Irodalmi Szemle, 1978
1978/10 - Egri Viktor: Találkozásom Barta Lajossal (részlet egy önéletírásból)
EGRI VIKTOR Találkozásom Barta Lajossal* Még januárban egy nap rövid, szűkszavú, de életbevágóan fontos levelet kaptam Barta Lajostól. Mostanában Bécsből gyakran átrándult Pozsonyba néhány napra, ahol a haladó szellemű fiatal Írókkal igán eleven kapcsolata volt. Nagy fába vágta a fejszéjét, közölte velem, kiadóvállalatot alapított, és sürgősen beszélni akar velem. Délutánonként megtalálom a Savoyban, ha van kéziratom, hozzam magammal. Siettem eleget tenni a váratlanul ért meghívásnak. Kéziratot nem vittem magammal, bár a bennem régóta élő regény írásába már a tél elején belefogtam, s lett volna mit megmutatnom neki. Jobbnak láttam, hogy majd egy félig-meddig kész kéziratot adjak a kezébe. A Savoy egyik sarkában leültünk, és én elfogódva, ügyetlenül beszélni kezdtem készülő munkámról. Először esett meg velem, hogy a magyar szépprózának és dráma- irodalomnak ezzel az emigrációba kényszerített nagy alakjával a magam legszemélyesebb dolgait vitattam meg. Barta nem sürgetett, figyelmesen meghallgatott. Ügy látszik, tisztában volt vele, hogy a magamfajta kezdőknek szinte testi gyötrelmet okoz rövid, értelmes mondatokba foglalni, ami hónapok, esztendők óta bennük él, és ez csak sok nekifutás és gyötrelem árán fogalmazódik meg tisztán. Biztatott, igen, rátaláltam az igazi témámra. A háborúról az valljon, aki úgy megszenvedte, mint én. A hősőm árvasága, gyermekkora érdekesen él bennem, otthonosan járok az árvaház világában — a velem egy padban ülő iskolatársam életét dolgoztam bele a regénybe —, ismerem a harangöntődét és a harangöntés mesterségét, ahogy azt nekem Fischer bácsi kártyajáték közben a verandánkon elmesélte, majd a műhelyben meg is mutatta, ismertem minden mást, amit képzeletem átalakított, színezett, megtoldott vagy lefaragott, ismertem a kaszárnyákat, a menetszázadokat, Bécs és Pest roppant háborús nyomorúságát, de legfőképpen a számmá degradált kisember kálváriáját kint a frontokon, a kórházakban. — Legközelebb hozzon el mindent, amiről azt hiszi, hogy nyomdaérett. így történt, hogy az irodai munka javát apámra bízva, éjt nappallá téve szinte megszállottan írtam a regényt és késznek vélt fejezeteit a megbeszélt időben elvittem Pozsonyba. Barta még a jelenlétemben mindent elolvasott, és éreznem kellett, hogy bízik bennem, jónak találja a készülő regényt, de mindig akadt valami, amivel szerinte ki kell egészíteni a mondatokat. A társadalmi háttér hiányos és nem elég éles. Felrázó irányregényt kell írnom, nincs szükség hosszabb lélekelemzésre, ahogy ezzel első könyvemben próbálkoztam, de merjem a magam életében történő változást határozottabb szentenciákkal kifejezni. Megpróbáltam ellene vetni, hogy bár szándékom szerint a regény vádirat a háború és a társadalmi rend ellen, nem vagyok a politikában olyan járatos, mint ő, és meghamisítanám az alakjaimat, főleg a regény főhősét, ha a forradalmi problémákat túlságosan agitatív szempontok szerint elemezném, ha olyan tudatosan didaktikus hangsúllyal tenném, ahogy ő írná. Szerinte a „vádirat” tendenciáját az alakjaim, a sorsuk és élményeik elég pregnánsan fejezik ki. — Az a tudatosság, amely magában olyan természetes, sem bennem, sem Mártonomban akkor még nem élhetett — ellenkeztem. — Ha hitelesen meg tudom írni, amit Már* Részlet az író önéletrajzi trilógiájának A hallgatás évei című, készülő harmadik kötetéből.
