Irodalmi Szemle, 1978

1978/10 - Tóth László: „... az a nap, amelyet munkával töltök el, nem öregít” (születésnapi beszélgetés Egri Viktorral)

elegem volt ebből a sötétségből. Miként megelégelte már a haláltáborok infernóját ecsetelő olvasmányokat is. (Talán csak Jorge Semprun fojtogatóan Izgalmas könyve- a kivétel.) Igaza volna? Nem, semmiképpen sincs igaza! A horogkereszt árnyéka mindmáig kísért, s vannak emberek, akik boldogan hordanák még ma is a szellemi elfajzottságnak ezt a jelét, s az élettér elvét fennen hirdető, a fél világot lángba borító mániákus kefebajuszost pedig bölcsnek, tetterős nagy államférfinak tartják, akinek csak egyetlen hibája volt: a zsidókérdésben elfoglalt álláspontja. Sőt, nemrégiben arról is olvastam, hogy ez a fajirtás Rosenberg és Himmler bűne volt, s ő Pilátusként moshatja kezét, mert nem Is tudott róla.

— Mit jelent az ön számára — emberként is, íróként is — csehszlovákiai magyarnak lenni?

— Csehszlovákiai magyarnak lenni — emberként és íróként — kezdettől fogva nem volt könnyű. Elfogadni az adott helyzetet, és ebben az adottságban — nemegyszer nehéz helyzetben — nem békétlenkedni, nem ellenzéki álláspontra helyezkedni, mint tették sokan a két világháború közti esztendőkben, mindent eldöntően lényeges volt.. A helyes szociális érzékkel bírók, a marxizmus eszméinek megértői és elkötelezettjei könnyebben és gyorsabban jutottak arra a felismerésre, hogy az egy hazában élő népek csakis a közös munka és egymás megbecsülése jegyében élhetnek békében egymással. Békés együttélésünk szükségéről már 1951-ben, a Közös út című darabomba is írtam..

Két esztendővel ezelőtt egy író-olvasó találkozón a rozsnyóiak azzal leptek meg, hogy Drobka Géza rendezésében előadták e darab egyik jelenetét. Kiderült, hogy ez a szlovák és magyar kritikusok által egyaránt magasra értékelt, de ugyanakkor sematikusnak is mondott dráma korántsem sematikus: a közös út meghirdetése nem szólamszerűen történik benne; egy drámai történet példázza szükségszerűségét. A gyilkossággal megvádolt ártatlan magyar fiút egy nagyon józan ítéletű, öreg szlovák kommunista segíti hozzá igazságához és boldogságához. Ez a lényeg itt: az igazságkeresés, a kölcsönös megértés, a közös út meghirdetése a széthúzással és ellenségeskedéssel szemben.

— Nemzetiségi jogaink visszanyerése, lehetőségeink hirtelen megnövekedése nem érte Önt felkészületlenül: 1948 februárja után, íróként és szerkesztőként-irodalomszerve- zőként egyaránt nagy lelkesedéssel és ügybűzgalommal látott munkának ...

— Bár a két világháború közti munkásságomban bizonyára akadnak olyan művek, amelyek nincsenek elmúlásra ítélve, mégis úgy gondolom, hogy igazi íróvá csupán az újrakezdés óta eltelt három évtized alatt írt munkáim tettek. 1948 februárja a szülővárosomban, Nagyszombatban talált. A diszkrimináció évei alatt egyetlen könyvem se jelent meg, s éppúgy hallgatásra voltam ítélve, mint a Pozsonyban éhező Szabó Béla, s a Nagymihályon megbúvó, később Izraelbe emigrált Szenes Erzsi. A kényszerű hallgatás évei után legelőször a Gedeon ház című drámám jelent meg 1948-ban, szlovák fordításban. Peter Karvaš, a pozsonyi Oj Színpad akkori dramaturgja számolt is a színmű bemutatásával, a Propagandaügyi Megbízotti Hivatal azonban nem adott rá engedélyt. Mint később megtudtam, az illetékes színházi főember kevesellte a dráma fiatal hősének „forradalmiságát”, tíz esztendővel eltévesztve a színmű cselekményének idejét.

— Viktor bátyám ebben az időszakban tagadhatatlanul nem kis munkát végzett a tehetséges, fiatal pályakezdők felfedezésének, útnak indításának, pályáik egyengeté- sének érdekében. De nem kétséges az sem, hogy olykor-olykor talán túlságosan Is elragadta a lelkesedése, ami csak részben írható a korszellem, a társadalmi és irodalmiművészeti sematizmus számlájára. Fábry Zoltán így ítélkezik ezzel kapcsolatban: „Egri, a neofita, kellett hogy pápább legyen a pápánál. Ű lett és csak ő lehetett az irányító”. Egy helyütt Csanda Sándor is arról beszél, hogy „A sematizmus szubjektív- oka a ml irodalmunkban a neoflták túlbuzgósága volt”. Mit kíván most hozzátenni az ilyen értékelésekhez?

— Az Oj Szó kulturális rovatának vezetőjeként a munkakörömhöz tartozott felelősséggel foglalkozni a jelentkezőkkel. Túlzottnak tartom ezt a munkát „felfedezésnek" minősíteni, helyesebb az „útnak indítás” meghatározás. Hogy voltak melléfogásaim és hogy Fábry szerint pápább voltam a pápánál? Azt hiszem, ezt a „neofitaságot” fel