Irodalmi Szemle, 1978
1978/10 - Keszeli Ferenc: Gyehenna (elbeszélés)
de még mindig könnyűnek találja. Maradt még a vitrinben egyetlen mozsár, a legértékesebb a gyűjteményből. Azt is beleteszi. Tekeli újra a csomagolás nehéz műveletével bajlódik. Hangosan beszél, kuncog magában: „Kata majd biztosan azt hiszi, megőrültem. Gyönyörű lesz, amikor felnyitja a csomagot, hahaha. Igaz, lesz vele némi gondja, de sebaj, hiszen a Wartburggal ment, abban meg elfér. Apropó, autó! Taxit kell hívnom, mert ezt a rettentő dobozt villamossal nem tudom kivinni a pályaudvarra.” Taxit hív: taxi nincs, próbálkozzon később. Próbálkozik, de csak hatodszorra sikerül. Mire lecipeli a csomagot, a taxi már ott áll a ház előtt, órája olyan összeget mutat, mintha a várost kétszer megkerülve érkezett volna Tekeli háza elé. No de mindegy, üsse kő, két évvel ezelőtt megfogadta, hogy taxisokkal többé viteldíj ügyében nem vitatkozik. Ezt úgy oldotta meg, hogy vett egy Wartburgot. Két év után most hív először taxit. De a sofőr nem akarja felvenni a csomagot, mert hogy ő nem tehertaxis. Tekeli a kezébe nyom egy ötvenest. Így már más. Berakják a csomagtartóba, melynek az ajtaját persze nem lehet lezárni. A csomag enyhén szólva hatalmas. Útközben még egy ötvenest dug a taxis zsebébe és kialkudja vele, hogy adja fel a csomagját, mert... — és dióhéjban elmondja az eddig történteket. A taxis flúgosnak nézi Tekelit, de ennyi pénzért akár pápának is hajlandó szólítani a kedves utast. Mire kiértek, a csomagfelvevő már bezárt. Tekeli úgy káromkodik, ahogy még soha senki nem hallhatta. Most mi lesz? Éjfél elmúlt, a csomagfelvevő reggel ötkor nyit, más megoldás nincs, mint megvárni a reggelt. Holnap különben Is vasárnap, illetve már ma is az van. Azzal vigasztalja magát, hogy jobb is, amiért így alakult, mert reggel már •nyilván nem az a vasutas lesz szolgálatban, hanem egy másik. Azzal meg úgysem lehet baja. A valószínűségszámítás törvényei szerint két ilyen egyforma fickót nem hordhat hátán a föld. Igaz, túlnépesedés van, de hát mi az a négymilliárd lélek. Elküldi a taxist. Egy kicsit fájlalja, amiért hasztalan, elvégezetlen munkáért fizetett neki, no de hát ilyen az élet, ilyesmivel mindig számoljon az ember. Gondolt arra is, hogy visz- szakérhetné tőle legalább az egyik ötvenest, de aztán hagyta az egészet. Több is veszett Mohácsnál — mondja és ezzel pontot tesz az ügy végére. Hajnali ötkor valóban új ember nyitja ki a csomagfelvevő vasrácsát. Tekeli beles a pénztárablakon. Ott is új nő ül. Egy percig arra gondol, hogy kár volt ez a nagy hercehurca, most biztosan szó nélkül felvennék a tegnapi kis csomagot is. Ezek már nyilván más emberek. Az álmos vasutas megdöbbenve néz a kolosszusra. Szemmel láthatóan a rettentő méretű csomag látványa ébresztete fel. — Ezt feladni hozta? — Igen, kérem. — Nem lesz ez túl nagy, jóember? — Ugyan már ... tetszik tudni... — No, inkább megkérdezem. Várjon csak! — Bemegy a pénztárosnő fülkéjébe. Két perc múlva visszajön. — A szabályzat szerint bizony ez nagy lesz, ahogy látom. Várjon csak, lemérjük. Mert tetszik tudni, a vasútnál pontosság van, szigor és vasfegyelem. No de ma vasárnap van, talán megmegy valahogyan. A vasutas átkarolja a pultra helyezett csomagot, emelni próbálja, de elvörösödik az arca. — Maga tréfál, jóember! Mi van ebben a csomagban? — Banán, kéremszépen, banán. Romlandó áru, az előírás szerint gyorsküldeményként továbbítható. A vasutas felhúzza a szemöldökét. — Mi az, maga vasutas volt, hogy így tudja az előírást? — Igen, kolléga úr. Vasutas voltam. És vasutas volt az apám, a dédapám, az ükapám, az egész dinasztia. Nincs annál szebb szakma, kérem. — Tekeli elsápad, úgy véli, eltúlozta. Az ükapja korában még nem is lehetett vasút. — No, én nem is mondanám, hogy olyan szép szakma lenne. Maga talán azért hagyta ott? — Nem kérem, leszázalékoltak. Sajnos. Bizony kérem. — Közben hármat sóhajt. — Baleset? — Olyasmi.
