Irodalmi Szemle, 1978

1978/9 - FÓRUM - Zalabai Zsigmond: „Követelem a holnapot” (Az Ady-líra és környéke) II.

ahogy azt a költő megjövendölte, hívta az „Élet”, várta a „föltámadások örök Rendje” (Mag hő alatt). Ady magyarságverseinek több egymással olyannyira ellentétes szólamai .közül ez idő tájt a „legfölségesebb internacionalizmus” (Ady kifejezése) igéit hirdető szólam hangzott a legerőteljesebben; s erre a szólamra kapcsolódott rá az induló szlovákiai magyar líra is, a két háború közötti „adys” versek után immár másodszor cáfolva meg Gábor Andornak azt a véleményét, mely szerint az Ady-líra „az utódállamok magyarságának száján csakis az irredenta egy modernebb eszközéve aljasítható”. A megváltozott társadalmi valóság, láttuk, az Ady-örökségből az internacionalista eszmeiséget, a nemzetek zavartalan és testvéri együttélésének a hirdetését aktualizálta. A szlovákiai magyar költő ebben az oly sok reménnyel kecsegtető korban természetszerűen vállalta magára a néptribün, a programfogalmazó szerepét. Olyany- nyira uralkodó vonása volt mindez akkori líránknak, hogy a meglehetősen hagyományos formaeszközökkel dolgozó alapozó nemzedék és a korszerűség igényével föllépd 1958-as generáció tagjait éppen ez a programfogalmazó szándék kötötte össze, s nem kis különbözőség ellenére is egymással. Annak a himnikus-ódai verscsoportnak, melynek szerzői között Bábi Tibor, Csontos Vilmos, Rácz Olivér stb. nevét említettük, a legjellemzőbb gondolatai fel-felbukkannak a második nemzedék költőinek a verseiben is Tőzsér Árpád korabeli nagy számadása, a Férfikor, tág, az egyéni és a társadalmi léi több kérdését magában foglaló világképbe illesztve fogalmazza meg az „Anyánk képén a / világ a ráma” programját, „körtáncba” invitálva a „népek”-et, pattogó ritmusú, szilaj karikázásba, mitől „Tüdő táguljon, / csizmaszár rogyjon, / törjön aranygyep, / zendüljön torkom I... I Jussom a szóra, / igazra, szépre, / gyehennaoltó / hűi emberségre”.

S ennek az emberségnek a nevében állítja szembe egymással a múltat és a jelent Cselényi László is, aki a Hidak sorsa című költeményében Ady nyomán, a Magyar jakobinus dalának gondolataira emlékeztető módon summázza a közép-európai ember tegnapi tapasztalatait és holnapi álmait:

A felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar költészet, pontosan tükrözve a kedvezőre fordult társadalmi-nemzetiségi helyzet lélektanát, az indulás éveiben azt az Adyt visszhangozta, aki — Fábry Zoltánnal szólva — „demokratikus hittételre szólította Közép-Európa népeit”. Az 1945—1948-as, diaszpórába szóró történelmi szélviharok keserű tapasztalatai után líránk érzelmi hangoltságát az a hit határozta meg, mely szerint a történelmi fejlődés valóra váltotta a költő-politikus Ady jövendölését, igazolva, hogy az a nép, amely „... terhelt teli magyarságával a legszigorúbb napokban is hisz a legfölségesebb internacionalizmusban, nem lehetetlen jövőjű nemzet. Amelyik nemzet ma internacionalista fényűzéseket engedhet meg magának, nyert ügyű." Ez a meggyőződés olyannyira áthatja líránkat, hogy mind tematikai, mind eszmei, mind formai vonatkozásban jól kimutatható. A témakör a társadalmi-nemzetiségpolitikai változások körével esik egybe; a mondanivaló, amely rendszerint a vlszályos múltat a jelennel összevető témakontrasztból fakad, testvériségre, hídverésre, sorsvállalásra, megbékélésre szólít föl; a nemzetek körtáncának szilaj ritmusából derűs és harmonikus életérzés árad; az idillikus-bukolikus formákból örömös nyugalom sugárzik, a jelen és jövőképbe vetett hitet pedig a hazát és a néptestvériség eszméjét aposztrofáló himnikus-ódai hangszerelésű költeményeknek egész sora igyekszik beleszuggerálnl szülőföldünk emberének a gondolkodásába és mentalitásába.

Mert volt itt bűn elég, századok ormain lapult az ősi vad, trónolt a büszkeség, s pusztult a nép, a föld fia: szlovák, magyar, román, cseh, szerb, orosz, hitte az istenét.

Tudjuk, hogy a jövő útja: testvériség, a Jövendő világ szomszéd testvéreit, a népek, nemzetek hadát úgy fonja át, miként a partokat folyók felett a híd.