Irodalmi Szemle, 1978

1978/10 - Zalabai Zsigmond: Egy szöveg olvasata (Cselényi László: Összefüggések avagy Az emberélet útjának felén)

mészet és a paraszti múlt régebbi, ill. a technikai civilizáció és a városi életforma mai képeit, a haláltudat jegyében fogant jövőlátomásokat stb.

Mindebből logikusan következik, hogy az Összefüggések... nem monotematikus alkotás — ahogy általában a költemények többsége —, hanem tipikusan polifon szerkezet, mert

a) több műnem — esetünkben: líra és epika — kifejezőeszközeivel is él: nagyfokú metafora- és szimbólumtelítettsége epikus részletekkel és riporttöredékekkel váltakozik;

b) a szövegrészietek több műfajkategóriába sorolhatók (pl. elégikus, szatirikus hangvétel); mindez maga után vonja a nagy érzelmi hullámzást, a szövegben kifejezett .életérzés, hangulat és álláspont rapszodikus váltakozását;

c) tematikai sokrétűségénél fogva az Összefüggések... tulajdonképpen afféle szabálytalan eposz (nem véletlenül utal Cselényi többször is egy-egy Dante-motívumra!), amely a leginkább az Eliot- és Pound-féle „hosszúversek” átfogóképességére emlékeztet; azzal a különbséggel persze, hogy míg az említettek az emberi kultúra egymástól távol eső jelenségeit montázsolják egybe, addig Cselényi a maga életének és nemzedéki élményének a „regényét” próbálja megteremteni, egyetlen nagy kompozícióban foglalva össze mindazt, ami lírájának korábbi — hagyományosabb — szakaszában is izgatta.

TEMATIKA ÉS ÉLETÉRZÉS

Noha költészetének újabb fejleményei a kompozíciós módszerek és nyelvi eszközök radikális változásáról tanúskodnak, tévednénk, ha azt állítanánk, hogy Cselényi megtagadta korábbi önmagát, s költői múltja mögött fölégette a hidakat. Régi és új versei -egyazon talajból fakadnak; az újak is őrzik a helyi színek iránti vonzódást (A pitypang mítoszának hegyei mellé, nem nehéz észrevenni, a Dombok és az Aranyföld gömöri világa állítható), s tovább éltetik a már-már publicisztikusan direkt indulatot és szociografikus érdeklődést is.

Rossz nyomon járnánk akkor is, ha a mai Cselényitől a lírai alanynak azokat a vonásait várnánk el, amelyek korai költészetének életérzését sokak szerint oly jellegzetessé tették. Azoknak, akik Cselényi stílusát a „robbanékony”, „indulatos”, „dinamikus” jelzőkkel illették és Illetik ma is, látniuk kell, hogy a költő életérzésében, világérzékelésében nem most, hanem még a „hagyományos” versek időszakában következett be .az a változás, amely a fenti jelzőket ellenjelzőkkel hatálytalanítja. A Próbaszüret és .a Históriás ének című ciklusokat valóban a fiatalos hetykeség, lelkesültség és lendület jellemzi; a Vándordalból még a nagyvilágot hódító, álmokat kergető ifjú szól hozzánk:

...............Előre hát nincs irgalom

K

ering a bűvös délibáb s hiába legszebbik dalom Világa mert az ég dühöng és úgy tüzel hogy menni kell Előtted ím a nagyvilág nem érheted be ennyivel

Az 1961-es Aranyföldből viszont már az ellenhang, a kétségekkel teli töprengés hallatszik ki:

Mire jutok még nem tudom az utak pergőtűzben állnak Aranyföld aranyföld égetik az ifjúságom Aranyföld aranyföld restellem hogy csupán álom S nem tudom merre van az utak pergőtűzben állnak

Némi sarkitással élve, azt mondhatnánk, hogy a Próbaszüret és a Históriás ének programverseiben, ill. idillikus-bukolikus költeményeiben a romantikus tudat akarta determinálni, a maga képére formálni a világot. Ez a kicsit naiv, kicsit idealisztikus elképzelés törvényszerűen fordult a visszájára, létrehozva a „lét által determinált tudat” realisztikusabb, ellentmondásokra is érzékeny képletét. Ennek jegyében születtek a „Csontos szikár idő”-1 vallató versek; a történelmi kataklizmákra rádöbbenő Fekete vér, a korunk háborús veszélyeivel szembenéző Nap-ének és az Utazás az éjszaka mélyére. A reálisabb valóságszemlélet hívta életre a Tavaszi ének, a Földem, a Históriás ,ének, A magvető meg a rögök idilli világát ellensúlyozó érdesebb versszociográfiákat: .a Rapszódia a bodrogközi szélről és A vonat este Prága felé indul című költeményeket