Irodalmi Szemle, 1978

1978/3 - KRITIKA - Lacza Tihamér: Szülőföld és irodalom

Lacza Tihamér SZÜLŐFÖLD ÉS IRODALOM

Csanda Sándor új könyvéről

Az elmúlt évben, ia Madách Kiadó jóvoltából több mint féltucat új hazad magyar tanulmánykötettel gyarapíthattuk könyvtárunkat. Figyelemre méltó ez a mennyiség, s hamarjában nem is tudnám megmondani, volt-e még egy ilyen termékeny esztendőnk. Azt viszont tudom, hogy több olyan év is volt, amikor egyetlen egy tanulmánykötet vagy kritikagyűjtemény sem jelent meg, ezért a kiadványok számának ilyen mérvű növekedése — akármint is vélekedjünk a mennyiségnek minőségbe való átcsapásáról — egyfajta szellemi pezsgés kezdetét is jelentheti. Hogy valóban így van-e annak eldöntésére alaposabb elemzésre volna szükség — erre azonban e helyütt nem vállalkozhatom. Csupán annyit jegyeznék meg, hogy egyik könyv körül sem alakult ki vita, megjelenésükről legfeljebb egy-egy recenzió, bírálat adott hírt.

Csanda Sándor legfrissebb munkája — Szülőföld és irodalom — nyilvánvalóan nem azzal a szándékkal készült, hogy kedélyeket borzoljon fel, szenvedélyes véleménycserékre ösztökéljen, lévén egy olyan mű, melynek legtöbb alapvető megállapításával nincs miért vitatkozzunk. Az egyes tanulmányokat olvasva 'azonnal érezzük: egy körültekintő, a tényeket és az adatokat jól ismerő irodalomtörténész írásai ezek.

Az alapötlet — a könyv afféle „leitmo- tiv”-ja — lényegében ennyi: irodalomtörténeti kalandozások szűkebb pátriánk tájain. Kivált a kötet első részére (A régi magyar irodalom című fejezetre) érvényes ez.

Az író és a táj kapcsolatának vizsgálata sok eredeti megfigyelésre ad lehetőséget. Csanda Sándor azonban ezt a lehetőséget csak részben aknázza ki, mivel

számára fontosabb, hogy megrajzolja a történelmi hátteret, bemutassa a helyet és a vidéket, megörökítse egy-egy író jellegzetes vonásait. Hogy ez végeredményben sikerült, nem meglepő. Csanda a pozsonyi Komenský Egyetem tanáraként számos tankönyvet írt, pedagógus voltát nem tagadja meg tanulmányköteteiben sem, ezért is ajánlhatja „hasznos segédkönyvként” egyetemi hallgatóknak, középiskolai diákoknak és tanároknak a gyűjteményt a borító szövegének írója.

Némely esetben ugyanis az irodalomtörténetben jártasabbak előtt sem mindig ismeretesek bizonyos tények. Az első fennmaradt magyar nyelvű könyvről, a kézzel írt Jókai-kódexről például a tankönyvek nemigen emlegetik, hogy Nyitrán találtatott, meglehetősen furcsa körülmények között. Ahhoz is pedagógusnak kell lennie az embernek, hogy kedve támadjon egy nem éppen olvasmányos kódex tartalmával megismertetni a be nem avatottakat, mi több felkelteni az érdeklődésüket például olyan kérdések iránt, hogy hol és mikor fordíthatták azt a szöveget, amelyről a JókaiHkődexet a XV. század harmincas éveiben lemásolták. Maga Csanda erre a kérdésre nem ad választ, mint ahogy első ránézésre nehéz is volna az ilyesmit megállapítani, de elképzelhetőnek tartja, hogy a kódex nyelvezetének összevetése a zoboraljai magyar nyelvjárással eldönt- hetné, vajon Nyitra szóba jöhet-e keletkezési helyként. (Csak kiegészítésképpen: Thienemann Tivadar és Horváth János szerint valamelyik budai kolostorra is gyanakodhatunk.)

A könyv első fejezetének dolgozatai közül még kettőről szólnék részletesebben. Csanda Sándor egyik kutatási területe a XVI. és XVII. századi magyar irodalom. Az egyik tanulmány — Ismeretlen régi