tört a csehszlovákiai magyar könyvkiadásnak.

A kényszerű hallgatást feloldó, jogot, hitet adó hónapok után, azon a tettekre sarkalló tavaszon még egy nagyon fontos esemény történt: 1949. március 5-én megalakult a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége. Nem kis meghatódottsággal veszem újra a kezembe az alakuló kongresszuson készült, fakuló-sárguló fényképeket, s olvasom az egykori tudósítást: „Az alakuló közgyűlés küldöttei a Szabó és Barczi Jánosok, a Víg Sándorok és a Megyeri Lajosok, a kommunista pártnak e megbízható hívei, egyszerű őszinte magatartásukkal arról tanúskodnak, hogy pontosan megértették, miről van szó. Szerényr derűs és ünnepi arccal ültek a kormánypalota nagytermében, ünnepi ruhába öltözve, becsületes gondolatokkal és érzésekkel a szívükben. A küldöttek általában egyszerű munkásemberek, kérges kezükön ott volt a kapa, az eker a traktor és a föld nyoma. Látni lehetett, hogy nemrég tették le a szerszámokat, a munka nélkülözhetetlen eszközeit, és, hogy nehezen váltak meg tőlükr mert a munka az egyedüli tőkéjük, az igazi elemük. És eljöttek, összegyűltek az ország minden részéből, elhozták kérges kezüket, nyílt, becsületes szándékaikat, hogy meghallgassák a szónokokat, akik megadják az alakuló közgyűlés és megújult életük rendjének további programját. És a szónokok megrendülve az őszinte, becsületes arcok láttán, megható és nemes igyekezettel tisztázták a még meglévő kényes kérdéseket a cseh, a szlovák és a magyar dolgozók között“.

Három évtized múltán még inkább átérezzük az akkori szavak, az akkori tettek súlyát. „Nehéz feladat előtt állunk, kedves barátaim. Nem lesz könnyű kigyomlálni az emberek agyából az évszázadokon át beléjük plántált maradi világszemlélet csökevényeit. Nem lesz könnyű megküzdeni a múlt gyakran vissza-vissza térő politikai és szellemi kísértéseivel. Ám azért vagyunk itt, mi régi és új harcosai az új világrendnek, hogy megküzdjünk és legyőzzük őket“

— hangsúlyozta Major István.

S még egy — lelkes légkört, tenniakarást tükröző — idézet, ezúttal abból az üdvözlő táviratból, amelyet az alakuló kongresszus résztvevői küldtek Klement Gottwald köztársasági elnöknek: „A mi kultúregyesületünk életrehívása olyan történelmi fordulópont az életünkben, amely elsősorban minket kötelez^ Kötelez arra, hogy átformáljuk nemcsak kulturális életünket, hanem egész tevékenységünket az életadó népi demokrácia szellemében, abban a szellemben, amely a Győzelmes Februárt szülte és nekünk új életet adott“.

Lehet-e szavakkal érzékeltetni három évtized kultúrpolitikai, népművelő munkáját? Sok-sok ismert és nem elég ismert CSEMADOK-tag-és tisztségviselő lelke