Irodalmi Szemle, 1979
1979/10 - ÉLŐ MÚLT - Tőzsér Árpád: Rokokó csizma az asztalunkon (Amadé László verseiről) — I.
teljesen szeszélyesen kanyarog, akár a rokokó művészetek híres rocaille-motívuma. Függetlenedve, az indító valóságról, élményről leválva, s pusztán a nyelv önmozgását követve. Jól szemlélhető mindez a ritmikailag már elemzett Ámbár tűz, víz közt van ... című versben is, ahol a mesterkélten hosszúra nyújtott strófa funkciótlan kanyarait teljesen a rímek irányítják és sodorják a költőt messze az indító élménytől, de még inkább tetten érhető ez a jelenség azokban a rímihlette hasonlatokban és metaforákban, amelyekben a valóság viszonylatai helyére már teljesen a nyelv véletlenszerű, hangalaki összefüggései kerülnek: ,!!li Irigy emberekkel Es hamis nyelvekkel Ne gondolj, Mert mint moly Elvesznek (Kívánsz ha szeretni...) Cifra bár az égen a szivárvány, Sok fösték s ér benne, olly mint márvány; (Lángozik bár lángom ...) Légy kevély páva, En pedig gyáva, De tüled mégsem félek; (Hogy megsértettél...) A „molyra” semmiképpen sem jellemző, hogy „elvesz”, éppen fordítva: ami a moly útjába kerül, az málik szét, semmisül meg. A „Ne gondolj — Mert mint moly” rímszók közvetítette összefüggés tehát hamis. Éppen így hamis a „páva” és „gyáva” ; ellentétpárja (a „bátor”). Még leginkább a „szivárvány” és „márvány” rímszók jelentéstartalmának van érintkezésfelülete, mert a márványban valóban elképzelhető az „ér”. De „fösték” már nemigen, s egyébként is a márvány nem a színesnek „cifrának”, hanem a fehérnek a szimbóluma (vö. fehér, mint a márvány). Amadé azonban nem képzetekben s nem is fogalmakban, hanem zenében gondolkodik. Így lesznek hasonlatai és metaforái nagyon sokszor csak valamiféle hang-metaforák és -hasonlatok, amelyekben nem a való világ jelenségei a hasonlítók és hasonlítottak, hanem a nyelvi formák. Széteső kompozíciójának végsősoron a míkrostruktúráknak ez a szervezetlensége az ősoka. A rím a vezérmotívum Amadé játékos, mondóka szerű verseiben is. Ezekben — az alapközlendőtől szinte függetlenedve — mintegy második szólamként tirádáznak, feleselnek az összecsengések. így például a Dira dura la la la! címűben: Dira dura la la la! Hejsa, hajsa fa la la! Him hum én kegyesem, Te érted, édesem. Ence, Bence, medence, Szép kemence, Velence, Kurvanyfa, ki szánja, 1 Hogy szívem vagy, bánja. Ml!.'. .. .. >'■ ■ Ihar ágom, rekettye, ■ * Körtvély gyöngyöm berettye, Rózsám, tulipányom> Égi szivárványom.
