Irodalmi Szemle, 1978
1978/9 - FÓRUM - Zalabai Zsigmond: „Követelem a holnapot” (Az Ady-líra és környéke) II.
Ill „HISZ OLYKOR EGY-EGY ÖDA FELKÉSZÜLETLEN ÉR”. A csehszlovákiai magyar líra kezdeti szakasza — mint azt versek sorával bizonyítottuk — a magyarságversek Ady- jának hol keserves, hol meg bizakodó-profétikus hangvétele közül az utóbbit éltette tovább, az utóbbit erősítette föl; az Ady-jövendölés beteljesedését ünnepelte, úgy látván, hogy Ady kérdésére, a „Mikor fogunk már összefogni?”-ra, az Idő végre teljes értékű, minden szempontból kielégítő feleletet adott. Ez a fajta valóságszemlélet azonban leegyszerűsítve a társadalmi fejlődés bonyolultságát, rögtön a megvalósultság célvonalában látta azt az eszmeiséget, azt az eszményt, amelyet hirdetett; nem látta — az adott korban még nem is láthatta — a cél elérését hosszadalmassá tevő kanyarokat és kitérőket, melyek pedig kétségkívül hajlamosak felbukkanni még napjainkban is, bizonyítván, hogy a múltban kialakult tudatformáknak a leküzdése nem is olyan egyszerű, nem is olyan könnyen elérhető, nem is olyan máról holnapra megvalósítható feladat. Ebből a tapasztalatból következően a csehszlovákiai magyar költészetben szinte törvényszerű módon alakult ki egy olyan vonulat is, amely azt tükrözi, hogyan is áll az ideál és reál. Ez a líra sok tekintetben a sorskérdéseket faggató, közösségmegőrzésre intő, ostorozó Ady attitűdjével rokonítható; arra a hangra emlékeztet, amely A Duna vallomása, a Hát ezért bolondultunk?, A hőkölés népe, A fajtám sorsa típusú Ady- versekből keserűi elő. Ennek a vonulatnak az erősödése annál inkább meggondolkodtató, hogy az ötvenes évek közéleti lírája után, melyben az Ady által megálmodott jövőkép megvalósulásába vetett hit határozta meg költészetünk tematikai körét, körülbelül egy-másfél évtizedig csupán elvétve találunk irodalmunkban — kivéve Bábi Tibor történelmi vitairatokra hangolt verseit — olyan szövegeket, melyek a Hamlet-Ady hangjával csengenének egybe. Az adys attitűd, jóllehet a hatvanas évek derekán a „Mindig csak út voltam vagy híd...”, az „Elszippantják előled...”, az „Ezernyi ok és okozat...”, a „Mélyen a gyökerek ...” típusú Bábi-versekben erőteljesen kimutatható, néhány évig nem talált még követőre; utána Gál Sándor Szabad vonulás című kötetének néhány darabjában bukkant föl újra; ezt követően néhány esztendeig megint csak elszórtan fedezhetjük föl, egy-egy vers erejéig, a nyomait; határozottabb kontúrjai Gál Sándor Kőlapokjáből tűnnek majd elő; az adys vonásokat sűrítő, nemzedékek közös munkájának eredményeképpen létrejövő lírakép pedig az utóbbi két-három évben állt össze. Az „Ady- mentes” időszakokban költőink figyelme sokfelé irányult; a differenciálódó, gazdagodó lírai világkép megteremtése arra késztette az alkotókat, hogy kilépjenek az ötvenes éveknek abból a tematikai köréből, melyet a legtömörebben egy Bábi-vers, a Régi, kicsi béresvilág címével jellemezhetünk; a társadalmi átrétegeződés által kiváltott nép- vándorlást követve, a líra előbb a „falu-város” témakontrasztot fedezte föl, az életformát váltó egyén lélektanát kutatta; még később az össztársadalmi és összemberi kérdések fölfedezésére és megválaszolására törekedett; „urbanizálódott” és „intellek- tualizálódott”; a személyiségek alakulástörténetét próbálta megfogalmazni; a filozófiával kacérkodott, meghonosítva a „létköltészetet”; formai-poétikai eszköztárának korszerűtlenségére és szegénységére döbbenve, a modern versnyelvet igyekezett eltanulni; kísérletezett, rácsodálkozva az avantgardizmusra is; nyelvi „tudatosságra” „tudatos nyelviségre” törekedett. Líratörténetünk hatvanas éveit a sokirányú tematikai érdeklődés meg a szemléleti-poétikai differenciálódás jellemezte; a nyílt szavú, sorskérdéseket fölvető közéleti líra, amely az Ady-lírából már ismert hangokkal cseng egybe, az utóbbi években erősödött tehát jellegzetes vonássá, témát, indulatot, gondolatot meghatározó attitűddé, olyan valóságlátássá, amely az idő teljes dimenziójában ítél, visszatérve nemzetiségtörténetünk múltbeli eseményeihez, olyan életlátássá, amely a jelent az ideál és reál kettős tükrében szemléli, olyan magatartássá, amely az ideálhoz közelítő jövőért perel, amely az együvétartozás erkölcsi parancsát szuggerálja.. ... hogy egymás melegétől fölserkenjünk hogy ne külön lépjünk a tétovaság árnyai alatt
