Irodalmi Szemle, 1978
1978/9 - ÉLŐ MÚLT - Tőzsér Árpád: Forbáth Imre és Illyés Gyula kapcsolata két vers tükrében
régiókba ér fel, / annál kísértőbb: vesse le magát”. Azt mondja tehát a költő ebben a versében is, amit egy sokkal ismertebben: Nem menekülhetsz! Forbáth verséből a felelősségérzésnek és vállalásnak ez a direkt megfogalmazása teljességgel hiányzik. Sőt — a bevezető sor száraz közléseit leszámítva („A költő hazaballag. Megitta ... sörét”} — itt közvetlenül a költő személyére semmi sem utal. Olyan ez a vers, mintha az Illyés-versből kiemelnénk a leíró részeket: Gyanús pajtások, szomjas némberek közül a költő végre hazabaktat; (...) Mögötte tolvaj lép. Emitt rekedten két korhely áldja a rend őreit. Arrébb egy lámpa dicsfénye alatt több hölgy mereng, akár hajóra várva. A Forbáth-vers ennél természetesen sokkal több. S nemcsak azért, mert a leírt helyzet gazdagabban motivált, mint az Illyés-versben, hanem azért is, mert a helyzet képei többsíkúak, sokszorosan funkcionáltak. A Külvárosban minden motívum a realista alaphelyzetre: a „nem menekülhetsz” moráljára utal, a Na Bojišti 14. jelentése sokkal ellentmondásosabb, a szonett-képletbe rendeződő tizennégy sor szinte antinómiák egymásra rétegződése. Az első antinómia: Forbáth nem kommentálja a leírt helyzetet, nem fűz hozzá hitvallást. S a lírai hősnek ez a megfogalmazatlansága azt sugallja, hogy a költő azonosul alakjaival. De az azonosulást problematikussá teszi a tény, hogy e szonett tulajdonképpen többszörösen is paródia mindenekelőtt azért, mert az érzelem és értelem konfliktusának e hagyományos versformája, a költészet „miniatűr oltára” (Babits) szemünk láttára alakul át grobián-verssé. De paródia azért is, mert — túlságosan a helyén van itt minden ahhoz, hogy a megrajzolt helyzetet hitelesnek érezzük. Csernyisevszkij írja: „A rút a komikumnak alapja, lényege... Tulajdonképpen csak az rút, ami nem áll az őt megillető helyen.” Forbáth versében azért nem érezzük a dolgokat helyükön, mert... nagyon is a helyükön állnak. Túlságosan együtt van Itt a külváros minden szokványkelléke: a szuroksötét lépcsőházak, az apacsok, a kurvák, a kutya-barát Švejk, a poloskás szoba, a tört ablakok, az öngyilkos jelölt s az utcanők. A valóság sohasem ennyire komplett, sohasem ennyire megrendezett. Csanda Sándor írja az induló Forbáthról: „már első, a Mában megjelent költeményeiről is azt a hírt terjesztették a folyóirat munkatársai közt, hogy [szerzőjük) csupán paródiaként, provokatív szándékkal közöltette őket”. Nem vizsgáltam, menynyiben érvényes ez Forbáth első verseire, de a Na Bojišti 14.-ben a provokatív szándék nyilvánvaló. „Provokálja” a szerző mindenekelőtt a hagyományos szonett-formát s mindazokat, akik a szonett szigorú formáiban csak szalonképes tartalmakat tudnak elképzelni. Közvetve tehát a hagyományos költészet minden élvezőjét kigúnyolja. De provokálja például azokat is, akikben a külváros csak naturalista nyomortanyaként, „éjjeli menedékhelyként” él. Forbáthnak azonban a provokációi is antinómikusak. A szonettformát a bizarr tartalommal ugyan dehonesztálja, de a forma követelményeinek ugyanakkor szinte maradéktalanul eleget tesz. A verssorok hosszára, a szótagok számára nem ügyel különösebben, de sorainak jambikus jellege nyilvánvaló. S szinte tüntetően ügyel a szonett klasszikus tagolódására: az első tétel, a nyitány a „Fura kalandok hőse s kutyák barátja” sorral végződik. A leírás eddig a sorig tárgyilagos, száraz. Az „ágyrajárók, apacsok, kurvák” még jelző nélkül, szenvtelen arcai állnak a „hazaballagó” költő útjának két szélén. Szerepük csak a környezet jelzése. Saját létezésük nincs, fényüket, illetve árnyékukat a költőre vetik: aki ilyen lumpen elemek között él, az maga sem lehet sokkal különb. Az első rész egyetlen jelzős — méghozzá pozitív jelzős — figurája Svejk, aki valaha költőnk szobájában lakott. Az egykori „jó katona” itt „fura kalandok hőse s kutyák barátja”, s ráadásul „dicső” s ezek a jelzők egyúttal azt is jelzik, hogy e díszes társaságban hol áll a költő, e külvárosi panoptikum figuráinak melyikével tudna maradéktalanul azonosulni. (Forbáthban egyébként valóságo
